Álmodni csak a valóság alapján lehet – példázza az AM 1980/4. számában megjelent álmodozás az új Wartburgról. Valóságtartalmát mi sem bizonyítja jobban, mint a vázolt gondolatok kötődése a megszokott konstrukció bensőséges ismeretéhez. A pedálok, a szívócső lejtése, a gyújtás, a stabilitás meg a többi dolog mind olyan intimitások, amelyekről csak beavatott tudhat. (A ventilátor hangja kivétel – az mindenkihez szól.) Különös érdeme az álmodónak a kétütemű motor méltatása. Sikk manapság pálcát törni felette, pedig ha autóinkból kihal is, a motorkerékpárokban új életre kapva tanúsítja kvalitásait.
Előbb-utóbb valószínűleg a Wartburgba is négyütemű motor kerül, de akkor már – tartok tőle – csak a márkanév lesz ugyanaz. Mindenesetre ma még korai lenne lekezelő nekrológot írni a jól bevált háromhengeresről, és örömmel adok igazat a cikk szerzőjének, hogy ezt álmában sem teszi.
Immár a negyedik Wartburg pedáljait taposom, hát ahhoz is szólhatok, amit az ébrenlét kifogásol. A tengelykapcsoló és a fék működtetése, enyhén szólva, bizony tradicionális. Az egyszerűség itt nem örvendetes, mert két kenőhely az ára, pedig ezek híján, meg ha a kézifékkötelek zsírzása elmaradhatna, a kocsi szervizigénye úgyszólván nulla lenne. Ami azonban a beázást illeti, abban valószínűleg nem a pedálok bűnösek. A szőnyeg alatti vízgyűjtésben a másik oldal se marad le, és ennek láthatóan nem átfolyás az oka. A beázás szerintem a szélvédőperem és az ajtószegély tömítésének rovására irandó. Előnyös megoldás, hogy a szőnyeg nincs a padlóhoz rögzítve, így könnyebb szárítgatni.
A beázás kérdése egyúttal a korrózióvédelemé is, amiben a Wartburg, sajnos, kevesebb hagyományt őriz, mint a pedáloknál. Nemrég hallottam a biztosító szakemberének a rácsodálkozását, amikor az alig kétéves kocsi megsérült sárvédőjét vizsgálta: „… úgy látszik, uram, márt a Wartburgban sem lehet bízni.” Tömör értékelés a nem kívánatos változásokról. A szóban forgó sárvédő a friss sérüléstől lepattogzott festékréteg alatt volt csúnyán rozsdás. Lehet, hogy mégiscsak becsülni kell a rozsdát tovább tűrő, jó öreg alvázat?! Persze ennek is ára van, a féltengelyeket éppen az alváz helyzete nem engedi vízszintesen feküdni, de az önhordó szerkezet nem jelentene akkora súlycsökkentést, mint gondolnánk. Az alváz nélküli, könnyed építésű Dacia csak 20 kg-mal könnyebb a Wartburgnál. Ezen a téren a gyorsulási készség nem sokat nyerhetne.
A porlasztóra irányuló gondolatot sem a gyorsulás szempontjából tartom érdekesnek, bár viszonylag szerény értékét tapintatosan a gyár is közli: a megadott gyorsulási idő 80 km/h sebességre szól, nem a szokásos 100-ra! Talán a motort – elsősorban a főtengelyt – és az erőátviteli szerkezeteket nem is lenne célszerű jobban igénybe venni. Úgy tűnik, jobb azzal beérni, ami van. A porlasztó körül azonban tényleg „bűzlik valami”. Szélcsendes időben már látótávolságon kívül érezni lehet az elől haladó Wartburg szagot. Nem a kenőolaj szagáról van szó, ez a valami legjobban rossz huzatú, szénnel fűtött cserépkályhára emlékeztet. Aztán itt van az üresjárati rendszer jól ismert téli jegesedése, vagy a bizonyos gázállások mögött lappangó lebegésszerű rángatás, meg a hátsó gyertya lucskosodására vonatkozó panaszok. Nem bizonyos, hogy mindez valóban a porlasztótól ered, még kevésbé biztos, hogy a kéttorkú porlasztó hozna megoldást. A motor fordulatszám-tartománya nem annyira tágas, hogy a kettős regisztert indokolná. Sajnos, nincs tapasztalatom arról, hogy az új, huzallal működtetett porlasztó milyen változásokat eredményezhet.
A keverékképzés háza táján a háttérben ott lapul a gyújtóberendezés lehetséges hatása az égés lefolyására. Történt ezen a téren egy-két változás. Például a 175-ös hőértékű gyertyák bevezetése, ami a gyertyazárlatokat jórészt megszüntette. Régebben alkalmazásra került az előgyújtás-szabályzó is, majd ismét eltűnt. Érdekes lenne megtudni, hogy miért tértek vissza a fix előgyújtásra. Egészében véve a gyújtás volt és maradt a motor legtöbb kezelést igénylő felszerelése, jóformán az egyetlen, amihez nyúlni kell. Ez felfogható a motor dicséreteként, de más értelmezést is megenged. Természetesen nem várhatjuk, hogy a gyertyák és megszakítók apáról fiúra szálljanak, de a Wartburg-gyújtás roppant érzékeny a legcsekélyebb elhasználódásra és minden egyéb körülményre. A feszültségesésre például annyira, hogy az akkumulátor startképességének legkisebb csökkenésekor a motor gyakran csak az önindító kikapcsolásának pillanatában ugrik be.
Ha ezek után valaki azt hinné, hogy így, ahogy van, nem kellemes dolog Wartburggal autózni, az nagyon téved. Igazán kedves, megbízható, finom kocsi: kényelmes és gazdaságos is. Bár hazájának nyelvén az autó semleges nemű szó, a Wartburgra inkább nőnemű illenék. Ez a benyomásom nem a kisebb-nagyobb gyengékre és szeszélyekre vagy az egy-két dologban való érzékenységre alapul, hanem az összességében kedvező képre. A nemmel együtt természettel is felruházható: amilyen nem könnyen hevülő típus. Az indulás előtti melegítést nem igényli, sőt, szinte lehetetlen állóhelyben melegre járatni. Olykor pedig nem sajnálná az ember a benzint, mert jégvirágfakasztó téli reggeleken az első száz méteres szembekötősdihez hasonlítanak a szélvédő fűtése nélkül.
Más tulajdonságára utak egy nem wartburgos ismerősöm hasonlata, miszerint, modern, elegáns hölgy a Wartburg, csak a miniszoknyához nem elég formásak a lábai. Tény, hogy terheletlenül kissé sokat mutat magából; a lágy rugózás mellett a magasság lehet a kifogásolt billékeny viselkedés oka. A mindennapi autózás körülményei között ezt ugyan soha nem éreztem zavarónak, de kétségtelen, hogy a sportos vezetésnek nem kedvez. Nem áll a sportosság szolgálatatába a kicsit nehézkes (és zörgős) kormányváltó vagy a könnyen megcsúszó kuplung sem, de szabad-e szemére vetni egy háziasszonynak, hogy nem tud golfozni?
Ugyanakkor el kell ismerni, hogy az ügyes tuningolók könnyen alakítanak belőle sikeres versenykocsit is. A nyomon követett álom nem titkoltan azokhoz szól, akik valóra válthatják. Ha sikerül az AM oldalai útján néhány gondolatmagot a megfelelő talajba ültetni, szívesen öntöztem a fenti pár csepp vízzel, hogy könnyebben megeredjenek.
Horváth Béla
