A gépkocsivezetőknek közúton elkövetett kihágásait a Budapesti Közlekedésrendészeti Központi Kihágási Bíróság tárgyalja. A Kihágási Bíróság azonban csak elsőfokú ítéletet hoz. Ha valaki ezt az ítéletet nem tartja méltányosnak – fellebbezhet. Sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel. Mondjuk meg nyiltan: olyan felfogással is találkozhatunk a gépkocsivezetők között, hogy: „nem ajánlatos a fellebbezés, mert a másodfokú ítélet csak súlyosabb lehet”. Ez a nézet még sok helyen kiegészül azzal is: „a járművezető és a rendőr közötti vitában mindig csak a rendőrnek lehet igaza…”

Ez az ellenség hangja! Az ellenségé, amely hol suttogó, hol egészen nyilt propagandával igyekszik kihasználni, hogy dolgozóink még nem tudtak teljesen megszabadulni gondolkozásukban a Horthy-világ szellemétől, amely azzal is igyekezett fenntartani rémuralmát, hogy ellentéteket szított a dolgozók egyes rétegei között.

Kevesen tudják, hogy a másodfokú – fellebbezési – bíróságon a rendőrség képviselőin kívül részt vesznek a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete küldöttei is. Ezen a szombat délelőtti tárgyaláson például Farkas Ádám, a Főtefu gépkocsivezetője, Leányfalvi Árpád, az Autótaxi jelvényes sztahanovista gépkocsivezetője, Rédl Lajos, a Fővárosi Autóbuszüzem jelvényes sztahanovista gépkocsivezetője és Eszes Ferenc, a Fővárosi Villamosvasút oktatótisztje képviselte a szakma dolgozóit.

– Éppen három esztendeje vesznek részt a közlekedés dolgozók szakképviselői a fellebviteli bíróság tárgyalásain – világosítanak fel bennünket a rendőrtiszt elvtársak. – Ez a közös munka az egymás iránti megbecsülés kimélyítésére szolgált. Az idők folyamán teljesen kialakult közöttünk a kollektív munka légköre és legtöbb határozatunk egyöntetüen született. Igen hasznos ez az együttműködés, hiszen össze tudjuk egyeztetni a közlekedés-rendészet jogi szempontjait a résztvevő gépkocsivezetők gyakorlati tapasztalataival. Itéleteinket mindenkor az a szándék vezeti, hogy – akár felmentés legyen, akár súlyosbítás – a járművezetők érezzék: nem akarunk mindenáron büntetni, hanem elsősorban nevelni.

Nézzünk csak néhány döntést:
Fekete János gépkocsivezető, a Paulay Ede-utcából a Laudon-utcába történő befordulásnál az I. sz. Tefu 3½ tonnás teherautójával meglökte a járda szélén álló Sárosi Jenőnét, úgy, hogy elesett. Az elsőfokú bíróság Fekete Jánost 30 forint pénzbüntetésre ítélte azzal az indoklással, hogy „nem tanusított elég éber gondosságot” és kellő elővigyázatossággal el lehetett volna kerülni a balesetet. Fekete János fellebbezett a bűnösség megállapítása ellen.
Sárosi Jenőnének az ijedtségen kívül semmi baja sem történt. Saját vallomása szerint a járda sarkán állt barátnőjével. Látta, hogy jön a kocsi, de tovább beszélgetett.

Vigyázatlansága abból is nyilvánvaló, hogy a kocsi középső része súrolta a könyökét. A szűk utcában a kocsi csak egész lassan fordulhatott és Fekete János nem hajtott fel a járdára; de nem is vezetett a megengedettnél gyorsabban, mert az eset után 2 méteren belül meg tudott állni.
A bíróság megállapította, hogy Sárosiné volt a hibás, akinek a kocsi közeledtére beljebb kellett volna lépnie. Megsemmisítette az elsőfokú ítéletet és Fekete Jánost a vád és következményei alól felmentette.

*

A másik ügynél ifj. Soltész Lajos, a Gödöllői Autójavító gépkocsivezetője fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, amely bevonta az I. sz. ellenőrzőlapját és 80 Ft pénzbüntetéssel sujtotta.
Az eset a Váci-út és a Dózsa György-út keresztezésénél történt. Soltész a Pestmegyei Tűzoltóság tulajdonát képező, próbarendszámú teherautón Ujpest felől jövet a megengedettnél nagyobb sebességgel fordult be nagykanyarban a Dózsa György-út felé és összeütközött Halász Péter író személygépkocsijával, amely szabad jelzésnél haladt át a kereszteződésen Ujpest felé. A személygépkocsin 8-10.000 Ft, a teherautón kb. 200 Ft kár keletkezett. A személyautó vezetőjén kívül nem érdekelt tanúként a Nyugati felé menő villamos megállójánál tartózkodott Biger Péter gépkocsivezető és a jelzőlámpát kezelő rendőr elvtársnő egyöntetűen állítják, hogy Soltész 30-40 km-es sebességgel haladt a fordulóban, pedig nem volt szabad kilátása, mert a Dózsa György-út felőli megállóban villamos indult el a zöld jelzésre.
Soltész ügyvédet fogadott. Fellebbezésében arra hivatkozik, hogy legfeljebb 8 km-es sebességgel ment, nyilvánvaló tehát, hogy a személygépkocsi szaladt a teherautóba, s ezért annak vezetője hibás, mert hiszen a szabad jelzés nem jelenti azt, hogy a személyautó 50 km-rel száguldhasson.
A bíróság órákhosszat vizsgálta az ügy iratait. Elsősorban is megállapította, hogy a védekezés ellentmond a fizikai törvényeknek, mert az összeütközés alkalmával a személyautó 20 fokos szögben fordult el jobbra s a teherautó csak mintegy 20 méter után tudott megállni. A teherautó jobb első sárvédője és jobb felhágója sérült meg. Nem kétséges tehát, hogy Soltész a megengedettnél nagyobb sebességgel el akart vágni a személyautó előtt!

A bíróság tagjai megnézték a személyi körülményeket is. Soltész Lajos mindössze 19 éves, alig egy esztendeje vezet autót – és már 8 esetben volt büntetve közlekedési kihágásért. Bebizonyosodott, hogy védekezése nem felel meg a valóságnak. Ezúttal komoly társadalmi veszélyeztetésről kell beszélni, hiszen a befordulás idején a Dózsa György-úton keresztirányú gyalogosforgalom is lehetséges volt. A bíróság tehát enyhének találta az elsőfokú ítéletet, amelynek nem is tulajdonít elég nevelőhatást. Olyan döntést kellett hozni, amely mindenkor figyelmeztesse a fiatal soffőrt az ilyen magatartás helytelenségére. Hiszen a KRESZ-nek azt az alapvető rendelkezését hagyta figyelmen kívül, amely szerint: „A balra kanyarodó jármű vezetője a menetiránynak megfelelően haladó jármű számára elsőbbséget köteles biztosítani.” A fellebbviteli bíróság helyesnek tartotta az I. sz. ellenőrzőlap bevonását, de a pénzbüntetést 7 napi elzárásra változtatta. Azonban tekintetbe vette az enyhítő körülményeket és – hogy az eset ilyenirányú következményeinek megszüntetésére lehetőséget adjon – a büntetést egy évi próbaidőre felfüggesztette.

*

A következő ügy iratai szerint Donáth Imre, a Közlekedésügyi Minisztérium személyautójának vezetője 65-70 km sebességgel hajtott a Fehérvári-úton s ezért a motoros rendőrjárőr feljelentést tett és bevonta az ellenőrzőlapját is. Az elsőfokú bíróság az ellenőrzőlapot visszaadta, de 60 forint pénzbüntetést állapított meg, amely ellen a soffőr fellebbezett. Azt állította, hogy legfeljebb 40-45 km-es sebességgel haladt.
A bíróság megállapította, hogy Donáth Imre 30 éve vezet gépkocsit és mindössze egyszer volt – felfüggesztett – büntetése. Nem látta bebizonyítottnak az ilyenméretű sebességgel kapcsolatos vádat. Visszaküldte tehát az aktákat az elsőfokú bíróságnak, a bizonyítási eljárás kiegészítése végett. Megadta a lehetőséget, hogy a gépkocsivezető bizonyíthassa állítását.

A tárgyalások során a bíróság gépkocsivezető-tagjai véleményadáskor mindig hivatkoznak saját gyakorlatukra. Az utóbbi esetnél például Leányfalvi elvtárs állította: lehet, hogy a kocsi rövid időre „megugrott”, de a Fehérvári-úton a jelzett időben nem lehet huzamosabban 65-70 km-es sebességgel haladni.
Nincs tehát mindenkor „feltétlenül igaza” az intézkedő rendőrnek, akinél ugyancsak lehetséges emberi tévedés.
A bíróság az igazságot keresi és célja nem a „megtorlás”. Ha pedig büntetést alkalmaz, azt úgy szabja meg, hogy csak figyelmeztetésül szolgáljon és nevelőhatásával hozzájáruljon mindannyiunk célja: a balesetmentes közlekedés megvalósításához.

Reményi-Gyenes István