Csillagtúra 2011: az elsőtől az utolsóig

Minden eddiginél több jelentkezővel tartották meg a Csillagtúra elnevezésű veteránautós túra idei felvonását, ahol rögtön a 125 évvel ezelőtt szabadalmaztatott automobilra is emlékeztek.

Nekem eredetileg az új autókkal együtt, a mezőny végén kellett volna kullognom, de úgy voltam vele, hogy inkább versenyen kívül mennék az élmezőnnyel indulva, majd az egyes feladatoknál egyre inkább hátracsúszva eredeti rajtpozícióm (84. induló lettem volna) felé követem figyelmemmel a történéseket. Szerencsére a kijelölt navigátorom, Kismartoni András is támogatta elképzelésemet, bár ő nálam finomabban fogalmazta meg a dolgot: – Ugye neked sincs stoppered?

A gyakorlás során még jól jött a hűs levegő – a közúton már csukott ajtókkal ment a 300 SL

Miután ezzel megvoltunk, következett az időméréssel megbízott kolléga – szerencsére Majosházi Pétert is jól ismerjük mindketten – meggyőzése arról, hogy ugye te is inkább az öreg autókat vizslatnád egész nap. Ezúton is szeretném tolmácsolni hálámat. Gyerekjáték volt matrica-felragasztás, hiszen a rajtszámokat nem kellett felrakni – nehogy összezavarjuk vele a helyszínen kint lévő kollégákat. Nem mentek veszendőbe egyébként a dekorációk – a jeles eseményre hazánkba látogatott Daimler Patentwagen-t szállító kamion sofőrjének adtuk azokat a nap végén. Garázs-dekorációként végzik.

Húsz perc után forralja a vizet – egyébként tökéletes a másolat

Tőle elképesztő sztorikat halottunk, például egy lengyel üzletemberről, aki vásárolt egy 540K-t, amelyet alig egy hét után vissza kellett szállítani a gyári felújító-műhelybe, mivel az üzlethez nagyon jól értetett a főhősünk, a kuplung kezeléséhez már kevésbé. A Patentwagen utánzat egyébként egy 1,5 hete szolgáló teherautóval érkezett hozzánk – ez idő alatt már több, mint nyolcezer kilométert futott az autó. Hiába, a Mercedes veteránokon kívül titkos prototípusokat is szállítanak vele, Svédországtól Spanyolországig, Portugáliától Oroszországig.

szerencsére nem volt tűz Pilisborosjenőn, így nem kellett hazamennie a tűzoltónak

A Csillagtúrán induló autókra visszatérve a kínálat a műanyag szélfogóval szerelt hatvanas évekbeli SL roadstertől, a kékesen csillogó pigmentekkel feldobott fehér hetvenes évekbeli SL-en át (mindkettő OT rendszámmal) az olyan különlegességekig terjedt, mint a Pilisborosjenői tűzoltóság aktív szolgálatban lévő Unimogja, az állólámpás mentőautó, vagy épp a sirályszárnyas 300 SL.

Csak egy beteg ember hiányzott a mentőből – még az infúzió is ott volt a B oszlopon kialakított rekeszében

Andrással gyorsan felosztottuk a feladatot: ő vezet, én mondom, merre forduljon, és közben fényképezek. Albertfalvai indulásunkat követően rögtön az érdi piac kevésbé különleges autókhoz szokott parkolójába vezetett utunk. Ezt követően Etyek felé vettük az irányt, ahol sikerült megküzdeni a borfesztiválra sátrakat építő emberekkel, akik mindenáron el akartak zavarni minket – mi az itinert követtük. Nem sokkal ezt követően kigyulladt a tankolásra figyelmeztető lámpa az autónkban, mivel a garázsmesterek valamiért ezt az egy autót nem töltötték tele. Andrással úgy döntöttünk, kockáztatunk, és tovább megyünk a verseny útvonalán. Az új C-osztály visszaszámlálója egyébként gázpedál állásának függvényében húsz kilométeres tartományban ugrál, nem valami megbízható.

Nem gyenge felhozatal

Ennek ellenére sikerült kihúzzuk az első, (az itiner szerinti) utunkba eső benzinkútig az autóval – a visszaszámlálás hetven kilométernél átadta a helyét a „tessék azonnal tankolni” feliratnak, a mutató meg már rég kifeküdt. Ez után már csak arról kellett meggyőzni a pénztáros kisasszonyt, hogy a Mercedes-Benz-t nem magyarul, é-vel és sz-szel kell írni. A veteránok nálunk kevesebb problémával teljesítették a távot, egy menet közben leállt motor, ami öt perc után újra beindult, egy elektromos probléma, amelyet a biztosítéktábla fizikai inzultálása orvosolt, és nagyjából ennyi zavar történt az első nap.