Tisztelet a kivételnek, de az olyan apróhirdetések, amelyek zárószavai ezzel a sokat sejtető megjegyzéssel zárulnak, hogy „csak igényesnek”, bizonyos bizalmatlanságot ébreszt a használt motorok körül járatos emberekben. Ez a két szó már eleve fenntartja az eladónak azt a jogát, hogy iksz-száz forintokkal többet kérjen a megboldogult Albert bácsi kiglancolt csotrogányáért. Persze, valóban vannak ragyogó állapotban tartott motorkerékpárok, de ezeket eladás előtt általában nem is kell meghirdetni, akad azokra bőven vásárló.
Az elmúlt napokban kint jártunk a Nagykőrösi úton, az új „zsibajon”. A használt áruk bekerített igazi piaca előtti lankákon pányvázták ki „telivéreiket” a motor-csiszárok. Volt ott vagy harminc különböző kétkerekű, Berva mopedtől 500-as Zündappig. Aki odafigyelt, az sok műszaki csodának lehetett fültanúja. – Ez még nem látott szerelőt – mondta dicsérőleg a micisapkás motoros a vidéki küllemű érdeklődőnek, miközben magas fordulaton járatta a nagykerekű Jawát. (Lassú fordulaton nyilván leállt volna a derék öreg csörgőkígyó.) Meg kell mondani, hogy ez a dicséret meg is látszott a házilag jaj-vörösre mázolt motoron.
A történeti hűség kedvéért hadd említsük meg, hogy az ilyen primitív módon álcázott motor vétele ritkán okos csalódást, hiszen az elhanyagolt külsővel rendelkező járműtől nem sok jót várhat a megfontolt vevő. Ha van elég türelme és pénze, akkor kevés forintért megvásárolhatja azt, de figyelmeztetjük jó előre, csakis olyan márkát és típust szabad venni, amelyhez lehet még alkatrészt kapni. Legyen bármilyen olcsó is az a királyláncos AJS, vagy Gambalunga Moto Guzzi, egy fillért se adjon érte, mert ahhoz már a gyárban sem kap semmit.
Aki mindennek ellenére itt akarja beszerezni a motorkerékpárját (ahelyett, hogy a piac belterületén levő Motorkerékpár Bizományi Boltban vásárolna, ahol nem zsákbamacskát sóznak a vevő nyakára), jól vigyázzon a kínos gonddal kisuvickolt motorok eladóira. Vannak egyesek, akik ebből az olcsó, de jól bevált trükkből élnek – és nem is rosszul. Ezek megvásárolják a még aránylag jó „ruhával” rendelkező motort, amit otthon mesteri módon tisztába tesznek. Még a küllő niplijéről sem felejtkeznek meg. Aztán megjön a motorozás vágyától túlfűtött mazsola, és egyszerre beleszerelmesedik a teljes pompájában ragyogó motorba. Szinte káprázik a szeme, olyannyira, hogy nem is veszi észre, miként „könnyezik” szerelme tárgyának sebességváltója. Már tenyérnyi olajfolt árulkodik a motor alatt arról, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Akiben ezek után felmerül a gyanú, hogy a ragyogó alma belül férges, kérje csak el a motor forgalmi engedélyét, és nézze meg, hogy az eladó nevén van-e a jármű? Az esetek nagyobb hányadában az eladó és a motor tulajdonosának neve nem lesz azonos. Persze ezt is hamarosan megmagyarázzák: a jármű a sógoré, aki éppen most a dunaújvárosi nagykohót csapolja.
Szóval bánjunk csínján ezekkel a kufárokkal, akik már számtalan motorosnak keserítették meg az életét. De nemcsak a motorok eladásával űzik áldatlan tevékenységüket ezek az alkalmi kereskedők, hanem ugyanitt a motorok vásárlásával is foglalkoznak. Az ártatlan, zöldfülű újonc kihozza ide, a Nagykőrösi útra a Danuviáját, Pannóniáját, annak reményében, hogy jó vásárt csap. A 3-4 főnyi „tröszt” első tagja lecsap áldozatára és „alákínálja” a portékát, azaz kevesebbet ajánl, mint amennyit a mazsola kért. A második „vevő” még kevesebbet ígér, és a banda tagjai egymást követve, egyre kisebb összegeket ajánlanak. A szerencsétlen motortulajdonos annyira megzavarodik, hogy a végén potom pénzért „szabadul” a különben lényegesen többet érő motorjától. Aztán néhány nap múlva viszontláthatja egykori motorját – kifényesítve, és kikiáltási árban felhizlalva.
Mit tegyen tehát az eljövendő motoros, aki használt jármű vételére határozza el magát? Ha csak lehet, vigyen magával egy jó szakembert, akinek ha kell, inkább fizessen, mintsem az „alkalmi vétel” zsebelje ki, mert ha valahol, akkor itt elevenen érezhető „a látszat csal” mondás.
Öreg motoros
