Az ember a villáskulccsal

– Apósomnak volt egy Barkasa, kocsmáros volt, egy ilyen platóssal szállította az árut. Nekem autófényező a szakmám, fiatalkoromban, amikor kezdtem, nagyon sokat fényeztem Barkasokat. – emlékezik vissza Kovács Tamás. Ez a platós, kétszemélyes kisteherautó, amelyen ül, már az övé. Gyönyörűséges, csillog.
– Ez egy 1986-ban gyártott Barkas. Kuriózuma, hogy soha nem volt még forgalomba helyezve, minimális kilométer van benne. Pontosan 1230. Még a rendszerváltás előtt, egy cég telephelyén belül volt lóti-futi autó. A rendszerváltozás után egy gyűjtőhöz került, néhány kiállítást látott már. Nincsen több ilyen Barkas az országban: ami ilyen keveset ment volna, és hozzá ilyen állapotú – folytatta. Kovács Tamás fél éve vásárolta meg, kettő másik, jelenleg a felújítását váró típustársával együtt.
– Az NDK-ban készült. 1500 kilogrammot nyom, kétütemű Wartburg motor van benne. A Barkas általában a fiatalok kedvenc régi autója, mert nem olyan goromba az ára, mint egy komoly nyugati autóé. Végtelenül egyszerű szerkezet, ez még alkalmas arra, hogy ha megáll az út szélén, akkor az ember egy csavarhúzóval, villáskulccsal megjavítsa – nosztalgiázott a hobbiautós.

Kovács Tamás elmesélte azt is, hogy a már öt év óta nála lévő, s két éve járóképes Moszkvicsa szállítására keresett eszközt, amikor Barkas után nézett.
– Tavaly egy hévízi veterántalálkozóra menet vissza kellett fordulnom a Moszkviccsal, mert elromlott. Haza tudtam vele jönni a lábán, de a veterántalálkozóra nem jutottam el. Ez az autó nem alkalmas hosszabb utakra. Ma már nem toleránsak az utakon az emberek. 70 km/h a kényelmes sebessége, hiába ír a gyári katalógusa 90-et – fogalmazott. – Kerestem egy autószállításra alkalmas eszközt. Így jött képbe – nem ez, hanem – egy autómentő Barkas. Az volt a terv, hogy azt felújítom, és egy veterán Barkas autómentővel fogom hordani a veterán Moszkvicsomat – mondta.

Ebből aztán az kerekedett ki, hogy, mint írtuk, rögtön három Barkast vásárolt, „csomagban”. Az egyiket felújítja és eladja, abból teszi rendbe a csomagban szintén benne lévő autómentőt. A harmadik, a csillogó, amely a képen is van, egyelőre a garázsban pihen. –Sokáig kint állt a napon, az UV-fény mindennek az ellensége, úgyhogy políroztam, javítottam, újra ápoltam a fát. Meg kellett javítani a féket, mert az az állásban a fékolajtól tönkrement. Most új állapotban van. Normál forgalmit már nem kaphat, csak muzeális minősítés után OT-s (oldtimer) rendszámot. Gondolkodtam ezen, de eddig mindig lebeszéltem magam róla, mert ennek az autónak az az értéke, hogy minimális kilométer van benne. Ezért, én azt gondolom, nem is szabad ezt az autót már kilométerekkel terhelni.

Nézzük meg közelebbről a Moszkvics 400-ast! Ez az autó első típusa, 1949-ben gyártották.
– Ez egy Opel-utód, végül is egy Opel Kadett. 1945 végén, a háború után, amikor az oroszok bevonultak Németországba, leszerelték az Opel-gyárat, és minden egyes tartozékával, alkatrészekkel, irományokkal, dokumentációkkal, sőt, úgy tudom, hogy tervezőkkel együtt elvitték a komplett gyárat vasúton Moszkvába. Ott összeállították, és 1946-tól folytatták is az autók gyártását, csak már nem Opel Kadett, hanem Moszkvics néven, és már nem a németek, hanem az oroszok. Az akkor elkobzott, elvitt, elrabolt alkatrészekből még két évig gyártották a Moszkvicsokat. Még ebben is találtam nagyon sok arra utaló jelet – colos meneteket, illetve GM feliratot –, amelyek arra utalnak, hogy ebben is van pár darab, még a németek gyártotta alkatrész – mondta Kovács Tamás.

Ezt a Moszkvicsot 23 éves korában, 1972-ben vonták ki a forgalomból, Magyarországon közlekedett.
– Kormányváltós, háromsebességes. Újra kell tanulni rajta vezetni, mert minden más rajta, mint a mostani autókon. Óriási a holtjátéka, nagyon koncentrálni kell arra, hogy az úton egyenesen menjen. Utánajártam, a háború után ezeket az autókat orvosok, ügyvédek tudták megvásárolni itthon. Sokáig egy budapesti, majd egy kecskeméti gyűjtőnél volt, én ott akadtam rá, 2015-ben. Nagy lendülettel nekiálltam, hogy szétszedem és megcsinálom: egy régi, üzemképes autót akartam, normál rendszámmal. Menet közben döntöttem úgy, hogy mégiscsak legyen meg a muzeális minősítése. Másképp kell egy veteránautót felújítani, az autó 70 százalékának korhűnek kell lennie, nem rakhattam bele bármiféle csavarokat, kilincseket, egyebeket. Az autón nagyon sok nem gyári alkatrész volt, nekem meg nem volt típusismeretem, ezért aztán éjszakákat töltöttem el orosz oldalakon, fordítóprogrammal, keresgéltem, vajon melyek az eredeti alkatrészek rajta – tette hozzá. Németországból és Oroszországból is rendelt alkatrészeket, s néhányat minta alapján gyártatott le.
– A pályafutásom alatt nagyon sok veteránautót fényeztem. Kíváncsi voltam arra, hogy házi körülmények között, itt, egy garázsban, hogyan lehet restaurálni egy veteránautót. 3 évig tartott a munka, egy gyerekkori autószerelő barátom, Solti Ferenc segített a mechanikus alkatrészek, a motorikus részek, a futóművek, fékek felújításában.