Hát igen… megvan már a kocsi is, kaptunk engedélyt a vizsgára, és a csendesebb utcákban – először csak az oktatást vállaló vezető mellett, majd ár magunk ülve a kormány mögé – megtesszük az első autós lépéseket. Előre is, hátulra is kiragasztjuk a nagy T-betűt, és megpróbáljuk mindazt megtanulni, amit előttünk már annyian elsajátítottak. Bizony, nem mindenkinek megy egyformán a gyakorlat. Van, aki úgy érzi, sohasem lesz képes úrrá lenni az ördöngös kocsin, amelyik hol nagyon is megugrik, hol meg sem akar indulni, és annyira érzékeny, hogy ha csak egy csöppet is mozdítunk a kormányán, úgy érezzük, rögvest a járdán találjuk magunkat. Meg itt ez sok pedál, kapcsoló, gomb, fogantyú, és van úgy, hogy egyszerre kettővel, hárommal is akad dolgunk, és közben még megy is a kocsi.
Tudjuk már most is, hogy az elsőből másodikba kellene váltani, hiszen zúg, zörög minden, és aki mellettünk ül, oktatóan, de már idegesen szól emiatt. Mi mégis, mintha varázslat sújtana, csak megyünk-megyünk, és várjuk az alkalmasabb pillanatot. No, talán most mégis kapcsolunk, hiszen egy kicsit tisztul előttünk az út, befordult már az a teherkocsi is, a gyerek is megfogta a labdát… Lesz, ami lesz, gyorsan el a gázt, kuplung, sebességváltó, majd ismét a kuplung – és remegve újból gázt adunk…
Ugye, hogy sikerült, nem is recsegtek a fogaskerekek, és most milyen könnye, vidáman fut a kocsi. Persze van még harmadik, sőt negyedik fokozat is, piheni tehát nem lehet, esetleg lassítani kell közben, és akkor megint összezavarunk mindent. Ez a negyedórai autózás, lám, megizzasztott minket, görcsöt kapott a kezünk, egészen merev a lábunk. Szálljunk ki, igyunk meg egy kávét. Azután mégis folytatni kell, ha már megvettük a kocsit. Talán mégis jobb lett volna új bútorra, külföldi társasutazásra vagy szép ruhákra költeni a pénzt? Azzal nem jár annyi izgalom, veszély, mint most, amikor autózni tanulunk. Hogy miért írunk éppen mi erről abban a lapban, amely az Autó-Motor feliratot viseli? Talán magunk is úgy véljük, jobb lett volna, ha sok T-betűs mégsem kocsit vesz? Vagy ha már meg is van a kocsi, így akarjuk őket lebeszélni az autózásról?
Ugye senki nem feltételezi a mi szerkesztőségünkről, hogy ilyen gondolataink lennének. Csupán azért idéztük fel az első autóslépések elkeseredett, nehéz, vigasztalan perceit, mert úgy vettük észre, azok között, akik T-betű nélkül járnak, – joggal, hiszen már régóta van kocsijuk, vagy régóta vezetik az állam autóját – nemigen tudják beleképzelni magukat a tanulóvezető helyébe. Azt nem mernénk állítani, hogy szándékosan nehezítenék a tanuló első lépéseit, de nem is nagyon vannak tekintettel rájuk. Akad, aki bravúrosan eléjük vág, – ő tudja, hogy nem ütközik a kocsinak, – de a T-betűs még jobban megijed. Ezt látja is a visszapillantó tükörbe néző merénylő. Nem történt semmi, talán csak meg akarta mutatni, milyen is az igazi forgalom. Jó lesz vigyázni neked, te új kocsiban feszítő, zöldfülű, te mazsola – gondolta, és repült tovább.
És az általa mazsolának vélt autós, aki az egyetemi katedrán a legbonyolultabb képleteket, vagy az embert szervezet különös működését oly nagyszerűen, otthonosan tudja ismertetni, most tehetetlennek érzi magát. Egy másik T-betűs, aki mikor munkaasztalnál ül, világszerte híres gépeket tud tervezni, s egy harmadik, aki halálbiztosan dolgozik a legbonyolultabb elektronikus műszerekkel, most még ijedtebben húzódik az út szélére, és azt szeretné, ha rajta kívül senki nem járna arra. Volt idő, amikor nálunk nem tették lehetővé, hogy a kezdő autósok, a feltűnő „Tanulóvezető” felírást, illetve „T” betűt kirakják. Az a vélemény alakult ki akkoriban; jobb, ha nem hívják fel rájuk a többiek figyelmét, így hamarabb tesznek szert önállóságra, nem várják, hogy előnyben részesítsék őket, kitérjenek, utat engedjenek nekik. Újdonsült síelők szokták kiáltani: „Vigyázat, pálya, kezdő!”
A mi T-betűseink nem kiabálnak, de szívesen vennék, ha a többiek, az öreg rókák, kicsit szabadabbá tennék számukra az utat. Bizony jó lenne, ha az amúgy is nehéz kezdeti félórákat nem súlyosbítanák, inkább annak jeleit mutatnák, hogy szívesen fogadják az új társat, aki kétségtelenül hozzájárul utcáink, utaink, a parkolóhelyek zsúfoltságához, s ügyetlenkedésével esetleg váratlan akadályként bukkan majd elénk. No de autósok, öreg tapasztalt gépkocsivezetők! Marad azért még elég hely nálunk a mi autóink számára is, még ha ezrével jönnek is közénk az újak. Talán jobban tetszettek a főváros, a vidék csendes, autómentes utai? Jobb volt, amikor órákig roboghattunk az eperfák között és nem találkoztunk másik autóval?
Vezetni valóban könnyebb volt, de erre az időszakra nemigen lehetünk büszkék sem magunk, sem a hozzánk látogató vendégek előtt. Higgyék el, így van ez rendjén, hogy telítődnek az utak. És ha több együttérzéssel haladunk el a mostani T-betűsök mellett, meglátjuk: nem is olyan keskeny az út, elférnek az újak is a régi autók, a régi autósok mellett.
Liener György
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
