A park and ride hazai alkalmazásának propagálása ösztönzött arra, hogy autóbuszbérletet váltsak. Számtalan igazolványt kaptam életem során. Mióta nyugdíjban vagyok, ez megszűnt, és úgy véltem, hogy már nem is lesz újabb igazolványom. Nem így történt. Most hosszas lelki tusa után, több mint ötvenéves autós és motoros múltam megtagadva, mégiscsak kiváltottam életem első nyugdíjas autóbusz-bérletét. Erre főleg az ösztönzött, hogy ne kelljen jegyet váltanom, amit eddig is tettem, ha időlegesen tömegközlekedési eszközre szálltam. Természetesen autón mentem a Déli pályaudvari bérletárusító helyre. Mikor megkaptam a fényképes igazolványt és a mellékelt csinos tokba helyeztem, eszembe jutott, milyen büszkeség töltött el annak idején 1928-ban, tizenhat éves koromban a rendőrségen, ahol megkaptam autó- és motorkerékpár-jogosítványomat. Most viszont határozott szégyenérzet fogott el, hogy ide jutottam.
Kilépve az utcára, ahol jó parkolóhelyet sikerült kapnom – ha már megvan az a mindenféle közlekedési eszközre szóló igazolványom jelszóval – felszálltam a 12-es buszra, hogy eljussak a Nyugati pályaudvar melletti autósboltba. Megtört a varázs, mert rájöttem, hogy autó vagy motor nélkül is lehet közlekedni, méghozzá gondtalanul. (Ez azóta meggyőződésemmé vált.) Ettől kezdve egymást érték a meglepetések. Örömmel láttam, hogy a buszban jegyellenőrzés folyik. Máris itt az alkalom, gondoltam, hogy büszkélkedjek 50 forintos bérletemmel. Mielőtt azonban előkotorászhattam volna, az ellenőr megszólalt.
– Elhiszem, hogy van jegye, öregúr, ne fáradjon a kereséssel.
A bizalmat valószínűleg őszülő szakállamnak köszönhettem. Az ablak mellett ülőhelyen egyébként olyan érzésem volt, mintha autón mennék. A Rudas László utca után örömmel fedeztem fel egy szabad parkolóhelyet. Ösztönösen meg akartam nyomni a kuplungot és a féket, amikor a szemben ülő utas térített magamhoz.
– Nem elég, hogy rátaposott a jobb lábamra, a balt is bokán rúgja?
– Pardon, elnézést kérek – mondogattam magamhoz térve, és sietve leszálltam a buszról. Ekkor ért az első autó nélküli autós öröm, amelyet még több is követett. Az autósbolt ajtajából még reflexszerűen visszanéztem, hogy biztonságos helyen parkolok-e, mert, ugye, az ördög nem alszik és ért már néhányszor olyan meglepetés, hogy állás közben megsérült az autóm. Ez egy olyan kocsinál, mint a Citroën, amelyhez a hátsó lámpa három, a fényszóró pedig nyolcezer forintba kerül, nem tréfadolog. Elmélázásomból visszahuppanva a valóságba, rájöttem, hogy így, autó nélkül érzem teljesen szabadnak magam. Megszűnt a röghöz, illetve az autóhoz kötöttség érzete.
Újabb öröm ért, amikor láttam, amint egy autós pénzt dob a parkolóórába, eteti a gép-fenevadat. Nagy sietségét az okozta, hogy váratlanul felbukkant az óra ellenőre, és cédulákat csippentett az egyes autók ablaktörlője alá. Erről eszembe jutott, hogy én is jártam már így. Ennek hatására rövid számvetést végeztem, és rájöttem, hogy milyen olcsón utazom. Már eddig legalább kéthavi bérlet ára megtérült, a benzinköltséget nem is számítva, pedig az deciliterenként majd két forint. A boltból kijövet vissza akartam buszozni a kocsimhoz, hogy azzal menjek az Autóklubba, már csak a stílszerűség kedvéért is. Eszembe jutott azonban, hogy újabban ott is zsúfolt a parkolóhely, és oda-vissza elpöfögök annyi benzint, mint a havi bérlet ára. Ismét a 12-e buszon találtam magam. Utazás közben arra is rádöbbentem, hogy ezzel a „nagy autóval” gyorsabb a haladás, mert a buszsávon megelőztük a dugóban ácsorgó autós kollégáimat. Emellett nem kellett a vezetésre figyelnem, nyugodtan nézelődhettem. A kereszteződésekben sem drukkoltam, hogy a renitens autósok megadják-e az elsőbbséget, hiszen, hol vannak már azok a régi szép idők, amikor élvezetet és nem bosszúságot okozott az autóvezetés. A megváltozott helyzetet az autósok arca is tükrözi. A valamikori földöntúli boldogságot sugárzó ábrázat mára bosszús grimaszba torzult. Olyasmikről is hallottam, sőt olvastam is, hogy a kisebb közlekedési affér tettlegessé fajult. Ettől is megmentett a bérlet. A buszon legfeljebb lökdösődnek, mert az agresszivitás az autó nélküli honfitársainknál is fennáll, csak így kevésbé veszélyes.
Az Autóklubból a Déli pályaudvarra mentem, hogy onnan autón folytassam utam. Amikor azonban rájöttem, milyen simán és gyorsan fut a metró, kimentem a Népstadionhoz. Az oda-vissza való utazás időben és zavartalanságban összehasonlíthatatlan volt az autózással, természetesen a metró javára. Visszatérve a Déli pályaudvarhoz, felkerülve a föld fölé, beszálltam hűtlenül elhagyott kocsimba, miközben rájöttem arra, hogy nem is buták ezek a nyugatiak, hiszen jó dolog a park and ride, a parkolj és utazz tömegközlekedési járművel. Örömöm azonban nem tartott soká, mert egy parkőr állt meg a kocsim mellett és az ablaktörlőm alatti cédulát kihúzva bevasalt rajtam huszonnégy forintot. Majd fél bérletem árát, mert a közlekedésnél újabban ez az értékmérőm. Ennek hatására, hazaérve, kétszer is rázártam a garázsajtót másodrendű közlekedési eszközzé degradált kocsimra, elhatározva, hogy ezentúl itthon parkolok a biztonságos garázsban, csak a „ridet” veszem át nyugattól. Ezt azért is könnyen tehettem, mert a másnapi indulásnál egy autó állta el a garázsom kijáratát, ezzel is gyarapítva az autó nélküli autós örömeimet.
Miközben az autózásról meditálva a buszmegálló felé bandukoltam, azon tűnődtem, hogy valóban nincsen új a nap alatt. A park and ride nem új találmány, csak hajdanában ez fordítva történt, hiszen én is a villamosról szálltam át egyéni járműre, amikor motort, majd autót vásároltam. Visszaemlékezve az elmúlt időszakra, eddigi életem során kétszer örültem az autónak. Egyszer, amikor megvásároltam, majd amikor a megbízhatatlanná vált autót eladtam, hogy jobbat vegyek helyette. Most változott a helyzet. Megvan az autó, csak tömegközlekedéssel járom, s így nem is kell majd cserélni. Régi vágyam teljesült ezzel, birtokába jutottam az örök életű autónak, s nincsenek gondjaim energiahordozóra.
Surányi Endre
Gönczi Béla rajza
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
