– Jó napot kívánok, tele parancsolja?
Ezzel a mondattal fogadtuk a Bécsi úti Shell-kútnál az autósokat és motorosokat.
(Az udvariasság a jelszó nálunk – oktatott T.A. Brigádvezető, miközben hasznos szakmai tanácsokat adott, miként kell kezelni a kutat és a vevőket. A vevőnek mindig igaza van, az ingerült autósnak is finoman kell válaszolni.)

Az első borravalót (4 Ft) egy wartburgostól kaptam, aki érdeklődésemre elmondta, nagyon elégedett a kút személyzetével, ezért mindig itt is tankol. Az egyik Lada vezetője, az ablak felett szó nélkül úgy adta ki a tanksapkakulcsot, mint ahogyan az egykori ültetvény durva felügyelője dobott oda valamit rabszolgájának. Szíves érdeklődésre unottan morogta: Tele! – Szerencsére ritkaság az ilyen vevő. A legtöbb autós kedvesen kollégám-nak, vagy pláne kollega úr-nak szólítja a kutast, aki a készséges kiszolgálás után felajánlja a tömlők légnyomás-ellenőrzését, és ha piszkos is a kocsi szélvédője, talál annyi időt, hogy az odakészített vizesvödörből kikapja a szivacsot és letisztítsa az ablakot.

Van autós, aki így rendel a kútnál: Kérek százasért simát – és előre fizet. Ez annyit jelent, hogy itt ne számíts borravalóra. A legtöbb trabantos tele kérem-mel rendel. Ritkaságok közé tartozik, aki kilép a kocsiból és maga nyitja ki a gépháztetőt. A tanksapkához – talán – senki sem nyúl. Érthető, hiszen az a keveréktől olajos.
– Tessék, itt egy tiszta kendő, ezzel kell letörülni a kicsöppenő benzint, vagy keveréket – így a brigadéros. Az egyik ladásnak többet adtam vissza 20 forinttal, amit az zsebre is vágott. A mögöttem álló T.A. közbelépésére – szó nélkül – adta vissza a vevő a huszast. (Később. Ja, a vevő sem angyal – vonta le a konzekvenciát ördöngös ügyességű kútkezelő-oktatóm.)

A fehér Wartburgból nyugdíjas barátom lépett ki. Felismert. Szemmel láthatóan alig tudta csodálkozását leplezni. Meg kell mondanom, nem sajnálkozott rajtam. Félrehívott, és suttogva kérdezte: „Tudnál segíteni, hogy kollégák legyünk?” A kérdés aligha félreérthető. Tavalyelőtt még vezetőállásban volt, s most nem restellne a kút mellett dolgozni, mert, mint mondják, itt jó a pénz! Bizonyára sok ebben az igazság, csakhogy… Igen, csakhogy a kutasok havi fizetése ezerötszáz forint, ami bizony nem sok. Jó, jó, gondolhatja magában az ember, de mennyi a borravaló? Tényleg, mennyi is az a sokat emlegetett borravaló? Erre bizony nem kaptunk választ…
– Egy hosszabb betegség leterítheti a kutast – így beszélt a brigádvezető. – Kevés a táppénz, éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége van az embernek a forintra. A brigád minden tagja családos, több gyerekkel. Ízületeink csikorognak, mert itt, télen-nyáron fúj a szél, hiába van fejünk felett tető. A városépítészek szerint Budapest egyik szellőzőcsatornája a Bécsi út. Igaz, télen kapunk bélelt dzsekit és kesztyűt, de abban nem lehet pénzt kezelni.
– Mennyit dolgozik a kutas?
– Havonta mintegy 250 órát és ezt váltott műszakban, és nincsen semmiféle ünnepnap, karácsony éjszaka is mérik a benzint, mint az ország valamennyi Shell-kútjánál.
Jó, elhiszem, nem kell sajnálni a kutasokat, de saját tapasztalatból mondom: a Bécsi úti kirándulás után két napig alig ettem-ittam, mert még az ágyamba is követett a kellemesnek alig mondható benzinillat, amely a kapott borravalómat is átjárta… Dehát a pénznek nincs szaga, még ha az a benzinkút mellől származik is.

Rózsa György

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!