Számtalan sikeres és ma is lenyűgöző típus bizonyítja, hogy az autóipar a 60-as évek végén érte el csúcspontját. Lehet, hogy azóta készültek szebb, erősebb, biztonságosabb, vagy épp takarékosabb modellek, a legtöbb nagy múltú gyártó a holdra szállás idején csillogtatta meg tudásának legjavát.

Ebből az időszakból származik a Peugeot történetének egyik legjobb és legismertebb autója, az 504-es. A márka akkori csúcsmodellje mindent tudott, ami egy autót legendássá tehet. Formatervét a Pininfarina dizájnere, Aldo Brovarone álmodta meg, egyedi karaktert kölcsönözve egy elegáns limuzinnak, amit elsősorban a robusztus, mégis könnyed tárgy benyomását keltő lemezfelületekkel, a formás lámpákkal és a lejtős csomagtartóval ért el. Méretes karosszériája tágas és franciásan kényelmes, finom kidolgozású utasteret rejtett.

Felépítése, futóműhangolása, vezethetősége és általános minősége egyaránt lenyűgözte az európai szaksajtót, meg is választották az 1969-es Év Autójának. Eleinte az 1,8 literes, 80 lóerős, karburátoros benzines volt az egyetlen elérhető motor négyfokozatú kormányváltóval (felárért befecskendezővel és háromfokozatú, automatikus váltóval). 1969-ben a kupéval és a kabrióval, 1970-ben a kombival és a pick-uppal bővült a kínálat, megjelent a 2,0 literes (97 vagy 105 LE) benzines és a 2,1-es (66 LE) dízel.

Miközben Európában a családok, a céges vásárlók, vagy éppen a rendőrség és a mentők is elkezdték felfedezni, hamarosan a világon már 14 országban folyt az összeszerelése, majd miután 1979-ben bemutatkozott az utódja, az 505-ös, 1983-ig gyártásban maradt, így 15 év alatt közel 3,7 millió példány készült belőle. Pick-up változatban még 1993-ban is árusították, Európán kívül pedig 2006-ig lehetett vadonatúj 504-est kapni. Ennek köszönhető, hogy a mi szemünkben patinás veterán a világ távoli országaiban még napjainkban is az utcakép része.

504-es variációk
Pininfarina stúdiójában saját arculatot kaptak az 504-es kétajtós változatai. Átrajzolt külsejük laposabbnak és kecsesebbnek mutatta a kupét és a kabriót, melyek rövidebb tengelytávval, új első-hátsó lámpákkal és egyedi műszerfallal hagyták el Torinót, hogy Sochaux-ban kapják meg a futómű és a hajtáslánc elemeit. Többek között áthangolt futómű, szélesebb nyomtáv és padlóváltó tette sportosabbá az 1,8-as, befecskendezős, 97 lóerős benzinessel, 1973-tól pedig a Renault-val és a Volvóval közösen fejlesztett, 2,7-es, 138 lóerős V6-ossal felszerelt párost. 1975-ben 2643 példányban találtak gazdára, ami annak ellenére is szép mennyiség, hogy 236 733 db négyajtós és kombi fogyott ugyanabban az évben. Az 1979-es frissítés többek között feketére vagy a karosszéria színére festett, műanyag lökhárítókkal aktualizálta az 1983-ig elérhető szériát.

Dangel összkerékhajtás
1980-ban indult az összkerékhajtású és emelt hasmagasságú kombi és 1981-ben a pick-up kivitelek gyártása az Automobiles Dangel üzemében. A versenyautók építésével foglalkozó cég első átalakításából több mint 5000 példány kelt el, döntően a hatóságok és különböző segélyszervezetek vásárolták.

Filmkockák hőse
Akár a Citroën ikonikus nagyautója, a DS, a Peugeot 504-es is feltűnik a 70-es és a 80-as évek legtöbb francia és más nyugat-európai filmjében, hiszen nem csak az utcakép fontos része, de a filmesek körében is kedvelt típus volt. Tucatnyi látványos üldözésben vezettek 504-eseket a kaszkadőrök, Rémy Julienne például két emlékezetes filmben, az 1981-ben bemutatott, Szigorúan bizalmas című James Bond-epizódban, illetve Jean-Paul Belmondo a szintén 1981-ben mozikba került, A Profi című projektjében is látványos hajszát koordinált nem kímélve az 504-es strapabíró technikáját.

A nagy túlélő
Bemutatásának évében, 1968-ban megkezdődött az 504-es összeszerelése Kenyában. Az afrikai országban végül 2004-ben készült el az utolsó példány, de még 2007-ben is lehetett újat kapni, akárcsak Nigériában, ahol 2006-ban futott ki a 80-as és a 90-es évek népautója. Arrafelé csaknem minden taxisnak 504-ese volt, és szinte mindenkinek volt egy, aki valaha saját autót tartott. Megbízhatósága, futóműve, valamint egyszerűen javítható szerkezete az afrikai utak királyává tette, de hasonlóan elterjedt és kedvelt volt Argentínában is, ahol 1969 és 1999 között gyártották. Kína és Tajvan mellett többek között Új-Zélandon, Portugáliában, Spanyolországban és Ausztráliában is helyi gyártásból került a kereskedésekbe, utóbbiak a Renault-val kötött megállapodás jegyében a rivális márka üzemeiből kerültek ki.