A gépkocsi megszületéséről napjainkig sokat változott ennek a közlekedési eszköznek a jellege. Műszaki szempontból ugye egyre tökéletesebbé vált, ugyanakkor azonban az autók számával egyenes arányban nőttek a közúti balesetek is. A balesetek nagy része a gépkocsivezetők hozzá nem értéséből vagy lelkiismeretlenségéből ered. Minden gépkocsivezető az autósztráda teljhatalmú urának képzeli magát, pedig az elsődleges követelmény a gyors és folyamatos haladás. Éppen az autósztrádán van a legnagyobb szükség a körültekintő előzésre, az előzés biztonságát pedig nemcsak az előző, hanem a megelőzött járműnek is garantálnia kell.
Szinte azt mondhatnánk, hogy napjainkban az „egymásba szaladás” korszakát éljük. A városokban és a városokon kívül mindennapos jelenség a karambol vagy a koccanás, különösen télen, amikor a csúszós úton vagy a sűrű ködben még könnyebben ütköznek egymásba a gépkocsik. Az effajta baleset már annyira megszokottá vált, hogy sokszor a károsultak már nem is mérgelődnek. Egy-egy összeütközésnél a gépkocsivezetők kiszállnak, mosolyogva névjegyet cserélnek és elindulnak a következő koccanás felé. Súlyosabb esetekben összeszedik a kocsi darabjait, elszállítják a szerelőhöz abban a biztos tudatban, hogy a biztosító úgyis fizet. Az olasz közlekedésügyi minisztérium felmérése szerint alig egy esztendő alatt összesen 1821 haláleset, illetve súlyos sérülést okozó koccanásos baleset történt. Az esetek 40 százalékában – amint ezt a Mondo Economico írja -, a balesetet okozó járművek között úgynevezett nehéz gépkocsi, autóbusz vagy kamion szerepelt. És a felmérésben csupán a súlyos kimenetelű egymásba rohanásokat tüntették fel, hiszen lehetetlenség összeszámolni, hány kocsi tér haza a mindennapos koccanás jeleivel. Mindenesetre nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a gépkocsik összeütközése nagyon sok esetben végződik halállal.
Az említett balesetek elkerülése végett a gépkocsivezetőknek mindig körültekintően kell vezetnie, figyelnie az előtte és mögötte haladó járművek jelzéseire, és számítania arra, hogy adott esetben hirtelen meg tudjon állni. Nem egy esetben csak a pontos reflex mentheti meg az autóst a tragédiától. Minél hosszabb az út, annál inkább lanyhul a gépkocsivezető figyelme és koncentrálóképessége. Az út hosszával arányosan növekszik a fáradtságérzete, nagymértékben hatnak rá a környezeti tényezők. Az utóbbi időben azonban a környezeti feltételek is gyökeresen megváltoztak. Néhány évvel ezelőtt a gépkocsi fák, bokrok vagy zöld rétek mellett suhant el. Manapság a fák helyét elfoglalták a reklámfeliratok, olyannyira, hogy még az útjelző táblákat sem vesszük észre miattuk. A reklámfeliratok színes kavalkádjában szemünk már az elakadást jelző tábla piros háromszögét sem látja meg. A vezetés okozta túlzott fáradtság többször megmagyarázhatatlan dührohammá fajul.
Ma már nemcsak az autósztrádák környéke változott meg, hanem megváltoztak a gépkocsivezetők és más fogalmat alkotunk a távolságról is. Néhány évvel ezelőtt egy hosszabb úton több pihenőt iktattak be. Arról nem is álmodtak az emberek, hogy egyfolytában tegyék meg például a Budapest-München vagy Róma-Párizs útvonalat. De még talán az sem jutott eszükbe, hogy egy nap alatt jussanak el Rómából Milánóba. Manapság pedig gyakorta hangoztatják: „Négy óra alatt tettem meg a Róma-Milánó közti utat.” Azt azonban már gyakran elfelejtik hozzátenni, hogy „szerencsére épségben meg is érkeztem”. Le kell szögeznünk, hogy a mai autós mindig siet, időre kell érkeznie, rohannia, sürgősen elintézne valamit. A gyors közlekedésre pedig kizárólag a gépkocsi ad módot. Manapság alig van már gépkocsivezető, aki elmondhatja magáról: még egy koccanásom sem volt. Sőt addig fajult a dolog, hogy a balesetmentesen vezető gépkocsivezető nem is igen dicsekszik azzal, hogy „érintetlen” a kocsija. És ha így haladunk, hamarosan oda jutunk, hogy az óvatos gépkocsivezetőt valóságos lelkiismeret-furdalás gyötri, amiért még nem volt balesete.
-ai
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!