A robbanómotor, az automobil is az egyik mérföldkő volt a világ fejlődésének útján. Ennek az időszaknak egyik koronatanúja volt a francia monsieur Jean Perry, aki Gyöngyöstarján lakói évtizedek óta ismernek és szeretnek. Talán már 500 éve áll a hatalmas cserfaerdővel borított Mátra oldalában ez az ősi kúria, amelynek egyik hűvös szobájában hallgatjuk Perry utat, aki nemsokára 80. születésnapját ünnepli. Így idézi az érdekes múltat, a nagy időket.
– Közel száz esztendeje annak, hogy egy bizonyos Skultéti-lányka szívét elrabolta egy daliás francia tengerésztiszt, akit Perry néven tiszteltek. Ugye, nem kell tovább folytatnom, hiszen kitalálhatta, a szüleimről beszéltem – mondja majdnem hibátlan magyarsággal. – Talán csodálkozik, hogy ennyire megtanultam magyarul, de hát hiszen 1939 óta állandóan itt lakom Fajzatpusztán. Ezt a helyet soha el nem hagynám, pedig Bretagne-ban is van egy kétemeletes kastélyom.
– Már kisfiú vonzalmat éreztem a gépek iránt. Személyesen ismertem a híres De Dion márki nagybátyját, akivel egy városban laktunk. De találkoztam személyesen a nagy sportemberrel és konstruktőrrel is, akinek találmányát a hátsótengely-felfüggesztését egyes versenyautókon ma is alkalmazzák. Erős, szélesvállú ember volt. Ma már köztudott, hogy a konstruktőr márki társul vette az ügyeskezű Bouton montőrt és együtt készítették a századforduló egyik leghíresebb autóját, a De Dion-Boutont. Bátyámnak nem ilyen, hanem egy Mors autója volt, amit nekem szabad volt mosni. Egyszer, persze engedelem nélkül, magam vezettem a Morst a garázsba. Össze is törtem a laternákat, azaz a lámpákat, kaptam is nagy pofonokat. Ekkor már nagy fiú voltam, 14 év volt mögöttem. És néhány év múlva, 17 éves koromban, 1901. február 27-én kezemben volt a vezetői igazolványom.
– Tudja – csap át váratlanul a jelenbe, – nekem járnak a francia újságok, és éppen most olvastam a Matinben, hogy meghalt Franciaország legrégibb vezetői engedélyének tulajdonosa. És az is 1901-ben vizsgázott. Most csak az a kérdés, hogy melyik hónapban. Eszerint lehet, hogy jelenleg én vagyok a legöregebb francia vezetői engedély birtokosa?
A párizsi „Le Préfet de Police” bizonyítja, hogy J. Perry 1901. feb. 27-től automobil vezetésére jogosult
Ki hinné, hogy az operairodalom is segítette az autóipart, a technikát? Erről beszél monsieur Perry:
– A Carmen mindig is telt házat vonzott. Volt hát bőven pénze a zeneköltő Bizet fiának. Ez pedig szívesen támogatta Salomon mérnökök, aki előszeretettel autókat csinált. Ma népautónak neveznénk ezeket az egyhengeres vehikulumokat. Ez volt az „Unic”, amely később négyhengeres kivitelben is készült. Ebből lett aztán a „Zebra”. Egy ilyen autót bocsátott rendelkezésemre Salomon, hogy kíséreljek meg egy utat Párizs és Budapest között. És 1908 szeptemberében útnak eredtem. Ma már teljesen magától értetődő egy ilyen vállalkozás, de ez akkor majdnem lehetetlennek tűnt. Esőben, szélben négy napig tartott az út ezzel a nyitott kocsival – Bécsig. Aztán további másfél nap Budapestig. Nem akarok kitérni azokra a műszaki nehézségekre, amelyek tetézték az „út” okozta fáradalmakat. Mit jelentett a benzin beszerzése útközben, a motor olajozása, a gumikkal való bajlódás. A hintók és a szekerek elé fogott lovak okozta ijedelem következménye külön-külön is sok aggodalomra és problémára adott okot. Mégis azt kell mondanom, felejthetetlenül szép volt. Sokat írtak erről akkoriban az újságok.
– Persze, a műszaki embereket bizonyára érdekli ez a motor. Nos, a furata 68 mm volt, erre pontosan emlékszem. A lökete megközelítette a 100 mm-t. Ez a négyhengeres motor 35 lóerős volt, ha elérte az 1500 fordulatot. Salomon jó technikusnak bizonyult, de gyenge gazdasági szakértőnek. Ezt elhiheti nekem, hiszen én kereskedelmi mérnök vagyok. Az történt ugyanis Salomonnal, hogy amikor az ifjabb Bizet meghalt, vállalkozásának pénzforrásai bedugultak. Ekkor jelentkezett egy bizonyos André Citroën nevű fogaskerékgyáros, akit érdekelt az automobil. Megtetszett neki a négyhengeres „Zebra”. Körülbelül 1917-ben, vagy 18-ban történt ez, aminek kapcsán egy új csillag tűnt fel az automobilizmus egén. Később találkoztam Salomonnak, aki főmérnök lett a Citroënnél, és mint elmesélte, szerződés szerint minden legyártott kocsi után 20 frank járt neki. Amikor 1928-ban már napi hatszáz B-14-es készült, a gyár felbontotta a szerződését.
– Az idők folyamán számtalanszor tettem meg a Párizs-Budapest-Párizs utat, egyre fejlettebb műszaki körülmények között. Így aztán érthető, hogy az autó iránti szenvedélyem egyre növekedett. Ezzel párhuzamosan hódoltam Diana istenasszonynak is: a házban található agancsok viselőjének jó részét magam ejtettem el.
(Tanúként bizonyíthatom, vagy száz agancs díszíti ennek a hagyományokban, természeti és háborús viharokban gazdag háznak méter-vastag falait. És ha hinnének a babonának, akkor a kísértetjárást is természetesnek tartanám e helyen…)
Monsieur Jean Perry két kedvencével, a Škodával és a Plutóval
– Ma már csak az autózást űzöm. A házamhoz tartozik egy ezer méteres országút, amelyet nem is annyira én, mint inkább a szomszédos Termelőszövetkezet használ. Rögtön hozzátehetem, hogy ez a szomszédság igazi, jó magyaros szomszédság. Kéthetenként megyek Pestre Škodámmal és ez kielégíti kocsivezetési kedvemet. A vadászatból pedig Plútó kutya maradt meg. Azt kérdezi szeretek-e gyorsan hajtani? Vegye figyelembe koromat, és akkor megérti, ha a nyolcvanas tempót a felső határnak tartom.
A kúriához tartozó kápolna oldalánál egy ápolt sírhant domborodik, rajta kis babérkoszorú. Szergej Pavlovics Jakusenko szovjet harcos alussza örök álmát a madárhangoktól hangos cserfaerdő közepén, Jean Perry úr kis birtokán, Fajzatpusztán.
Rózsa György
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
