1985-ben minden megváltozott. Miután a DeLorean főszerepet kapott, romba dőlt álomból hirtelen kultusztárggyá vált. Az örökkévalóságé lett, bár nem egészen úgy, ahogy John Z. DeLorean elképzelte. Pedig minden esélye megvolt, hogy önerőből befusson. Igazi, határokat feszegető sportautónak indult, majd minden a pénz miatt csúszott félre. 175 millió dollárra volt szükség, hogy a tervekből valóság legyen, DeLorean hollywoodi sztárokat is rávett, hogy szálljanak be az üzletbe.
Kis ablaka elektromosan nyitható. Fotó: Balogh Bence, Lővei Gergely John Z. DeLorean
A román-magyar származású amerikai mérnök Detroitban született. Dolgozott a Chryslernél, a Packardnál és a GM-nél is. A Pontiac GTO vezető tervezőjeként vált ismertté, tőle származik a komfortindex ötlete. Saját márkáját 1975-ben alapította, hogy hosszú élettartamú autókat gyártson. Cége csődbe ment és drogcsempészéssel is megvádolták, ami karrierjének végét jelentette.
A legnagyobb segítséget Észak-Írországtól kapta, 100 millió fonttal támogatták a projektet, így az eredeti, Puerto Rico-i helyszín helyett a Belfast közelében fekvő Dunmurryben épült fel a gyár. Sajnos csak átmenetileg javíthatta a helyi munkanélküliségi mutatókat, mert a nagyratörő elképzelésekből semmi sem lett. Hiába a sok autóipari tapasztalat, a finanszírozási gondok miatt öt év telt el a prototípus megépítése és az első szériaváltozat legördülése között.
Kávéfőző új szerepben – a filmben is így csinálták Bár a DMC-12 név a 12 ezer dolláros vételárra utalt volna, közben 25 ezer dollárra ugrott az alapár, ennek ellenére várólisták jöttek össze, annyian szerettek volna hazavinni egyet. Giugiarótól származó formaterve a sirályszárnyas ajtókkal ellenállhatatlan volt, rozsdamentes acélkarosszériája az üvegszálas vázzal ellenállónak tűnt. Újításai bármelyik autógyártó ország becsületére váltak volna, végül egyszerre több nemzet is kivette belőle a részét. Formája olasz, PRV6-os farmotorja és kézi váltója francia, vázszerkezete és futóműve angol – a Lotus munkája –, német acélt használtak hozzá és mindezt az amerikai piacra gyártották. Amikor 1981-ben megjelent, az újságírók csalódtak benne a teljesítménye és a korai példányok minősége miatt. Értették, de nem szerették. Az 1981-1982-es időjárási katasztrófa miatt hatalmas készletek álltak eladatlanul, az alapító csődközelbe jutott, később letartóztatták, és onnan már nem volt visszaút. A jövő sportkocsija 1983-ra megbukott.
2,9-es V6-osa 132 lóerős, végsebessége 209 km/óra
A sors fintora, hogy elég érdekes és olcsó volt ahhoz, hogy a Vissza a jövőbe stábja egy hűtő helyett beválogassa időgépnek. Akkor velem együtt sok fiú és lány látott csodát, persze nem tudtuk, hogy ez egy létező autó, ahogy az itt bemutatott DeLorean tulajdonosa sem. Ő is a zseniális filmből ismerte meg, mégis kalandos története miatt döntött úgy, hogy vesz egyet. 1981-es autója néhány csereérett alkatrészt leszámítva teljesen eredeti, sosem újították fel. Megőrizve eszmei értéke még nagyobb is, mintha az újonnan még mindig elérhető gyári alkatrészekből lenne újjáépítve. Szürreális élmény élőben látni a képkockákról ismerős részleteket.
A Doki táskája mellé kevés holmi fér
DeLoreannel járni olyasmi, mintha az Eiffel-torony állna a kertünkben, csak az élőben nagyobb, ez viszont passzentosabb, mint hittem. A műszerfal magas, a tető alacsony, az első ülések mögötti helyen kis túlzással csak az inox tűzhelytisztítónak jut hely, a csomagtartóba szinte csak egy útitáska fér. Hátul a rács alatt a motorháztető bújik meg. Gazdája a megbízhatóságával és a teljesítményével is elégedett. A forgatáson sem nyúltak a motorhoz, inkább vizes aszfaltot vetettek be a csúszkáláshoz és némi olajat a kerekek kipörgetéséhez, az utómunkák során viszont V8-as hangot kevertek alá, ahogy a felnyíló ajtók is kaptak egy saját effektet.
Utólagos kiegészítő a DMC szelepsapka, kötelező tartozék a Sports Almanac, fényezetlen elemeit cinkréteg borítja, mosás után tűzhelytisztítóval ápolható
Sötétedik, lassan a fotózás végére érünk, el is kezd esni az eső. A kormány mögött ülök, dolgoznak az ablaktörlők, mint amikor a második részben 2015. október 21-én Marty és a Doki megérkezik vele a jövőbe. Most itt vagyunk, és még mindig szükségünk van utakra, de nem bánom, nagy élmény a DeLorean vezetése. Kormánya közvetlen, váltója pontos, motorja bizsergetően duruzsol. Nyuszi vagyok, nem merem kipróbálni, mi lesz, ha túllépem a 88 mérföldes sebességet, pedig masszív hatást kelt, szépen fogja az utat, csak a fékek nem valami hatásosak. Veteránkorban nem is a száguldás, hanem az időutazás a lényeg, és azt megkapjuk tőle anélkül is, hogy 1,21 gigawatt energiát fejlesztenénk.
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
