Legyen szó javításról vagy értékesítésről, munkáról vagy szabadidőről, új járművekről vagy öregekről, Pásztor Tamás élete kisgyermek korától fogva az autók, azon belül is a francia autók körül forgott. Most induló cikksorozatunkban Tamás tekintélyes veteránautó-gyűjteményének ékköveit, a Peugeot márka történetének különleges darabjait vesszük sorra, kezdve azzal a típussal, amely szinte már családtagnak számít Pásztoréknál.
Túlzás nélkül az élete az autó, azon belül is a francia autók, de leginkább a Peugeot. „Nagyapámnak egy 204-ese volt, édesapám 504-essel járt, egész gyerekkoromat Peugeot-k között töltöttem. Műszaki ember lévén apám maga szerelte az autóját, és amint tudtam, én is beálltam mellé segíteni, az autó számomra mindig is egy személyes, bensőséges élményt jelentett.”
Talán mondani sem kell, hogy az iskolák elvégzése után Pásztor Tamás autószerelőként helyezkedett el, majd egészen fiatalon a saját lábára állt, és teljes körű autópiaci szolgáltatássá bővítette tevékenységeit. Már a kilencvenes évek derekán saját márkakereskedést alapított – természetesen egy francia márka képviseletében –, majd 2006-ban megnyitotta Peugeot szalonját, és ezzel teljessé vált a kép.
Veterán autókkal az ezredfordulón kezdett foglalkozni, első Peugeot autóját 2003-ban vásárolta. Az Ausztriából származó, 1965-ös gyártású, eredetileg is pont ugyanilyen barna árnyalatú 404 Super De Luxe szedán a mai napig kiváló állapotban, és a felújítás óta rendszeres használatban van, bár a tavalyi korlátozások miatt idén tavasszal egy éves kényszerpihenő után kellett ismét beüzemelni.
„Az új autókat azért lehet problémamentesen használni, mert tökéletes, gyári állapotban vesszük át őket. Egy veteránt egyszer kell rendesen felújítani, és utána évente elég egy átvizsgálás, olaj- és vízcsere, valamint a mozgó alkatrészek zsírzása ahhoz, hogy gond nélkül végigcsinálhassunk egy szezont.” – árulja el Tamás.
A Peugeot 404 legendásan megbízható, robusztus típus volt, mint a hatvanas- hetvenes évek összes Peugeot-ja. A masszív konstrukciónak köszönhetően kiválóan alkalmas mindennapi használatra, tágas utas- és csomagtere pedig ideális családi autóvá teszi. „Apám egyik barátjának volt egy Peugeot 404-ese, rengeteget jártunk együtt kirándulni, úgyhogy amikor szembejött velem tizenöt éve ez a példány, azonnal tudtam, hogy meg kell vennem. Akárhányszor beleülök, megrohannak az emlékek, igazi nosztalgikus élmény. A mai napig ez a családos veterán autónk.
Amikor felújítottam, hátulra Isofix csatlakozókat hegesztettem be. Ezekre ma már nincs szükségünk, de nagy gyerekekkel is csodálatos élmény ezzel kirándulni. Ahogy vonul, rugózik, beállok 100 km/órára és a világból ki tudok autózni vele. Néhány éve a Garda-tóig mentünk vele, csodálatos túra volt.” Hozzáteszi: a műhelyben nem véletlenül kapta a Kapitány becenevet a délceg kiállású, finom rugózású szedán.
„Ez a Super De Luxe nevéhez méltóan igazi luxuskivitelnek számított. Ez annak idején még mást jelentett, mint ma: alapfelszerelésként kínálták például ezeket a Marchal kiegészítő reflektorokat. Európában két márkának szállították a ’csöcsös’ lámpákat: a Peugeot-nak és a Ferrarinak, így ezeket ma aranyáron lehet csak beszerezni. Az alkatrészellátás egyébként is kényes pont.
A 404-esből csaknem hárommillió darabot készítettek, világszerte rendkívül népszerű volt, de éppen ezért senki nem gondolta akkoriban, hogy egykor majd gyűjtői értéke lesz a fennmaradó daraboknak. Az egyetlen szerencse, hogy a 404-est Afrikában és Dél-Amerikában jóval tovább gyártották, mint Európában, illetve a mai napig sokan használják ezeket a matuzsálemeket. Argentínából, Brazíliából tehát sok minden beszerezhető, feltéve, hogy a kereskedő hajlandó Európába szállítani.”
Pásztor Tamás arról is beszélt, hogy évente mintegy száz veterán korú autó fordul meg a műhelyében – némelyik teljes felújításra érkezik, mások csak az elmaradhatatlan éves gondoskodásért jönnek.
Ami saját gyűjteményét illeti, körülbelül két tucat autót számlál: főleg olasz és francia darabok, de egy-egy angol és német különlegesség is áll a garázsban. Tudatosan már nem bővíti, hiszen, ahogy mondja, százötven évig kellene élni ahhoz, hogy mindegyiket maximálisan kiélvezhesse – egy-egy autóval legfeljebb egy-két tanknyi üzemanyagot tud kijárni egy szezonban, aztán a következőn a sor, hiszen mozogniuk kell. Ma már csak akkor vesz új autót, ha szembe jön vele valami nagy kincs, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne volnának különlegességek, amikre kifejezetten vágyik.
„Nagyon szeretnék egy szép 504-es szedánt – a széria kupé tagját már megszereztem, jelenleg felújítás alatt áll. Nagy vágyam egy V6-os, esetleg turbós 505-ös limuzin, és egy 309 GTI. Amit azonban nagyon, de nagyon szeretnék, az egy 104 ZS. Ez volt az egyik legelső sportos városi kisautó, egy ütőképes versenyautó-alap, amelyből nagyon kevés készült. Igazi bakancslistás kincs.”
