Az 1905-ben bemutatott Laurin&Klément Voiturette A fa karosszériát kapott, később annyi változás történt, hogy a favázra kézzel megformált fémlemezeket rögzítettek. Egy fél évszázadon keresztül kitartott e technológia mellett a Škoda, a váltásra egészen 1952-ig kellett várni, július 11-én indították el a teljesen acélkarosszériás Škoda 1200 Sedan sorozatgyártását.
Elbúcsúztak a külön lévő sárvédőktől, az így létrejött pontonforma különlegessége, hogy annak 1:10 és 1:5 méretarányban elkészített kicsinyített változatait szélcsatorna-vizsgálatok alapján optimalizálták, a légiközlekedési fejlesztőintézet Prága-Letňany-ban található 1,8 méter átmérőjű szélcsatornáját használták a konstruktőrök. A fejlesztés 1948-ban kezdődött, a szedán mellett kombi- és nyitott változatot is készítettek, de utóbbi nem került sorozatgyártásba. Kitartottak a központi csőváz mellett, az előre beépített OHV szelepvezérlésű motor 4 fokozatú szinkronizált kézi kapcsolású váltón keresztül hajtotta a hátsó kerekeket. Az áramvonalas karosszériával 105 km/órás csúcssebességet ért el a Škoda 1200-as, amelynek 10 l/100 km-es fogyasztása a maga korában alacsonynak számított.
A főkonstruktőr Josef Velebný (1906–1989) volt, aki 1925-től dolgozott a Škodánál, 1946-ban vette át a fejlesztőrészleg vezetését. Az új karosszériánál odafigyeltek arra, hogy az ajtók eltakarják a küszöböt, így ki- és beszálláskor ne koszolja be a lábát az utas. A tágas belső térnek köszönhetően a mentőautó-változatok is népszerűek lettek, a 2 fős személyzet mellett 2 fekvőbetegnek volt helye ezekben. Az 1200 STW kombi különlegessége, hogy a második üléssort csak egy, a jobb oldalon elhelyezett ajtón keresztül lehetett megközelíteni, tehát a bal oldalon 1, a jobb oldalon 2 ajtaja volt. Az 1952-ben bemutatott Škoda 1200-as továbbfejlesztésével 1956-ban született meg a Škoda 1201-es, amelyet már 45 lóerős motor hajtott. A Škoda 1200/1201-es sorozatgyártása 1961 őszén futott ki, a 67 071 autó közül 27 000 volt szedán, 15 000 kombi, a többi haszonjárműként látta meg a napvilágot.