Olvasónk tesztel – egy autórajongó ismerősünk lehetőséget kapott egy Mercedes-Benz 500 E kipróbálására, az alábbiakban osztja meg a tapasztalatait.
Mindenki ismeri a Mercedes-Benz W124-es szériáját, amely 1984. és 1997. között a közép kategória etalonjának számított. A széles motor- és karosszériaválaszték mellett megbízható szerkezete tette a korszak felejthetetlen autójává. És akkor ott van a kakukktojás, a Porsche fészkében nevelt csúcsmodell, az 500 E. A nevének megfelelően 5,0 literes V8-as 326 lóerőt tud, így a 0-100-as sprint 6,1 másodperc alatt megvan, a végsebességet pedig elektronika korlátozza 250 km/órában. Akkor hihetetlenek voltak ezek a számok, de még manapság is kiemelkedően erős típusok jellemzői.
1990. októberében, a Párizsi Autószalonon mutatta be a nagyközönségnek a Mercedes, és már 1990. végén elkezdődött a gyártás Zuffenhausenben, a Porsche üzemében. A sportkocsigyártó akkoriban pénzügyi gondokkal küzdött és szabad gyártói kapacitással is rendelkezett, így jól jött a Porschénak a kisszériás megbízás. A nyers karosszériát Zuffenhausenből átszállították Sindelfingenbe, ahol lefényezték azt, majd száradás után visszaszállították azt Zuffenhausenbe, ahol a végső szerelést végezték. Az elkészült autók végső minőség ellenőrzését újra Sindelfingenben végezték. Ezek után nem csoda, hogy egy autó összeszereléséhez 18 napra volt szükség, míg naponta csupán 15-18 példány készült el, az utolsó 1995. áprilisában jött ki az a gyárból.
A folyamat végletekig tökéletesítése mellett technikai specifikáció tette sportos autóvá a W124-est. A motor az R129-es 500 SL-ből származott, de a szedán karosszériában 16,5 mm-rel alacsonyabbra került. Itt cserélték le a félig mechanikus KE injektort az elektronikus Bosch LH-Jetronic-ra. Az 500 SL-ből vették át a négyfokozatú automatikus váltót és a fékrendszert is. Kívülről csak néhány módosítás árulkodik arról, hogy nem egy 200 D áll előttünk. A lökhárítót erőteljesebbre szabták, az első köténybe külön ködlámpák kerültek, a sárvédőíveket szélesebbre vették az alap kivitelhez képest szélesítettek a nyomtáv miatt, a karosszériát kicsit mélyebbre ültették. Összhatásában egy erőtől duzzadó, de hivalkodástól mentes sport limuzin benyomását kelti. A belsőt nézve már nem akkora a különbség, leszámítva a Recaro által készített sport üléseket és a 4 személyes férőhelyet. A fentieket figyelembe véve nem meglepő, hogy az árcédulán 134 520 német márka szerepelt kezdő árként, amely 1993-tól már kisebb ráncfelvarráson átesett már E 500-nak nevezett típus esetén 145 590 német márkára változott. Nagyságrendileg kétszer annyiba került mint egy 300 E.
Ezek után igazán szerencsésnek érzem magam, amikor testközelből is kipróbálhattam egy 1992-es kiadású 500 E-t. Amikor vendéglátóm garázsában megláttam az 500 E-t és mellette egy R129-es 300 SL-t, egy pillanatra elállt a lélegzetem. Az autók fűtött garázsban állnak, ponyvával védve a portól. Mikor a karácsony előtti hidegben a tulajdonos beindította a V8-as motort mintha egy medve ébredt volna fel téli álmából. Bemelegedve már tökéletes kiegyensúlyozottság és meglepően halk járás jellemezte. A gázpedállal vadabban kell bánni ahhoz, hogy ebből az idilli harmóniából előhozzuk a farkast. Ez nem a modern AMG Mercedesek röfögő, hörgő hangja, itt az volt a cél, hogy egy elegáns, a tömegbe simuló, de ha kell, sportos menetteljesítményre képes utazóautó készüljön. A célközönségnek nincs szüksége magamutogatásra, annál inkább a praktikumra, hiszen egy négyajtós és négyüléses limuzinról beszélünk. Menet közben kiderül, hogy ez nem egyszerűen megy, hanem vonul, és ha kell nagyon megindul. Ne várjuk ám a modern, turbós autók katapultszerű gyorsulását, a 480 Nm nyomatékcsúcsot 3900-as fordulaton éri el. A szívó motoroktól megszokott egyenletes teljesítményleadás jellemzi, ás úgy tűnik, nem akar kifulladni. A rugózáson azért lehet érezni, hogy feszesebbre van hangolva, mint egy normál 200 D, pontos képet kapunk az út állapotáról, a kormányzás kevésbé közvetlen, amolyan mercédeszes. A négysebességes automata váltó hibátlanul teszi a dolgát, partner a gyors helyváltoztatáshoz. 275 ezer km megtétele után 28 évesen még mindig jó minőségű anyagokból, precízen összerakott autót látunk. A tulajdonos rendszeresen használ korabeli Mercedeseket, hiszen az SL mellett még egy S Coupé is megtalálható a gyűjteményben. Elmondása szerint mindegyik Mercedes-e ilyen jó állapotú, azaz egyik sem nyikorog vagy zörög, nem esnek szét 25 év után sem, az ülések nincsenek kiülve, jól tartanak, kényelmesek. 500 E-ben kuriózum a kilométeróra mellett a digitális fedélzeti számítógép, amely külön extraként volt rendelhető, ma alig találni a piacon ilyen modellt. Szintén nem túl gyakori a fekete bőr helyett a világos szürke bőr-szövet belső.
Ha megnézzük az 500 E/E 500 mai piaci árát elsőre soknak tűnik egy szép példányért a 10 millió forint körüli összeg. Gondoljunk azonban arra, hogy egy V8-as 5 literes autóról van szó, amely egyedi karosszériát kapott, alig több mint 10 ezer példányban készült a Porsche üzemében nagyrészt kézi munkával. Fognak még gyártani valaha ehhez hasonlót?
