A játékoskeret legnagyobb erősítése Albert Flórián egykori játékostársa, Varga Zoltán lesz, aki németországi tartózkodásáról hazatérve mondott igent a szervezők felkérésére. A pályára lépők között Vargán kívül lesz még egy örökifjú, mégpedig Kóbor János, az Omega zenekar frontembere. A fiatalabb generáció képviselői között találhatjuk ifj. Albert Flóriánt, aki kisebb sérülése ellenére is vállalja, hogy pályára lép, és édesapja irányítása alatt próbálja meg legyőzni Schumacheréket. A csapatban korábban Farkasházy Tivadar révén már képviseltetve voltak a humoristák, és most új igazolásként Nacsa Olivér is bekerült a csapatba.
Az új igazolások a következőket mondták felkérésüket követően:
Albert Flórián – Örömmel mondtam igent a felkérésre, és remélem, hogy az általam dirigált csapat, ha csak egy góllal is, de legyőzi majd Schumacheréket. Nagyon nehéz dolgom lesz, mert dúskálok sztárokban, nagy nevekben, így nem lesz könnyű kialakítani a kezdő tizenegyet.
Varga Zoltán – Ahogy elnézem nálam sokkal fiatalabb srácok lesznek a pályán, pláne a labdarúgó múlttal rendelkezők közül. Lisztes, Illés, Kuntic, Kopunovic és a többiek más korosztályt képviselnek, de remélem, hogy a játékommal örömet tudok okozni mindazoknak, akik a jótékony célú rendezvényre kilátogatnak a stadionba.
Kóbor János – A közelmúltban volt ugyan egy kisebb műtétem, de azóta már túl vagyok harminc koncerten és rendszeresen vitorlázok is, így szerintem nem lesz gondom. Korábban atletizáltam, és a gyorsaságommal szerintem most sincs problémám. Kíváncsi vagyok, hogy a futópárbajokat miként tudom majd megvívni. Nem lenne rossz legyorsulni egy-egy pilótát.
Ifj. Albert Flórián – Nagyon jól esik, hogy meghívtak az eseményre, mindig szívesen segítek, ha jótékony célról van szó. Nagy öröm lesz együtt játszani egykori játékostársaimmal újra, az pedig külön élményt jelent majd, hogy igazi világsztárok lesznek az ellenfél csapatában. Egy apró sérülésem van, a térdem rakoncátlankodik, de ameddig bírom, ott leszek a pályán.
Nacsa Olivér – Megszállottan szeretem a labdarúgást nézni és űzni is. Megtiszteltetés lesz egy ilyen csapatban pályán lenni, és a világ leghíresebb autóversenyzői ellen pályára lépni.
Jó hír a jegyre váróknak, hogy a vidékről érkezők miatt a szervezők visszatartották a jegyek egy részét, így a 600 Ft-os belépők még kaphatóak lesznek kedden is, és várhatóan a meccs napján is a Puskás-stadion pénztáraiban. A szervezők kérése, hogy a kiemelt biztonsági előírások miatt lehetőleg mindenki minél hamarabb foglalja el a helyét. A szektorokon belül helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik. Kapunyitás 18.30-kor lesz, a mérkőzés 20.15 perckor kezdődik Puhl Sándor sípjelére.