A koreai SsangYong egy ideig nem képviseltette magát Európában, majd 2004 elején elkezdték a visszatérést, 2005-ben pedig a Shanghai Automotive többségi tulajdonszerzése adott új lendületet a cégnek. 2006. április 10-től Dormán Judit látja el a jellemzően terepjárókat gyártó márka hazai importőre, a SsangYong Motor Hungary ügyvezető igazgatói feladatait.
Category
Budapest
Budapest
Budaörsi bázis
Letették Magyarország első, kifejezetten autóeladásra és bemutatásra kialakított bevásárló-központjának, az Autobahn Gépjármű Kereskedelmi Központnak az alapkövét a budaörsi Budaparkban.
Budapest
Zenefelelős
A Dension április elején vezette be a hazai piacra az IceLink Gateway nevű termékcsaládját, mely tovább bővíti az autós mp3 átalakításra alkalmas termékek eddigi funkcióit.
Budapest
75 éves a Porsche Engineering
Ferdinand Porsche 1931. április 25-én alapította első tervezőstúdióját Stuttgartban. Herr Porsche igazi zseni és úttörő volt, az 1900-as Párizsi Világkiállításon elektromos kerékagyhajtású kocsit mutatott be, s még ugyanabban az évben megépítette a Lohner-Porsche Mixte modellt, melyben a világon először kombinálták a benzines és az elektromos hajtást.
Budapest
Alfa-induló
Immár hazánkban is elérhető az Alfa Romeo 159 Sportwagon. A 156 Sportwagonnál alkalmazott farformát szépen húzták rá a 159-es limuzinra, harmonikus, nevének megfelelően tehát sportos az autó megjelenése.
Budapest
Citrom és feketeribizli
Citrom és feketeribizli ízesítésben kapható a legújabb alkohollebontó gyümölcsital.
Budapest
TruckStore: használt haszonjárművet megbízható forrásból
Négy évvel ezelőtt önálló márkát teremtett, és úttörő szerepet játszott a DaimlerChrysler, amikor az egykori használt-haszonjármű központ alapjainak felhasználásával létrehozta a „TruckStore“-t.
Budapest
Versenyre készül a Volkswagen is
Manapság szinte elképzelhetetlen valamirevaló hazai öttusaverseny a Volkswagen nélkül. Nem csoda, hiszen élversenyzőink egy része is a jól bevált wolfsburgi márkát választotta, ráadásul, a Magyar Öttusa Szövetség is régóta élvezi a Porsche Hungaria „zászlóshajójának” a támogatását.
Budapest
Új központokat nyit a koda Auto
A koda Auto Mladá Boleslav-ban megnyitotta új CKD-központját, amelynek feladata, hogy a koda külföldi összeszerelő üzemeiben gyártott autók elemeit előkészítse a szállításra.