Kilenc éve nem volt olyan alacsony az autópiac bővülése, mint az idei első nyolc hónapban. A regisztrációs adó újabb módosításának terve alapján egyes importőrök a jövő évre keresletcsökkenéstől tartanak.
Budapest
Költséges fővárosi úthibák
A fővárosi személygépkocsi-tulajdonosok az országos átlagnál jóval gyakrabban keresik fel futóműpanaszokkal a budapesti márkaszervizeket, az ilyen típusú problémák előfordulási aránya pedig többszöröse a nyugatinak.
VW haszongépjármű tanulmányok
Több érdekes tanulmányautóval is képviseltette magát a Volkswagen Haszonjárművek a düsseldorfi Caravan Salon kiállításon.
Autotechnika: előtérben a háttéripar
Kétévente, páros esztendőben ad otthont az Automobil Autotechnika nemzetközi járműipari kiállításnak a kőbányai vásárváros. Az ideit – amely a hatodik a sorban – szeptember 30.–október 3. között rendezi meg a Hungexpo Rt.
Chevrolet lesz a Daewoo-ból
Közép és Kelet-Európában október 1-től, mig Nyugat Európában 2005. januártól indul a Chevrolet márka bevezetése.
Egyre több szerződést mondanak fel a lízingcégek
Év végéig összességében több mint 10 ezer gépjármű-finanszírozási szerződést mondhatnak fel a hazai lízingtársaságok, aminek közel kétharmada a használt piaci kínálatot bővíti. Egy közepes lízingcég évi 1000-1500 autót kénytelen visszavenni, így a legnagyobb használtautó-kereskedőkké maguk a finanszírozók léptek elő.
„Játssz, hogy látszódj!”
A Renault Hungária közlekedésbiztonsági kampányt indít útnak a gyermekek jobb láthatóságának megteremtéséért. A kezdeményezéshez csatlakozott az Oktatási Minisztérium, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága, valamint a GRSP (Global Road Safety Partnership - Partnerség a közlekedés-biztonságban) is.
Citroën C2 VTS
A Citroën C2 immár 1.6i 16V jelzésű, 125 lóerő teljesítményű benzinmotorral is elérhető.
Ismét jó eredmények a Fordtól
A magyar autópiac általános trendjével szemben a Ford ismét jelentős, mintegy 26 százalékos növekedést ért el augusztusban Magyarországon, megerősítve ezzel negyedik helyét az importőrök sorában. Ebben a hónapban 31,25 %-kal több Ford személygépkocsit sikerült eladni, mint tavaly ilyenkor.
Defektmentes gumiabroncsok a Maserati Quattroporte-n
Kizárólag a Goodyear defektmentes abroncsaival hozzák forgalomba a világ egyik leggyorsabb és legkeresettebb gépkocsiját, a 400 lóerős Maserati Quattroporte-t.