A JATO Dynamics, a világ vezető autóipari intelligencia és piaci információ szolgáltatója legfrissebb jelentése szerint az európai új autó piac 7.8%-kal (1227941 db-bal) esett vissza 2008 folyamán 2007-hez képest. A volumen csökkenés május óta folyamatosan jellemezte a piacot.
Budapest
Megjelent az Autó-Motor 2. száma
A 15 ezer brit alkalmazottal működő Jaguar Land Rover már tavaly novemberben közölte: soha nem tapasztalt üzleti környezetben kell működnie. A cég vezetése jelenleg…
Fejtetőre borult a rendőrautó, egy járőr a roncsba szorult
Árokba hajtott egy rendőrautó kedden reggel negyed kilenc után Nagyatád és Berzence között; a bejelentés szerint egy rendőr beszorult a roncsba.
Eltűnhetnek a feleslegesen kihelyezett KRESZ-táblák
Felül kell vizsgálni a közlekedési táblák kihelyezésének rendjét, illetve a már meglévő táblák indokoltságát is – jelentette ki Kondorosi Ferenc kormánybiztos, és László Sándor, a Magyar Közút Kht. vezérigazgatója.
Cáfol a győri Audi: Nem terveznek elbocsátásokat
Nem fedi a valóságot az Info Rádió értesülése, hogy az Audi Hungária Motor Kft. napokon belül 1400-1600 dolgozója elbocsátását jelenti be - mondta Lőre Péter a társaság kommunikációs igazgatója.
Bevásárolhatja magát a Chryslerbe a Fiat
A Fiat és a Chrysler tárgyalásokat folytatnak – ezt hivatalosan is megerősítette az olasz gyár egyik vezetője. Azt azonban egyelőre a Financial Times és a Wall Street Journal is csak találgatja, hogy milyen együttműködést képzel el a két autógyár.
Tartálykocsi tarolt le egy Suzukit az M2-esen – egy halott
Nyerges vontató és személyautó frontális karamboljában egy ember életét vesztette kedden délelőtt Pest megyében az M2-esen.
Hókotró a házban – hajnali baleset egy súlyos sérülttel
A gyöngyösi Koháry úton haladó hókotró épp sóval megrakottan indult el a Mátrába dolgozni, amikor elévágott egy, a buszmegállóban szabálytalanul megforduló sötétkék Volkswagen Polo.