Hatvankét esztendővel ezelőtt egy húszéves fiatalember négyhetes, mindennapos, munkaidő utáni elméleti és gyakorlati képzést követően sikeres sofőrvizsgát tett az Ungár-féle sofőriskolában. Vezető engedélyének kelte: 1928. Perlaki János ma 82 esztendős, s jelenleg is érvényes jogosítvánnyal rendelkezik. Önmagában ez a tény is megírásra kívánkozó téma lenne, hiszen élete során több mint kétmillió kilométeren át fogta, illetve forgatta járműveinek kormányát, s teszi ezt még ma is. S mind ez ideig balesetmentesen! Két fia közül Ernő érettségijét követően lett hivatásos gépkocsivezető, 1956 óta vezet balesetmentesen, Gyula pedig ugyancsak a hivatásos gépkocsivezetői foglalkozást választotta életcéljául.

A jogosítvány kelte: 1928

Csoda-e, hogy a 82 esztendős Perlaki János emlékezetében olykor összekuszálódnak a fonalak, ám bizonyos esetek, jelenségek viszont tűélesen bukkannak elő, amikor fia, Gyula, hevesi lakásának egyik szobájában beszélgetünk.
Újra felidéződnek az inasévek: a géplakatos szakmát tanulta ki Hevesen, majd mint szakmunkás Pestre került, s Röck István Budafoki úti gépgyárában helyezkedett el. Még Hevesen került közel egy-két T-Fordhoz, 507-es Fiathoz, innen hát a vonzalma az autókhoz. Emlékezetében megjelenik az a jobbkormányos, kulisszaváltós Stoewer, amelyen vezetni tanult, s az a 412-es Steyr, amelynek sofőrje lett heti 30 pengőért a méltóságos kormányfőtanácsos úrnál, koszttal és kvártéllyal. Sofőrként fehér köpenyt, kék gallért és sapkát kellett viselnie, megállás után sapkáját levéve ajtót nyitni a méltóságos úrnak, s várni rá, olykor hajnalokig kocsijában ülve, ahogyan gazdája elfoglaltsága megkívánta. Sofőrködése mellett természetesen egyéb munkákat is el kellett végeznie: rá várt a tüzelőfelhordás, a cserépkályha fűtése, a cipők pucolása, olykor még főnöke öltöztetése is. Mint ahogy akkortájt minden inassofőrnek ez volt a feladata.
– Jutalom?
– Á…

19 évesen, egyelőre még bringán

1935. Behívják katonának. Utászkodik, de közben egy kis Fiat parancsnoki kocsit is vezet. Még ebben az évben leszerel, újra sofőrként helyezkedik el Grünfeld úr üveg- és porcelánkereskedésében. Egy 430-as Steyrrel hordozza a főnököt, de nem sokáig, mert egyre gyakrabban járt be a műhelybe, ahol 18 járműnek volt helye, s ahol hamar rájöttek, hogy a szerelésben is otthonosan mozog.
– Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne nyúljak egy-egy autóhoz, szétszedett motorhoz. De jobban is jártam a sofőrségnél, mert itt a műhelyben 50 pengő körül kerestem hetenként.
1943. Újabb katonai behívó. Ezúttal egy év frontszolgálatra. Motorkerékpáros futár egy 350-es Méray-motoron, de teherautókat is vezet, ha a helyzet úgy kívánja. Újra Magyarországon, de még katonamundérben. A parancs: irány Németország. Ő egy kicsit másképp vélekedik: elköt egy motorcsónakot, benne egy kerékpárral, s irány Heves.
Megúszta…

Életes első saját tulajdonú Moszkvicsánál

A háborút követően roncsokat gyűjt: talál egy alvázat, kerekeket, életre kelt egy halott motort, fellel egy diferenciálművet és más egyebeket. Aztán fúrni-faragni kezd. A kopasz, 3 tonnás kölni Ford-alváz, a nyolchengeres Maybach-motor, a Ford-lemezfülke lassan járművé áll össze. Fából készíti a karosszériát, s nem is olyan sokára maga építette teherautójával Pestre szállítja a hevesi kereskedők áruit.
Az államosítást az ő teherautója sem kerülhette el, de megengedték neki, hogy továbbra is ő vezesse járművét, mindaddig, amíg nem jöttek a Csepel teherautók. Éveken át vezetett egy ilyen, pótkocsival együtt 5,5 tonnás járművet, majd taxizásra vált át, Egerben fuvarozza utasait. A nyugdíjjogosultság a Hevesi Háziipari Szövetkezetnél éri 1968-ban, de még két esztendőt rádolgozik, hogy Warszawáját Gyula fiának adhassa át, aki ekkor töltötte katonaidejét, de már tizenhét és fél évesen, kornegedménnyel hivatásos gépkocsivezetői jogosítvényt szerzett. Szép volt a búcsú, a nagy terv. Szombaton még ő vezette a hivatali Waszawát, hétfőn már a leszerelt fia ülhetett annak volánja mögé.
– Ma is vezet még?
– Ha muszáj… Helyben a fiam Wartburgját, de tavaly vagy tíz hevesi ismerősöm kocsiját vittem Egerbe műszaki vizsgára.
Perlaki Gyulához, akiről tudom, hogy 700 000 kilométer balesetmentes vezetésnél tart, egyetlen kérdésem van csupán:
– Milyen vezetőnek tartja magát?
– Ezt azoknak kellene megmondaniuk, akik utasaimként ültek hivatali személyautóimba. De ha majd elérem azt, amit apám elérhetett, akkor azt mondom majd, hogy jónak.

Zentai Ferenc
L. Szabó László felvételei

Perlaki Gyula 1984-ben keltezett oklevele a balesetmentes vezetésről. A fiú, akinek joggal példaképe édesapja