Meredek dolog! – mondták nem kevesen, amikor szó volt erről a túráról. – „A típus a Szovjetunióban nem fut, tartalék-alkatrészt nem kapni hozzá, javítása nehézségekbe ütközne”. Ezek voltak a fő ellenérvek, és bajosan lehetett volna ezeknek ellentmondani. „Kiskocsival hosszú útra, na és közben a Kárpátok…” – aggályoskodtak mások.
Szó, ami szó – elindultunk. Debrecenben tértünk nyugovóra, aztán irány a határ. Előreigazítjuk 2 órával óráinkat – és szovjet földön gurulnak az apró kerekek. A feliratok, táblák jó darabig kétnyelvűek – magyar nyelven is szerepel rajtuk a szöveg. A tehéncsorda viszont, ami ezen a részen nem ritka jelentés az országutakon, úgy tűnik, nem ért sem ukránul, sem magyarul –, de még az autókürt nyelvén sem. Egyetlen fegyver a türelem. Persze, minden tehénke hazatalál egyszer, és végül szabad az út.
Ungvár, majd Munkács következik. Az első tankolás szovjet földön – és az első meglepetés: „Benzin-tallon jeszty?” Persze, tallonunk nincs, nem is tudtuk, hogy kell. Márpedig külföldi autós csak erre kaphat benzint! Azért mégis kapunk tallon nélkül, rubelért, de figyelmeztetnek – sürgősen vegyünk tallont, az Inturiszt valamelyik kirendeltségénél. A benzin jó és olcsó, a választék széles. Kapható 66-os oktánszámútól 98-asig mindenféle. A 76 oktános 6,4 kopek (kg. 90 fillér!), a 98-asé 9,6 kopek literenként. Az olajválaszték éppen ilyen nagy, ára arányos a benzinével. A benzinkőt-hálózat sűrűsége még a közismerten kisméretű tartállyal rendelkező Trabantot is kielégítette, a magunkkal vitt 20 literes kanna tartalék inkább biztonsági célokat szolgált.
Munkács után feltűnnek a Kárpátok vonulatai. Vizsgázik a Trabi. Három személy, túrafelszerelés, szerszám, tartalékalkatrész, két jókora bőrönd ruhaféle, jó sok hazai… van mit felvinni a nem nagyon szelíd emelkedőkön, szerpentineken! Az út jó, helyenként kitűnő. A Trabi szuszog, pörög a motor, de nem hagyja magát. Megállás nélkül, két óra alatt kelünk át a Kárpátokon, többnyire harmadikkal, olykor másodikba kapcsolva. Az első sebességet az egész úton csak induláshoz használtuk!
Az első állomás: Lvov. A kemping a városon kívül erdős, ligetes területen fekszik. Sok a külföldi. A kis faház kényelmes, tiszta. Sodronyos vaságyak matraccal, lepedők, párna, 2-2 takaró, törülközők – ez hozzá jár. Betonozott térség a kocsiknak, a kiképzett szerelőaknákat, a mosóállást bárki használhatja, aki kocsija után megfizette a kemping díját. Hogy ez mennyi? A gépkocsinak 1 éjszakára 50 kopek. (1 rubel=100 kopek=13,11 Ft, a mi turistaárfolyamunkon számítva.) A személyeknek saját sátorral egy éjszakára 40 kopek fejenként, különálló faházban vagy sátorban 1,50 rubel ágyneműhasználattal. A kempingben főzőkonyha gázzal, zuhanyzó, mosdó, étterem és büfé is rendelkezésre áll. És ez vonatkozik valamennyi kempingre, amelyben megfordultunk.
Kiev előtt mintegy 100-120 km-rel az utak megváltoznak. Még jobban kiszélesednek, eltűnnek az eddigi nem ritka hullámosságok, mindenki olyan tempót diktálhat önmagának, amit a kocsija biztonsággal elbír. Lakott területeken belül azonban nem ritka a sebességkorlátozás, 40, sőt 30 km-re is. Minden hidat, átereszt „Útszűkület” tábla jelez.
A kievi kemping csodálatosan szép, modern szállodával is rendelkezik. Ez persze nem tartozik az olcsó játékok közé, de nagy kényelmet, luxust is biztosít. A környezet még szebb, mint a lvovi, a fenyőerdő mellett csónakázó-, pecázó-tó is terül el.
Másnap Kievben totálisan eltévedtünk. Ez történt már előzőleg Lvovban és Rovnóban is velünk. Most látjuk csak, mennyire kell a nagyvárosokban a belső útvonaljelzés! Szerencsénkre a járókelők, rendőrök és taxisok igen udvariasak, segítőkészek.
Orel – kemping és eltévedés (már megszoktuk!…), majd hirtelen erős országúti forgalomban, zuhogó esőben megyünk tovább Moszkva felé. A forgalom tovább növekszik, mind több a személygépkocsi, feltűnik a jelzőtábla: Moszkva.
A Varsavszkaja-sosszén érkezünk a fővárosba, a forgalom szédítő méreteket ölt. A jelzőtáblák és a lámpák meglepően magasan vannak elhelyezve, függesztve. Első időben bizony nem egyet figyelmen kívül hagyunk – de szerencsére megússzuk épp bőrrel és karosszériával. Végre bekeveredünk a belső körútra, a Szadovája-kalcóra, és ettől rögtön elfog bennünket az autós izgalom. Egy irányban 8-10 sor! És nincs csíkozás, sávjelölés, a kocsik irányváltozásához jobbról balra, balról jobbra áthúznak, olykor szinte ollóba fogva a Trabant elejét. Így érünk végre célunkhoz némi szerencsével és egy taxisofőr irányító segítségével.
A későbbiek során elég sokat kocsikáztunk ezen a körúton és más, hazai szemmel nézve óriási forgalmú főútvonalakon. Hogy megszoktuk az autó-áradatot, bele tudtunk illeszkedni a közlekedésbe, annak legjobban egy felismerés segített: a Trabi a Volgák, Moszkvicsok, Csajkák és Zilek mellett sem játszott valami alárendelt szerepet a forgalomban! A kétütemű motor ismert rugalmassága, „kiugrási” készsége épp úgy, mint a kocsi viszonylag kis méretei, jó fordulási tulajdonságai adták meg a hömpölygő autótömegben nélkülözhetetlen biztonságérzetet.
Sokan és sokszor írtak már a moszkvai forgalomról. Mégis az ott közlekedő külföldi autósnak érdemes felhívni a figyelmét két fontos specialitásra. Egyik az, hogy a lámpákon a piros után villámgyorsan következik a zöld, nemritkán a sárga teljes kihagyásával. Sárgára várva megtörténhet, hogy az ember egyszerűen „beragad”.
A másik: hogy pirosra jobbra sem szabad fordulni sehol. A fordulási engedélyt leggyakrabban a főjelző mellé behelyezett segédjelző mutatja, mint nálunk például az Üllői út és Nagykörút sarkán, balra fordulásnál.
Mint ismeretes, a gyalogos – saját felelősségére – piroson is átmehet. Ez nem tartozik a kellemességek közé, de szerencsére az exponált helyeken mindenütt gyalogos-aluljárók segítenek. A jármű-aluljárók pedig, amelyek általában 2X3, vagy 2X4 nyomsávosak, remekül biztosítják a közlekedés gyorsaságát. A moszkvai taxik – csupa Volga! – ezeken a helyeken 80-90-es tempóban haladnak. Ahol ilyen aluljáró van, ott a kanyarodni szándékozók oldalt, a felszínen hajthatnak el, és a keresztező útvonalakra térhetnek rá.
A főváros közhasználatú járművein kalauz egyszerűen nincs. A jegyet egy tekercsről csavarja-szakítja le mindenki magának, miután a viteldíjat egy plexivel borított perselybe dobta be. De bliccelővel sem lehet találkozni! A moszkvai polgár, ha történetesen nincs aprópénze, addig áll a persely mellett, míg az újonnan felszállók közül valakinél váltani tud, vagy együttesen dobják be például a trolibuszon a 4 kopejkát fejenként.
Miután Trabink megkapta a neki járó szervizt, mosást, zsírzást, búcsút vettünk Moszkvától. Még egyszer átvágtuk magunkat a személykocsik, teherautók, buszok és motorkerékpárok áradatán, azután megnyílt előttünk az országút – hazafelé. Útközben találkoztunk még a FIM Párizs-Moszkva-Párizs rallye-jának utóvédjével, alaposan felmálházott olasz és francia motorok és az őket kísérő személykocsik egy csoportjával.
Hazaérve egy pillantás a számlálóra: 4500 kilométernyi út pergett le a kerekek alatt.
Lantos Árpád
