Az autóvezetés fortélyait Nyugat-Európában sajátította el, itthon, az első autójával azonban rögtön egy oszlopnak adott randevút. Gyorsan vezet, de nagyon figyel, az autóvezetőket pedig nemes egyszerűséggel kategóriákba sorolja.
– Tizenhét évesen vizsgáztam autóvezetésből, tehát előbb volt jogosítványom, mint érettségim. Ez tulajdonképpen nagy dolognak számított, bár hozzáteszem, hogy a KRESZ és a vezetési vizsgán is megbuktam – adott amolyan gyors összefoglalót autós „pályafutásának” kezdeti történéseiből Szulák Andrea.
– Ügyetlenség vagy izgalom?
– A tesztlapon két-három ábrát elnéztem, a gyakorlati vizsgáról pedig késtem, így kénytelen voltam ismételni.
– A sikeres vizsga után autóval jártál a gimnáziumba?
– Nem, sajátom még nem volt, vezetni pedig csak akkor tudtam, ha a baráti társaságból valaki megengedte. Később nagyon rövid ideig volt autóm, majd külföldön kezdtem dolgozni, tehát a gyakorlati ismereteket Hollandiában és Németországban sajátítottam el. Angliában is dolgoztam, de ott nem vezettem.
Különbség
– A külhoni közlekedés jó iskola volt?
– Szerintem igen, bár amikor itthon úgy igazán belecsöppentem a vezetésbe, borzasztóan megrémültem. Itt sokkal agresszívabbak az autósok, ha valaki csak egy pillanatra tétovázik, már az öklüket rázzák és káromkodnak. Nyugaton civilizáltan közlekednek, de ezzel – gondolom – nem mondok újat.
– Említetted, hogy nagyon rövid ideig használtad az első autódat. Miért történt a gyors szakítás?
– Sok-sok hölgytársamhoz hasonlóan én is egy 126-os Polskit vásároltam, amelyet aztán még azon a napon, december 6-án, mikulásnapi ajándékként totálkárosra törtem. Egyedül haladtam az Árpád fejedelem útján, s valamit piszkáltam a rádión, amikor körültekintés nélkül elém lépett egy villanyoszlop. Én szerencsére megúsztam, de a kis masina rommá törött. Ekkor 20 esztendős voltam.
– Tehát ez a malőr egy amolyan első és egyben utolsó figyelmeztetéssel is felért?
– Egyrészt nagyon megviselt, másrészt pedig tudtam, hogy a későbbiekben 100%-osan figyelmes leszek. Gyorsan vezetek, de sosem vagyok vakmerő. Agilisan hajtok, s mindezt igyekszem szabálytalankodás nélkül csinálni.
Nem
– A „Kispolski” meglehetősen rövid és szerencsétlen karriert futott be. Milyen volt a következő autód?
– Bármilyen meglepő, egy másik 126-os. Hosszú pályafutást az sem tudott magáénak, majd 1990-ben jött egy Fiat Uno, az első nyugati autóm. Nagyon jó állapotú volt, elektromos ablakemelőkkel, szeretnivaló apróságokkal. Az Uno után egy Tipo következett, ami éppen az ellenkezője volt. Szervo nélküli, nehézkes, rossz összeszereléssel. Nem kedveltem. 1992-ben a Seattal aztán új szerelem lobbant fel.
– A szerelemben pedig hűségesnek illik lenni.
– Az is vagyok. Immáron nyolc éve járok Seattal, s bevallom őszintén, hogy nem is pártolnék el tőle. Az én életstílusomnak, habitusomnak abszolút megfelel, kényelmes és szerintem nem kelt ellenérzéseket. A jelenlegi Ibizám TDI motoros, fantasztikusan megy, ráadásul csak fele olyan gyakran kell tankolni, mint a benzineseket.
– Az Audi A2-es a dízelmotor tekinteteben mindenképpen hasonlít az Ibizádhoz. Ha már hűtlenségről nem beszélhetünk, flörtölni azért csak-csak lehet, vagy tévedek?
– Ha egy ilyen próbát flörtnek nevezünk, akkor igen. Persze, meg kell hagyni, hogy az Audi sohasem csinált rossz autókat, így vélhetően ez az A2-es is egy remek kis masina, olyan, amilyet akár első pillantásra megszerethet az ember. Ennek a motorja egy kicsit hangosnak tűnik, de jól megy, a vezetésével nincs semmi probléma.
– Mással talán van?
– Elöl a dupla oszlop és a hátsó osztott ablak zavaró, de idővel biztosan meg lehet szokni. Furcsa továbbá, hogy nem látni az orrát, ami pedig a parkolásnál igencsak fontos. Egyébként, bár nem nagy autó, meglepően kényelmes, s belül olyan magas, hogy akar kontyban is vezethetném. Láttam, hogy van benne kipörgésgátló, ami télen szerintem nagyon hasznos dolog, nekem pedig pláne az lenne, ugyanis egy hegytetőn lakom.
Szabó Róbert
Fotó: Balogh Róbert