Nemcsak az embereknek, a tárgyaknak is megvan a maguk sorsa. Az utóbbi években mint valami „aranyláz” tört ki Csehszlovákiában az új divat: minden erővel gépkocsi-veteránokat keresnek. Főként a kisvárosok, a falvak, a tanyák ígérkeznek jó lelőhelynek.
Így kezdődött az egyik kincskeresés:
– Milyen régi lehet az az autó, ott a csűrben?
– Bizonyára még az első világháború előtti…
– Jöjjön, mutassa. Természetesen azokat a deszkákat és a szalmakötegeket elrakom onnan.
A földművesszövetkezet traktorosa egyik este, még 1959-ben a lámpás fényében egy kocsit pillantott meg. Egy 1903-ból való Pfafnirt automobilt, amelynek még fából készítették a kerékkoszorúit. A rég halott földbirtokos már-már elfeledett tulajdona volt. Az ódon járművek kedvelői számára igazi csemege.
Szorgalmas munkával teli hónapok következtek, amíg a rozsdás, elnyűtt kocsiból újra üzemképes járművet varázsoltak. A 61 éves Josef Bukáĉnak sikerült. Gépkocsivezetői igazolványa 1921-ből származik, de öreg barátunk még ma is a volán mögött ül. Bár – legszívesebben az 1903-ban készült Laurin & Klement-féle motorkerékpáron jár…

Csehszlovákiában azonban az öreg autók és motorok kedvelői nemcsak a falvakban kutatnak veteránok után, amelyek túlélték a pajták kitakarítását, az ócska holmiktól való végleges szabadulást. Kiderült, hogy még a nagyvárosok kőrengetegei is bujtatnak még efféle kincseket. Egy 1913-ból való híres Bugattira például egy Prága melletti udvarban talált rá a Nemzeti Műszaki Múzeum három fiatal mérnöke. Örömük szinte leírhatatlan volt. Ma is nagyon büszkék kincsükre, amely az eredeti gyújtómágnes, a porlasztó és a hűtő kicserélése, majd egy alapos szerviz után, most 120 kilométeres sebességgel is képes robogni. Szinte hihetetlen, de igaz, hogy ez a Bugatti csendesebben járva, 7-8 liter benzinnel is megtesz 100 km-es távolságot.
A Prágai Egyetem Gépészeti Tanszékének két hallgatója egy kisváros csirkekeltetőjében 1917-es T-Ford-ra bukkant. A járművet rendbeszedték, és most 45 km-es átlagsebességgel pöfögnek vele. Ez az öreg bárka ugyan 16 liter üzemanyagot fogyaszt, de még így is kifizetődik, hogy sétálgassanak vele, és a közlekedési rendőrök mosolyogva engednek utat nekik.
A másik szerencsés kezű kincskereső 1905-ös Laurin & Klement kocsit talált. Egy császári és királyi tábornok hagyatékát. A tábornok fiai időközben az autó motorját csónakba szerelték, és egy tavon hajókáztak vele. Sokáig tartott, amíg sikerült visszaszerezni ezt a motort, hogy ismét eredeti helyére kerüljön. Alapos generálozás után ez a „kincs” szintén eléri a 45 km/ó sebességet, és alig fogyaszt 7 liternél többet.
Egy lelkes fiatalokból álló társaságnak – valamennyien kovácsok, esztergályosok vagy lakatosok – 1924-ből való Praga autója, 1910-ből való Motocomfort nevű francia motoros kerékpárja és Laurin & Klement gyártmányú, 1914-ből származó tűzoltókocsija van. Mind a három járművet egy ócskavastelepről ásták ki, és bizony munkaórák százait áldozták üzemképességükért.

Mindezek az autó- és motorkerékpártulajdonosok az idén Liberecben – Csehország északi részén – találkoztak. A helybeli Autóklub ügyességi versenyt hirdetett e veteránok számára. A rajtnál 15 autó és 13 motorkerékpár, egy eleven múzeum sorakozott fel.
A libereciek lelkes támogatói a régi járművek gyűjtésének. Valamikor 1907 és 1914 között maguk is gyártottak RAF jelzésű autókat. Gyáruk alapítója, Theodor Liebig, az elsők között volt, aki a mai Csehszlovákia területén megszerezte a gépjárművezetői igazolványt. Ez az írás ma is megvan. Keltezése 1895. június 11., és az áll benne, hogy Liebig úr rendőri felügyelet mellett próbautat tett, és a jármű használata közben nem történt semmi baja. Egy 1893-ban készült Benz kocsin vizsgázott, amely óránként 17 km-es sebességgel haladt. A feljegyzések szerint akkoriban ez a kocsi 100 km-es útra 140 kg tiszta benzint és néha 1500 liter vizet fogyasztott. Vezetője mindig egy fűtőt is vitt magával, a nagytorkú gép etetésére…

No de beszéljünk inkább az idei libereci versenyről, ahol korabeli kosztümökben jelentek meg a résztvevők. Az öreg járművek vezetői ígéretet tettek, hogy nem fogják kockáztatni sem a saját életüket, sem pedig utasaik és a közönség épségét. Valóban, meggondoltan kanyarogtak és ügyesen, baj nélkül győzték le az akadályokat.
A versenyen a 14-es világháború, illetve az 1928 előtt gyártott kocsik indultak, a jelzett évjárat szerinti két kategóriában. Az első csoportban a már említett 1913-as Bugatti győzött, a fiatalabb járművek közül pedig egy 1925-ös születésű Citroënnel nyerték el az első díjat. A motorkerékpárok versenyében egy 1904-ben készített Laurin & Klement gép szerepelt a legjobban.
Magáról a versenyről csak annyit, hogy az autóknak ötször kellett megtenniök a furfangosan kijelölt 1 km-es pályát. Minden fordulóban más-más feladatot kellett teljesíteniök a versenyzőknek. Volt, ahol szűk kapunyílásokon bújtak át, más helyen az útitársnak vízzel telt vödröt nyomtak a kezébe. Pontozták azt is, hogy a pálya felett függő zsinórról milyen ügyesen tudták leszakítani a mézeskalács-szívet, és azt is, hogy kétkerékkel hogyan haladtak át egy deszkadarabon. Amikor pedig a kocsik már megálltak, a versenyzők íjjal lőttel célba.

Mint a fentiekből is kiderült, ezen a versenyen nem a gyorsaság volt a fontos, hanem annak bizonyítása, hogy a régi kocsik ma is jól kormányozhatók, vezetőik talpraesettek és van humorérzékük.
Arról is meggyőződhettünk, hogy lelkes közönsége is van az ilyen bemutatóknak: az a tízezer ember, aki Liberecben felsorakozott a pálya mentén, még a heves esőtől sem hagyta magát elkergetni, amikor ilyen látványban részesülhetett.

Petr Poustka
Fotó: Ladislav Sip