Valaha vágyakoztunk az árversenyre. Benzinár-vetélkedésről álmodtunk, arról, hogy az éles konkurenciaharc számunkra, vevők számára hasznos fordulatokat hoz. Mondjuk, ennél vagy annál a cégnél olcsóbban kínálják a benzint, gázolajat, mint amannál évagy emennél. És tessék, itt az árverseny!
Van, igenis van verseny. Icipici, igaz, de már van. Csak éppen már nem tudunk örülni neki. Ezeknél az üzemanyagáraknál, valljuk meg, nem oszt és nem szoroz, hogy 50 fillérrel olcsóbb vagy éppen drágább egy-egy liternyi. Igaz ez ma, s igaz lesz minden bizonnyal holnap is, ami azonban a holnaputánt illeti…
A benzin és gázolaj árának alakulása, s ezt nem első alkalommal írjuk le, csak látszólag alkalmazkodik a világpiaci árakhoz, mármint a nyersolaj hordónkénti árához. Holott az értelem azt diktálja, ez kell legyen az árat meghatározó szempont. Nem az. Mondhatni, az „alapanyag” ára a kész üzemanyag árában szinte jelentéktelen tényező. Ennél fontosabb az előállítási költség alakulása, s még sokkal jelentősebb az a tétel, amelyet „adó” címszó alatt határozhatunk meg. Utóbbi – rossz nyelvek és morózusabb szakemberek szerint – az „előállítási költségek” tételt is befolyásolja.
Itt és a most a „befolyás” kifejezést nem a hagyományos, inkább a rosszindulatú változatában használjuk, vagyis ármanipulációról suttognak az emlegetett „rossz nyelvek”. Állítva, hogy ha a Mol Rt. a valós előállítási költségeket számlázná, a benzin ára az osztrák színvonal fölé kúszna, s ez egyúttal a magyar finomítók végét is jelentené. Ki, melyik társaság vásárolna itthon benzint, gázolajat, ha „odakint” olcsóbban jut hozzá? A dolog természetesen nem ennyire egyszerű, hiszen az üzemanyagárak némileg akár az osztrák árak fölé is emelkedhetnek, s még mindig érdemesebb lesz honi forrásból vásárolni, például azért, mert szállítási költségben elveszítenék azt az előnyt, amit vásárlási árban nyertek, de alapjában mégis igaz: a hazai gyártónak az osztrák árak jelenthetik a plafont.
Amiről még nem esett szó, az az adótartalom. Bár jó esztendeje annak, hogy legutóbb összehasonlító adatokat láthattunk, s egy év alatt változhattak a „kinti”, s változtak is az itthoni arányok, alapjában véve mégiscsak igaz maradt, hogy az üzemanyag árának adótartalmát tekintve valahol az európai „élmezőnyben” a helyünk. Hazánkban az árnak kb. 75-78 százaléka az adóhányad, ennél magasabb Németországban (az újraegyesítés költségei miatt emeltek adót) és Olaszországban, ahol több mint 90 százalékos az üzemanyagok árában adó címén szereplő tétel.

FORGALOMBAJOK
Ezek után arra a kérdésre, miért nincs a mai napig igazi árverseny az üzemanyagpiacon, nem túl nehéz a válasz. Elvben elmondható, hogy ez az „árucikk” a szabadár-kategóriába tartozik, így a forgalmazók ne panaszkodjanak, az ő döntésüktől függ, mekkora hasznot hoz a benzin- és gázolajeladás, az elviekkel szemben jól tudjuk, hogy a gyakorlatban ez több okból sem igaz. Nem igaz először azért, mert az üzemanyag-forgalmazás komoly hátteret (szállítás, tárolás, töltőállimás-hálózat kiépítése, fenntartása, működtetése) s ezzel együtt nagyon sok, hosszú idő alatt megtérülő befektetést követel. Mondjuk magyarul: sokáig fekszik benne a pénze a vállalakozónak, míg lassanként visszakaphatja. A nagy beruházás tőkeerős vállalatokat kíván, s ezek, ne is csodáljuk, jobbára külföldi cégek. Olyanok, akik akár évekig bírják, hogy nem hoz megfelelő hasznot befektetésük, így eleve azért jelentek meg nálunk, mert bíznak a 8-10 év múlva várható megtérülésben. Arra azonban még ezek a „nagyok” sem vállalkoznak, hogy rendszeresen ráfizessenek az üzemanyag-forgalmazásra. Igaz, ha csökkentetnék az árakat, nőne a forgalmuk, minthogy azonban az árrés (a már felsorolt terhek miatt) minimális, éppen hogy fedezi a fenntartást, s ezt fedezné nagy forgalom mellett is, komoly árcsökkentést nem engedhetnek meg maguknak.
A másik lehetséges út, hogy megemelik az árrést, s ebből aztán lehetne engedni, lehetne társaságok közötti versenyt kialakítani. Az áremelés (mert hát az árrésemelés következménye éppen hogy ez lenne) azonban rögtön meghozná a maga „hasznát”, jelentős forgalomcsökkenést. Miközben már a mai forgalom is éppen hogy elfogadható. Kevés bátorsággal állítható: ma sem az áremeléshez, sem az árcsökkentéshez nincsenek meg a feltételek, sem erre, sem arra nem képesek és szeretnének elmozdulni a cégek.

MÉGIS KÜLÖN ÁRAK!
Miután kellőképpen megindokoltuk, miért nem alakulhat ki árverseny az üzemanyagpiacon, elégedetten állapíthatjuk meg, hogy az észérvek ellenére igenis van áreltérés! Igaz, végül is jelentéktelen, de van. A Shell, majd az Aral, s lassanként valamennyi társaság hozzálátott az egyéni árpolitika megalapozásához. Sokféle szempontot mérlegelve egyes üzemanyagfajtáknál a Mol Rt. javasolt árainál magasabb, más esetben alacsonyabb áron kínálják kútjaik a benzint, gázolajat. Az Aralnál például 50 fillérrel többe kerül a 92-es, s ennyivel kevesebbe az ólmozatlan 95-ös oktánszámú benzin. Ha logikusan végiggondoljuk ezt a megoldást, rá kell jönnünk, hogy nagyjából „pénzünknél vannak”, de mégsem közömbös, hogyan. Ennél az árkonstrukciónál ugyanis arra ösztönöznek, hogy kevesebb ólmozott, s több ólmozatlan üzemanyag fogyjon. Ha csupán környezetvédelmi értelemben hasznos ez a lépés, már örülhetünk.
Kevésbé az árverseny másik formájának, annak, hogy egyre több vállalkozó „ügyeskedik” – főképpen a gázolajjal. Mindenki örvendezik, ha az üzemanyag árából valamennyit megtakaríthat. Remek érzés felfedezni egy olyan töltőállomást, ahol nem 45, hanem 25 forintért kínálják a gázolajat. Csak az nem bizonyos, hogy valóban üzemanyagként használható folyadék kerül a tankba. Legutóbb egyik ismerősöm takarított meg ilyképpen sok-sok forintot; először azzal, hogy literenként egy húszassal kevesebbet fizetett, másodszor azzal, hogy most jó ideig egyáltalán nem kell tankolnia, mert tönkrement motorral nem képes autózni.
Az ügy sok kérdést vet fel, amelyekre igyekszünk választ keresni. Az első és legfontosabb mindjárt az: hogyan és kitől kaphat kártérítést a becsapott autós? Elvben a töltőállomás tulajdonosától, az azonban, természetesen, nem ismeri el, hogy nála vásárolták a harmadrészben vizet tartalmazó gázolajadagot. Elvben kötelessége lenne mintát venni a kút gázolajtartályából, s azt megvizsgáltatni a szakhatósággal, de nem teszi. A károsult autósnak sem engedi meg ezt, még akkor sem, ha az vállalja, hogy a saját költségén rendeli meg a vizsgálatot. Kérni lehet az ellenőrzést a gázolajat szállító cégtől, de minek, mikor – ennyiért – egyetlen hivatalos cég sem tud szállítani. Ott lenne az illetékes önkormányzat, erre azonban az önkormányzat nem illetékes. Maradna az adóhatóság (hiszen a 25 forintos gázolajból egyetlen fillér adó sem folyik be az államkasszába, vagyis ez az adócsalás tipikus esete), de az adóhivatal sem rendelkezik ilyen ellenőrző apparátussal. S végül az derül ki, hogy az érintett „kereskedő” soha nem is árusított gázolajat, nála csak fűtőolaj kapható. Bizonyítsa be az ellenkezőjét, aki tudja.
Jól vigyázzunk tehát. Szép dolog, örvendetes, hogy nyomokban már fellelhető az árverseny, de a fenti okokból ez a verseny csak minimális áreltéréseket takarhat. Ha a különbség túlzottan nagy, ott valami nincs rendben az üzemanyag minősége körül…

Ifj. Tóth György
Fotó: L. Szabó László