Nem sokkal múlt el délután hat óra. Nagy fordulat ez a belterületen közlekedők hétköznapi életében: véget ért a délutáni csúcsforgalom, parkolóhelyek váltak kívánatosan szabaddá, sőt még az órával őrzött megállóhelyek is ingyenessé lettek. Milyen furcsa, hogy a Rákóczi úton mégis járdán parkoló kocsik szegélyezik utunkat. Régóta állnak ott, vagy megszokásból léptek a gyalogosok útjába e kellemes órában? Mindenesetre a kérdésekre majd a motoros rendőrök kapják meg a választ, a motorosok, akik irigylésre méltó szellőt keltve suhannak az Erzsébet-híd felé.

*

Ezen a kora esti órán még mindig a százéves rekord megdöntésével kísérletezik a hőség. A város eltikkadt, az aszfalt ontja magából a meleget. A lenyugváshoz készülő Nap is meggondolta magát, és ha már eddig ilyen jól ment, újból nagy tüzet ont ki magából. A hűvös napok után örvendeznek a Balaton partján nyaralók, de ez itt, Budapesten nem áraszt boldogságot. A tópartiakkal ellentétben a főváros a verejtékében fürdőzik. Néhányan, régi reflexeknek engedve, inkább a szeszben merülnek el.
Az újságírókat is fuvarozó rendőrjárőr a sistergő Rottenbiller utcán halad, amikor leállítanak bennünket.
– Egy részeg fekszik a földön – szól be egy hölgy, mutatja az irányt is, hol botlott bele. Egy fa tövében – ott mégis csak árnyasabb – rá is bukkanunk. Az 50 év körüli férfi a járdán hasal, mellette összetört szemüvege. Viszonylag gyorsan sikerül a hátára segíteni. Szeme körül véres seb – beverte a fejét, amikor útját állta a járdaszegély. A férfi pislog, egyelőre ez az összes ténykedése, amivel a rendőrök munkáját segítheti. Pedig nem elég kihívni a mentőket, az adatokat jegyzőkönyvezni is kell. Könnyebb lenne a helyzet, ha nála lenne az igazolványa.
Lassacskán kezd kibontakozni a párbeszéd. És mire megérkezik a fehér autó, már összegyűlnek a szükséges adatok. Sőt, azt is sikerül megtudni, hogy emberünk öt liter bort fogyasztott el ismeretlen mennyiségű sör kíséretében. Mindenesetre összehangolt mozdulatokkal autójába segíti az ápoló és a mentőautó vezetője, azután elindulnak a kijózanító utazásra. Vélhetően a kezelésről kiállítandó számla is kijózanító lesz…
– Szerencséje van – állapítja meg rendőrünk. – Télen ilyen állapotban meg is fagyhatna. Az is a szerencséje, hogy nem az úttesten vagy a síneken esett össze.
A mentő elrobog. Utasa szép teljesítményt vallhat a magáénak: összegyűjtött szeszei maligánfokával a hőség Celsius-fokat fölé tudott emelkedni. Megfagyásról egyelőre szó sem lehet.

*

A megdöbbentő hír hallatán kicsit még meg is könnyebbülhetnénk, a központból most szóltak először, akkor biztos, hogy eddig nem volt közlekedési baleset. Csak hát a hír: gyilkosság.
Zugló egyik csöppet sem előkelő mellékutcájába kanyarodunk. A rendőrautók már messziről jelzik, melyik kapunál álljunk meg. Kopott, földszintes házak közötti betonudvaron fekszik a halott, csomagolópapír borítja. Mellette egy rendőr áll, a helyszínt biztosítja a bizottság megérkezéséig.
Nincs sok rejtély, nem várható bravúros nyomozás. A 35 éves nőt 57 éves élettársa leszúrta egy 25 cm-es késsel. Mindketten részegek voltak, mint korábban is, rendszeresen. Az egyik szomszéd „négyliteresnek” minősíti az elhunytat, napi négy liter bort ivott meg – míg élt. Élettársa az italozásban nem maradt el tőle, rendszeresen veszekedtek, verekedtek, előző nap fojtogatta is a nőt. „Gondoltuk, hogy nem lesz jó vége” – mondja a szomszéd.
Züllöttség, ital, gyilkosság – szinte szokványos. A lakótársak sem látszanak felzaklatottnak, inkább csak kíváncsiak. Az eset olyan szimpla, hogy az újságok sem foglalkoznak majd sokat vele. Unja az olvasó, sok ilyennel találkozott. Nem történt semmi „érdekes”, csak a részegek veszekedtek, aztán megöltek egy embert.
Visszaülünk a rendőrautóba, vár ránk a közlekedés. Egy férfi lép az ablakhoz, behajol.
– Mi történt, biztos úr? Nyolc rendőrsapkát számoltam meg és itt vannak ezek a riporterek is. Mi történt? Na, mondja már meg, mert én régen itt lakom, de ennyi rendőrt még nem láttam. Csendes hely ez – mondja, végre elhallgat, tátott szájjal néz ránk. Csak úgy dől belőle a pálinkaszag…

*

Ravasz egy út a Korvin Ottó utca ezen a szakaszon. Nem elég, hogy magas épületek, kórházak között vezet el ócska kockaköveivel és betonágyas villamossíneivel, ráadásul olyan bizonytalan a vonalvezetése is, hogy az utazó attól fél, addig szűkül össze az út, míg teljesen össze nem érnek a két oldal épületei. Aztán meggondolja magát, és látszólag normális út vonalát ölti magára.
Mi az összeszűkült részen állunk egy másik rendőrautó utasainak társaságában. A hely nevezetessége a 30 km/óra maximális sebességet engedélyező tábla. Utálatosan kis tempó ez a 30, még a szél sem tud bevágni az autó utasterébe. A másik rendőrautóból kis időre hozzánk kerül a radarpisztoly, hosszú zsinórja Ladánk szivargyújtójába csatlakozik. Félelmetesen fegyverszerű formája és félelmetes a lövedéke is: pénzbírások röppennek ki belőle.
Két csíkos autó jól jól látható helyen, mellettük négy rendőr – olyan látvány ez, amilyennél jó érzésű autós azonnal a kilométerórájára pillant. Vagy mégsem? Sorban állnak le a sebességhatárt majd’ kétszeresével túllépők. A szabályok értelmében minden leállított autósnak felkínálják a lehetőséget, hogy a sebességmérő készülék digitális kiírójáról maguk is leolvashatják mért és rögzített tempójukat. Némely autós él is ezzel, kíváncsiságból vagy hitetlenkedve, másoknak a puszta szó is elég. Amíg ez eldől, addig nem mér a készülék, a szerencsések vörösen izzó féklámpákkal ekkor hajtanak el mellettünk.
A nyári fokozott közúti ellenőrzés első napjai ezek. Ezt figyeljük magunk is, illetve a nyári nap csúcsforgalom utáni, nyugodtabb órásinak közlekedését. A megváltozott közlekedési szabályok utáni első nagyobb ellenőrzés. Igaz, a sebességelőírások nem változtak. Mégis azt gondoltuk, hogy a Kresz-módosítás, valamint a fokozott ellenőrzés legalább néhány napra nagyobb éberséget parancsol az autósokra.

– Jaj de jó, hogy itt vannak! – szól egy hölgy a járdáról. A tényekhez tartozik, hogy leállított autóstól ilyen örömkitörésre nem volt példa. A hölgy gyalog jár, kutyáját sétáltatja, jobban ráér örvendezni, és öröme okát is megosztja a rendőrökkel. – Itt lakom a közelben, erre szoktam autózni a kis Polskimmal. Mindig betartom a harmincat, de nem könnyű. A mögöttem autózók állandóan rámdudálnak, integetnek, kiabálnak. Jöjjenek ide gyakrabban!
Rendőr itt sem állhat állandóan. Ami elég nagy kár, mert ellenkező esetben talán elmaradt volna az előző éjszaka környéket feldühítő eseménye: vagy tíz parkoló autó gumiját szúrták ki ismeretlen „jópofák”.
A radarpisztoly 200-300 forintos tételeket „lő” ki az autósokra – helyszíni bírságban számítva. Feljelentés után ugyanis gyorsan növekszik az összeg. A pénzgyűjtemény már több ezer forintnál jár…
Mi történt az autósokkal? Miért nem jönnek végre lassabban? Hát már nem jelzik egymásnak a veszélyt, nincs villogtatás, ujjal rajzolt körök mutogatása? Ennyit jelent a városi környezet? Vagy ennyire meleg van? Bezzeg az autópályán! Ott a nyolcvannal haladó autósor is akkorát fékez a száz kilométer feletti sebességgel közlekedőkre kíváncsi traffipax előtt, hogy kis híján összetörik egymást a hatvanas tempó alá kényszerített autók.
Meglepetésünkre sorra fennakadnak a taxik is, vállalati és magántaxik egyaránt. Pedig ezekben az autókban van rádió…

*

Előző számunkban írtuk meg azokat az élményeinket, amelyeket ez közlekedési járőr munkáját kísérve egy nyári kora estén szereztünk Budapesten. Utunkat most az éjszakai járőrrel folytatjuk. Útikalauzaink, Orosz Béla törzsőrmester és Ottó Ferenc őrmester jól ismerik a főváros közlekedését.
Először a Hungária körút és a Soroksári út találkozásának környékén járunk. A sötét utcákban kamionok állnak, silány körülmények között éjszakáznak a külföldi rendszámú autók vezetői. Egy részeg botorkál végig a csupalyuk járdán, hangos jókedvvel dalol bele az éjszakába.
– A múlt héten, amikor erre jártunk – mutat a szinte teljes sötétbe vesző sarokra Ottó Ferenc –, összeakadtunk egy autótolvajjal, ő is dolgozott, egy autó feltörésén munkálkodott, sikerült meglepnünk.
Elmúlt már este tíz, végre enyhül a forróság. Csepel felé vesszük az irányt, és hamarosan egy olyan magántaxi mögé érünk, amelyikben hátul függöny van. A hátsó ablakot eltakaró függöny pedig a tél óta bírságolási indok.
– Tudja, hogy a függönyt mozgó autón nem használhatja?
– Most még lehet, nem? – csodálkozik a taxis. – Csak a pótféklámpa tilos.
– Éppen fordítva. Az év végétől az is tilos lesz. Hallott a Kresz módosításáról?
– Persze, az meg az ősztől… ugye? Vagy jövőre?

*

A statisztikák tanúsága szerint minden 5-6. baleset létrejöttében szerepet játszik az alkohol, méghozzá nem is akármilyen kis „egymondatos” szerepet.
A „szereplők” már közelednek is.
A késő este csendjében motorok dübörgése hallik már jó messziről. A motorosok egyike hirtelen sávot vált, és ez elég ok a rendőrnek, hogy szondázásra szólítsa le vezetőjét. A négy motorból és nyolc fiatal motorosból álló csapat a járda mellé áll. A többiek tréfásnak tartják a szondafúvást. A kis üvegcse színt vált: alkoholt jelez.
Az orvosi rendelőhöz gurulunk, ott kicsit várni kell, az ügyeletes éppen egy autóstól vesz vérmintát. Azután motorosunk következik. Az orvos, bár ez már nem szorosan vett feladata, igyekszik gyógyító szerepének megfelelően az alkoholos vezetés reflextompító hatásáról meggyőzni 19 éves páciensét. Szemmel láthatóan nem sok sikerrel.
Vajon akad-e majd a családjában, barátai között valaki, aki hajlandó meggyőzni a fiút? Vagy az hatna rá, amit az orvos kínál: kísérje el egyszer a baleseti ügyeletre, ott láthatja, mit tud a szesz. Őszintén reméljük, nem a saját kárán akar tanulni a fiatalember.

*

A Múzeum körúton járunk, amikor szemből egy motoros tűnik fel. Illetve a motoros nem tűnik fel, csak az, hogy a háttérből valami sötét takar el egy mozgó motorosféle darabot. Közelebb érünk, és látjuk, hogy tényleg motoros, csak éppen kivilágítatlanul. Már a járdára is ugrat, egy kapualjban állítja meg az őrmester.
A segédmotoros fiatalember úgy dönt, legjobb, ha semmit nem ismer el. Feljelentés következik, az ehhez szükséges űrlap egyik kérdése a havi jövedelem.
– Kétezer, kétezerkétszáz forint – állítja a fiatalember, és a szeme sem rebben.
Nehéz szabadulni az érzéstől, hogy ezúttal is tévedett: valahogy nem egyezik önbizalmának és jövedelmének a mértéke.

*

A Tolbuhin körúton tilos megfordulni. A Barkas ennek ellenére úgy indul el a járda mellől, hogy az ellenkező irányba érve kormányozza csak egyenesbe az autóját. Bizonyára ezt hívják figyelmetlen vezetésnek, mert ha figyelt volna, akkor észre kellett volna vennie az állóhelyéhez közeledő rendőrautót.
Az autós azért, ha későn is, csak felfigyel a csíkos autóra. Így amikor a Múzeum körúton elébe kerülünk, nem is vár utasításra, magától a járda mellé húzódik.
– Nem láttam, hogy jönnek, különben nem fordultam volna vissza éppen maguk előtt. – Nem kertel, derűs, meglehetősen magabiztos. – Mennyivel tartozom?

*

Éjfél régen elmúlt, alszik a város. Reggel majd felkel, kimegy a piacra, bevásárol, mert addigra meg is éhezik. A piac minden külön megbeszélés nélkül is randevúra vár, és a találkozóra már utazik is az áru.
A Soroksári úton öt-hat autóból álló karaván utaztatja a mérhetetlen mennyiségű gyümölcsöt, zöldséget, erőlködő személyautók, teletömött utánfutók kapaszkodnak az úton. Mellettük büszke kisteherautók húznak el, a megterhelt személyautók most a lassúbbak.
Az egyik Volga különösen nehezen bírja az utazást. Karosszériája mintha az aszfaltba kívánná beásni magát, kerekei még ellenállnak. A rendőrök intésére leáll az autó, fékeznek a többiek is. A Volga szélvédőjén pókhálóformát utánzó repedések kívánják az üvegcserét. Az autó tetején ládák sorakoznak, takaróponyvájuk alól karalábék kandikálnak ki. Az utasteret káposzták töltik meg a padlótól a tetőig, éppen csak a vezetőnek szorítanak egy kis helyet. Amikor kiszáll a karikás szemű fiatalember, savanyú zöldségszag áramlik ki az autóból. Nem lehet kellemes dolog így autózni.
– Hány kiló árut szállít? – kérdezi a rendőr.
– Nem is tudom.
– Honnan szállítja a zöldséget?
– Kalocsa környékéről, a piacra tartok.
Az utóbbit mondania sem kell. Rövid fejszámolás után nyilvánvaló, hogy egy teherautónak is a becsületére válna ennyi súly elfuvarozása. A rendőr az autó hátulját próbálja lenyomni, kíváncsi, maradt-e még egy csöppnyi rugóút. A karosszéria alig moccan, a hátsó kerekek abroncsukkal tartják fel.
– Gumirugózás – állapítja meg a rendőr, és így már nem is csodálkozik, amikor a csomagtartóban is árura lel. A forgalmi engedély tanúsága szerint egykor szebb napokat látott autó tekintélyes méretű csomagtartója dugig van tökkel. Ha a Volgák eladásával foglalkoznék, már tudnám a módját, hogyan reklámozzam az autó tűrőképességét.
Most mi lesz? A magánkereskedő is tanácstalan. Az áru kalocsai, a piac pesti. Teherautója még csak reménybeli, egy-két hónap, amíg átveheti. Kétszer fordulni nincs idő, meg többe is kerülne. Kevesebbet szállítani? – az is veszteség. Csak hirtelen fékezni, irányt változtatni ne kelljen, mert azonnal önállósítja magát az autó is.
A szabályszerű eljárás szerint le kéne rakatni a rakomány felét-harmadát, és úgy továbbengedni az autót. De ki meri az utcán hagyni az árut? Egy alapos pénzbírság? – azonnal megdrágítaná a reggeli káposztaárakat. A piac nincs messze, súlyos figyelmeztetések után kivételesen továbbutazhat a tök, a káposzta és a karalábé.
A város alszik, talán a holnapi főzelékről álmodik. A zöldséges karaván továbbindul. Szállítási gondjaikról nem a hajnali Soroksári úton, valahol máshol kéne mielőbb elgondolkodni.

Földvári András
Favics Péter felvételei