Alig múlt két éve, hogy a dombóvári szervizben jártunk. Azóta minőségi változás következett be a karbantartó állomás életében. Az üzem megvált az anyavállalattól, és az Afit béklyói sem kötik gúzsba. Hogy az önállóságnak ki örül(t) eddig legjobban, arról most nem tudunk beszámolni, hiszen ehhez mindkét felet meg kellene hallgatnunk. Mivel mi csak a dombóváriakkal folytattunk ez ügyben eszmecserét, így csak az ő véleményüket tudjuk papírra vetni.
A dombóvári üzem – amely ma már Autójavító Szolgáltató Kisvállalat néven működik – vezetősége mindenesetre örül, és joggal, az önállóságnak, hiszen régi vágyuk volt ez az ott tevékenykedőknek. A derűre minden okuk megvan, hiszen az Afit idejében is az egyik legjobb üzeme volt a pécsi XIV. Autójavító Vállalatnak. Hét éven belül négyszer elsők, háromszor másodikok voltak a XIV-es Autójavító 11 üzeme között folyó versenynek. Ez az eredmény önmagáért beszél, mivel a szerviz csak nyolc éve működik. A szintentartáshoz megfelelő – és szakértő – vezetőség és kitűnő dolgozókollektíva szükséges. Nos, ami azt illeti, 1983-ban a vállalat – az első független év folyamán – megduplázta nyereségét, amely közel hárommillió forintot jelentett. Ez nem csekély összeg akkor, ha nincs számottevő kiadás.

A dombóvári üzem a fiatalabb korosztályhoz tartozik és a felszereltsége is viszonylag kielégítő. Ám mi lesz később, mit várnak a jövőtől – erről faggattuk Kotánczi József igazgatót.
– Mi volt tavaly az újonnan alakult kisvállalatnak az alapvető célja?
– Az átszervezés idején a zavartalan szolgáltatás, valamint dolgozóink megtartása. Ez a legteljesebb mértékben sikerült. 1983. január elsejével a teljesítménybérezés eddigi felső határát eltöröltük, és a valós teljesítmények kerültek kifizetésre.
Ügyfeleink szélesebb körű kiszolgálása érdekében a Merkurral újabb típusok javítására, vevőszolgálati ellátására kötöttünk szerződést. Megteremtettük az önálló gazdálkodás feltételeit. Már az önállósulás kezdetekor, csak a legszükségesebb alkalmazotti munkakörök kerültek betöltésre, vagyis ahol csak lehetett, ott csökkentettük az improduktív létszámot.
Az 1983. éves terveinket úgy határoztuk meg, hogy a fejlődés minden területen érzékelhető legyen. Célunk a minőség javítása, a jelentkező lakossági szolgáltatások teljes kielégítése, a kulturált ügyfélkiszolgálás volt. Növeltük a zárttechnológiás vizsgáztatások számát, amely a havi százat is meghaladta.
A lakossági gépjárművek javításán túl közületi autók karbantartásával kötöttük le szabad kapacitásainkat. Így munkaellátási gondjaink egész évben nem voltak.
– Végeredményben elégedettek az eddigi ténykedésükkel, vagy van még min javítani a jövőben?
– Munkánkra nem érkezett panasz. Legjelentősebb közületi partnerünk, a DÉDÁSZ éves szinten mintegy 200 darab UAZ gépkocsi javítására között kisvállalatunkkal szerződést. Munkánkról szóban és írásban fejtette ki elismerését. Mindezektől a pozitív eredményektől függetlenül nem vagyunk elégedettek magunkkal, még tovább kell lépni a minőségi munkavégzés területén, az átfutási időket pedig rövidítenünk kell.
Az alkatrészellátás nem a legjobb. Sokat küszködünk. Sajnos – ez van!
Mi ezen hiába siránkozunk, sokat nem tudunk rajta változtatni. Szerencsére van egy jól felkészült kollektívánk, amely megpróbálja, megkísérli áthidalni javításokkal, felújításokkal az alkatrészhiányt. Szerelőcsoportjaink teljesítménye tavaly 104-105% között mozgott. Ez kitűnő teljesítmény a korábbiakhoz viszonyítva. A hatékonyság mellett szigorú költséggazdálkodást folytatunk. A takarékosságot, az ésszerűséget messzemenően figyelembe vettük. Ami a termeléshez, üzemfenntartáshoz szükséges volt, azt mindig megvásároltuk. Igaz, nagyobb beruházás tavaly nem kellett. Gépeink, berendezéseink avultsági és műszaki százaléka viszont indokolja a folyamatos karbantartást, pótlást. 1983-ban 211 ezer forint fogyóeszközt vásároltunk, állóeszköz-állományunk pedig 551 ezer forinttal nőtt. Örömünkre szolgál, hogy a vállalatunk 1983. évi pénzügyi stabilitása, fegyelme biztosítva volt. Szállítóink számláit határidőre kiegyenlítettük, és ezt lehet lemondani a vevőinkről is.
Az évközi pénzügyi költségvetési kötelezettségeinket folyamatosan, határidőre teljesítettük.
– Valóban olyan szép a „menyasszony”, mint ahogy az előbbiekben vázolta?
– Vállalatunk dotációban nem részesült. Bankhitelt nem vettünk igénybe, így a költségek egyetlen fedezete az árbevétel volt. Ez nagy szó egy induló vállalat első égében. Összességében elmondhatom, hogy az első önálló évet eredményesen zártuk, ami vállalatunk pénzügyi, műszaki helyzetében, dolgozóink jövedelmében egyaránt megmutatkozik. Örömünkre szolgált az is, hogy dolgozóink a 13. havi fizetésüket – 8 év után – első ízben felvehették. Akik az egész évet végigdolgozták, egyhavi átlagkeresetük 102%-át kapták. Ezenkívül a minden itt töltött év után 213 forintot fizettünk.
– Milyen segítségre számíthat a vállalat a városi tanács, illetve a volt bázisszerv részéről?
– Munkánkat figyelemmel kíséri és segíti a városi tanács, mint felügyeleti szervünk, amellyel a kapcsolatunk megfelelő. Ugyancsak jó viszonyt tartunk fenn a XIV. Autójavító Vállalat vezetőivel, dolgozóival, akik mindig készséggel álltak és állnak rendelkezésünkre az adódó műszaki problémák megoldásában. További munkánkat az eddigiek szellemében, még magasabb szinten kívánjuk végezni.
Az 1984. I. negyedévi terveink is teljesültek, és bízunk abban, hogy a továbbiakban is az eddigiekhez hasonló jó eredményt tudjuk majd elérni.

*

A dombóvári szerviz rendben, jól és rentábilisan működik, de mindez nem jelenti azt, hogy minden megfelelő lenne. A vállalat igazgatója csak halkan említette meg az alkatrészellátás egyre inkább problematikus voltát. És erről másutt is csak burkolt formában tettek (mertek tenni) célzást. Igaz, hogy most nagyobb lett a vállalat lehetősége az úgynevezett „bespájzolásra”, ám hiába van meg a szándék, ha az áru hiánycikk.
Az Afit megszűntével nincs megoldva az oktatás – továbbképzés – rendszere sem. A jövőben ezen is változtatni, módosítani kell. A kisebb problémák, hiányosságok „tüzét” csírájában kell elfojtani, nehogy a végén nagy láng legyen belőle.
Mi csak örülni tudunk az olyan hangoknak, amilyeneket Dombóváron hallottunk. Kevés ma még a hozzájuk hasonló, dinamikusan fejlődő vállalat. Igaz, az adottságok nem mindenütt egyformák. És az egyenlőtlenség nem adhat okot arra, hogy tisztességtelen módon növeljék árbevételüket azok a szervizek, ahol valami folytán a dolgok nem úgy mennek, mint ahogy menniük kellene. Egyre több panasz érkezik túlszámlázásra, az el nem végzett muna felszámítására. Csak egy példát a legfrisebb értesülésünkből. Az egyik pesti szervizben pár száz forintos fényezési munkát végeztek. Nos, a számlán festékkeverés címén X összeget tüntettek fel. Ez kissé furcsa, ilyen munkaművelet megfizetéséről még nem hallottunk. Ezek után már azon sem csodálkoznánk, ha a szerelők piszkos kezének a tisztítását is felszámítanák az ügyfeleknek. A fényezési, festékkeverési művelet végső pikantériája még az, hogy a szerviz vígan felszámolta a próbaút költségét is! Ez volt a csúcsa az ügyletnek. Kíváncsian várnánk a szervizek véleményét arról, hogy egy egyszerű fényezésjavítás miért tesz szükségessé próbautat!
Végezetül megemlítenénk, hogy Dombóváron változatlan áron javítják az autókat. Tartják magukat ahhoz a mondáshoz: a kis hal is jó hal!

Lovász Károly