Különös történeteket hall az ember, ha autólopásokról tudakolózik. Anyaggyűjtés közben egyre éberebb lettem magam is. Már a saját kocsim is gyanús. Lehet, hogy az is lopott jármű? Lehet, hogy az Öné is? Senki ne mozduljon!

A cím nem pontos. Ebben az ügyben ugyanis egyedül a történeteket nem lopták el, legalábbis az előbb még nálam voltak. A múlt évben elkövetett bűncselekményeknek több mint a felét a társadalmi, illetve a személyi tulajdon ellen követték el. A személyi tulajdon elleni bűncselekményeknek ugyancsak több mint a fele a gépjárművekkel kapcsolatos. Az autólopás tehát kétségtelenül divatos bűnözői tevékenység lett.
Az autólopás divatozását magyarázza az a tény, hogy jóformán ez az egyetlen értéktárgyunk, amit a legtöbben az utcán magára hagyva őrizetlenül tartunk. És ha néptelen, rosszul világított helyen éjszakázik az autó, akkor nem lehetünk biztosak abban, hogy senki sem piszkálja reggelig. Nehéz a védekezés az autót karcolgatók, festegetők, a kiálló tárgyakat letördelő gonoszok ellen. A kocsifosztogató keselyűk munkáját jól figyelemmel kísérhetjük egy-egy magára maradt, félig-meddig összetört autó néhány napos „kiberhelésén”.

A kocsifeltörők ellen már inkább van védekezés. Az első és leghatásosabb, ha semmit nem hagyunk az autóban, ami vonzó lehet. Még rövid időre se. Hogy mi lehet vonzó? Tulajdonképpen minden, ami mozdítható. Például: kedvenc krokodilunkat nyugodtan a kocsiban hagyhatjuk, de a krokodilbőr tárcát már nem. További védekezés a riasztóberendezés. De még ez sem képes feledtetni az első védekezési mód hatásosságát. A „hagyományos” autófeltörési, kocsilopási módszerek mellett vagy pontosabban azokat meghaladva az utóbbi időkben feltűntek a járműlopás dörzsöltebb változatai és persze művelői. Nekik már nem kedves a régi barbár ablaktöréses, kábelkitépős indítási módszer, ők az erőszakmentes, kulcsos lopást kedvelik.

Ha a próbaúton megtetszett az autó, természetesen nem vették meg. Mert mindek megvásárolni, ha el is lehet lopni?

Az autós nagyon megörült, amikor a pangó autópiacon komoly vevők jelentkeztek. Jól öltözött, jó modorú férfiak, kezükben a sokat ígérő, dagadozó kis táska. Az alku is jól sikerült, így aztán arra is könnyen ráállt az autós, hogy másnap (hétköznap) újból találkozzék vevőivel. A (hétköznapi) randevú létre is jött, jól öltözöttek próbakört javasoltak, hogy most már egyikőjük a volán mögé ülve tesztelhesse az autót.
Miért is tűnt volna fel a tulajdonosnak, hogy a próbakör egy kulcsmásoló műhelyének közelében ér véget? Mint ahogy az sem tűnt fel, hogy a vezető zsebébe csúsztatja a kulcsot, amikor kiszáll, mondván, még fölszalad a lakásba, feleségével megbeszélni a dolgot. Sietős léptekkel el is ment – a kulcsmásolóhoz! Hétköznap lévén nyitva volt a műhely, az ügyes gép percek alatt a nyersanyagba rágta a kulcsok másolatát. Eközben az autóban a másik jómodorú szóval tartotta a tulajdonost. Még a forgalmi engedélyét is elkérte azzal, hogy megnézi a műszaki vizsga dátumát, de közben elraktározta a lakáscímet is.

Jól öltözött bánatos arccal tért vissza. Az asszony az autóvásárlásról hallani sem akar, az ilyen kék (zöld, fehér, piros stb.) színű autót ki nem állhatja – siránkozott. Szomorú arccal nyújtotta át a kulcsot (jaj, ez majdnem nálam maradt!) és egy 500 forintos bankjegyet, hogy kárpótolja az eladót az elmaradt üzletért és az elpocsékolt benzinért. Autósunk talán még el sem költhette az 500 forintot, amikor pénze egy részét villamosjegybe kellett fektetnie, mert másnap reggelre a tömegközlekedés maradt az egyetlen lehetősége.

A jó autónak is árt, ha rossz hírét keltik. A szerviz nem tud semmiről, de a kocsi eltűnik. Ne higgyünk a megportózott levélnek!

A 126-os Polski Fiat tulajdonosa meg volt elégedve autójával. Öröme azonban nem tartott sokáig, az autó átvétele után egy hónappal elkedvetlenítő levelet hozott a postás. A feladó a Hungaroszerviz volt, a kézzel írott levél pedig tudatta a most más határozottan csalódott autótulajdonossal, hogy a szerviz átiratot kapott Lengyelországból, az autógyártól. Az átirat szerint a kocsi hibás széria darabja, egyenesen életveszélyes, így a szerviz a hiba kijavítására ekkor és ekkor várja az autóst és főleg autóját. Olvashatatlan aláírás.
Az autós érthetően elvesztette autójába vetett bizalmát, de megőrizte hitét a kézzel írott, bélyegző és bélyeg nélküli levélben. A megadott időben meg is érkezett a szerviz elé. A szervizben semmiről sem tudtak. De mert az autós bizonyára már tapasztalt olyat, hogy az egyik osztály működéséről mit sem tud a máik, keresni kezdte az illetékest. Alig negyedórájába telt, mire kiderült, hogy a szerviz nem küldhetett neki ilyen levelet, annál is kevésbé, mert a hibás szériáról is most hallanak először, és a lengyelországi átirat híre is az újdonság erejével hatott rájuk. Mi ez, április tréfa?
Az autós mindenesetre egycsapásra visszanyerte autójába vetett hitét, e most más hagyta el. Maga a megrágalmazott kocsi. Mire a negyedórás érdeklődés után visszatért a parkolóba, az autónak rejtélyes módon nyoma veszett. Autósunk bizonyára azóta is azt kívánja, bárcsak esne szét az autó – ahogy a levél megfenyegette – a tolvaj alatt.

A szabálytalan parkolásról már sokszor szóltunk. A tilalmi tábla ellenére várakozó autós kínos következményekre számíthat – kiváltképpen, ha lopott kocsival áll a tilosba

Egy orvos új kocsit kapott. A szép, piros autó műhely után vágyott. Az autós, szerencséjére ismerős szerelőhöz vihette a kocsit. Itt is hagyta a Ladát, kulcsostól, forgalmi engedélyestől, ahogy jell. Nemsokára, a legnagyobb rendben hazavihette az autót. Néhány nap múlva egy reggelre eltűnt a kocsi a lakása elől. Telt-múlt az idő, de a kocsi nem került elő.
Történt pedig, hogy egy szép napon vendég érkezett a fővárosba. Magas vendég, és mint ilyenkor illik, látogatása alkalmából megtisztították az utcákat, nemcsak a szeméttől, hanem a friss tilalom ellenében várakozó kocsiktól is. Több autó társaságában egy piros Lada is érkezett a Közlekedésrendészet udvarára. Egy jó szemű rendőrnek gyanússá vált az autó, túl új volt a régi rendszám-betűkhöz. Hamar kiderült, hogy a rendszám sehogy sem illik a motor és az alváz számához. Az utóbbiak az orvos eltűnt autójához tartoztak, a rendszám pedig egy másik kocsihoz, és főleg egy másik tulajdonoshoz. E másik tulajdonos a másik napon besétált a rendőrségre, hogy visszakérje az autót. Nem adták. Megnyugtatták, hogy jó helyen van a kocsi, és e jó hely vendégszeretetét felkínálták az autósnak is.
Ha már így alakult, hosszan parkoló autósunk nem csinált titkot autószerzési módszeréből. Negyedmagával alapított egy polgári jogtalan társaságot közös bűnelkövetési rendeltetéssel. Becsületesen megvásároltak 4-5 ezer forintos áron néhány ronccsá silányult kocsit. Az autókra nem volt szükségük, csak a legálisan megszerzett rendszámra, forgalmira. Most már csak autót kellett kopni a táblához. Ebben segített a mit sem sejtő szerelő.
A banda tagjai bejáratosak lévén a műhelybe, gyakran körülnéztek egy-egy jó fogás reményében. Szigorúan csak a jó karban levő, lehetőleg új autók iránt érdeklődtek. Ha ilyenre bukkantak, a könnyen hozzáférhető forgalmi engedélyben gyorsan megnézték a tulajdonos lakcímét. Míg a címet memorizálták, elcsenték a kulcsokat, és másolatot készítettek róla. A műhelyben még arra is volt idő, hogy ellenőrizzék, van-e riasztó és ha van, hol a kapcsolója. Mire a kocsit megjavították, ők is felkészültek. Néhány napos megfigyelés után megismerték a tulajdonos életmódját, kiválaszthatták a lopás legkedvezőbb idejét. Öt alkalommal választottak jól, öt autót szereztek a műhelyismeretség alapján.
A dolgos autószerelő után már nem várt rájuk sok munka. Leszerelték a rendszámot, gondosan el is temették, ne legyen szanaszét, a kocsit pedig a ronccsal vett táblával ékesítették fel. És ha már volt autójuk, használták is. A kocsikkal jártak el bűnözni, mert valamiből meg kell élni, márpedig munkahelye egyikőjüknek sem volt. Az autószerelő bizonyára már megtanulta, hogy a rábízott okmányok és a kulcsok nem kiállítási darabok, a műhely pedig nem a kíváncsi emberek találkozóhelye.

Van, aki nem lop autót, inkább az autójával jár lopni. A folyókat nem illik autóval szennyezni

Az áruszállításnak gyorsnak, megbízhatónak kell lennie. A nagyobb csomagoknak, bőröndöknek is hely kell. E kritériumok alapján a társaság nem vállalkozhatott kisüzemi, kézi fuvarozásra. Érthető, hogy autóra volt szükségük – a betörésekhez. Milliós értékeket vittek el, és ezek sok helyet foglalnak (hacsak nem kizárólag ékszerben utaznak). A gyors távozás is a munkafeltételek közé tartozik.

Bár nem kedvelték a feltűnést, egyik akciójuknak mégis akadt nézője. A szemtanú az autó rendszámával is megismerkedett. Az üzlet kiadásokkal jár – látták be a betörők –, kedvenc autójuktól búcsút kell venni, különben még nyomra vezetné üldözőiket. Kint vagyunk a vízből – gondolták –, amikor a betörést követő órában a Szentendrei-szigetnél a Dunába loccsantották a kocsit. Ezután a tulajdonos felháborodva lépett be a rendőség épületének kapuján, lopás ügyében tett feljelentést. No nem, nem saját betöréses lopásait tárta a nyomozók elé, szerényen csak annyit közölt, hogy ellopták az autóját. Nem tudhatta, hogy már figyelték, és hamarosan rendőrkézre került volna a banda – autó nélkül is. A társak és a vezér azóta is a börtönben elmélkedhetnek, vajon érdemes-e a Dunába lökdösni egy olyan autót, amelyikhez kivételesen becsületes úton jutott hozzá.

Betyárbecstelenség is van a világon. A tolvajt is érheti csalódás, nem szólva a hozzátartozókról

Egyszer volt, hol nem volt, volt három jó barát. Jóban, rosszban barátok lehettek volna, de ők csak a rosszat választották. A közösen elkövetett lopássorozatok tették őket baráttá, valamint tettestárssá. Egy szép napon egyikőjük megkapta apukája autóját, hadd vezessen a gyerek. A gyerek (1. számú tettestárs) kölcsön adta az autót a 2 számú tettestársnak, jó barátjának. Barátok közt ez szinte természetes. Ő a kölcsönautóval el is robogott, hogy eladja valakinek. (Barátok közt ez már nem egészen természetes.) Ez a valaki a 3. számú tettestárs volt. (Ugyancsak jó barát.) Persze, csak úgy eladni nem lehet, az 1. társ számon kérheti a kocsit. Ezért áthidaló megoldásként másolatot készítettek a kulcsokról. Az autó ezután visszakerült (köszönettel) 1-eshez, onnan apukához.
Az apától lopta el 3. a kocsit. Mivel pénze feküdt az autóban (2. nem ingyen adta el a kulcsok utánnyomási jogát), 3. további áldozatot is hozott az autóért (és a barátságért). Egy totálkáros kocsi épen megmentett rendszámtábláit és alvázszámát machinálta az autóra, kicserélte a kormányt, a műszerfalat, az üléseket. Az új rendszámhoz új szín illik, hát át is festette a kocsit. A munka olyan jól sikerült, hogy elkészülte után még a mit sem sejtő 1-es tettestársat is beültethette az autóba. 1-es csak később, a rendőrségen tudta meg, hogy jó barátai és tettestársai szabadították meg apját az autótól. Nagy csalódás érte a lopásért letartóztatott fiút: tettestársai – hogy úgy mondjam – munkaidőn túl is tolvajok.

Noha az olcsó autó is nagyon drága lehet, jótett helyébe konyakot várj

A rendőrségen már négy hasonló ügyet jelentettek. A módszer mindig hasonló volt. Íme, egy a négy közül.
Egy presszó vezetőnője munkája végeztével indult haza munkahelyéről, a város széléről Budapest központjába. A kis forgalmú úton stoppos integetett. A nő lassított, megállt, felvette az éjszakai utast. A hálás stoppos boldogan köszönte meg az autós jóságát, és viszonzásul meghívta egy még nyitva tartó presszóba, hogy legalább így törlesszen a szívességadósságból. Az autós engedett a rokonszenves utasa rábeszélésének, sőt még egy konyak erejéig az ittas vezetést is megkockáztatta. A férfi e késői órán is jó formában lehetett, mert új ismerősét még egy konyakra rá tudta venni, aztán még egyre, míg végül eléggé elázott a hölgy.
Annyi józanság azonban maradt benne, hogy ne vállalja a vezetést. Taxit rendelt, azzal ért haza. Amikor fizetni akart, egycsapásra odalett a mámor! Táskájából eltűnt a pénztárca. Sőt, a pénztárca társaságában hűtlenül elhagyta ékszere, forgalmi engedélye, valamint a kocsi kulcsa is. Tour-retour – vissza a presszóhoz. A hálás stoppos sehol, az autó úgyszintén semmivé lett!
Egy hét múlva levél érkezett.
„Kedves Asszonyom!
Megbízottjától átvettem autóját, és most szeretném, ha az átírást is elintézhetném. Kérem, hogy az adásvételi szerződés mellékelt másolatát írja alá, és postafordultával küldje vissza.”
A levél érthetően meglepte a hölgyet. De az új tulajdonosnak még nagyobb volt a meglepetése, amikor megtudta, hogy lopott kocsit vásárolt előnyös áron az autópiacon. De kitől? A tulajdonos állítólagos megbízottjától, aki két tanúval hitelesített meghatalmazással tette nyomatékossá a hamis eladást. A forgalmi engedély valódi volt. Az elbitangolt jármű új gazdája a legnagyobb jóhiszeműséggel, de mégiscsak lopott holmira adta ki a pénzét.
25 ezer forintos tandíjat fizetett azért az ismeretért, amit most kedvezményesen, – 29 forintért – e magazin áráért teszünk közzé: a tulajdonossal való személyes találkozás előtt ne fizessen, ne vegyék meg az autót, mert megeshet, hogy vagy az autó nem eladó, vagy az eladó nem autós.

Földvári András
Favics Péter felvétele
Zöldi Lajos rajzai

Tolvajtan-tanulságok
A forgalmi engedélyt ne tartsuk a kocsiban, mert ha ott van, a papírral könnyen legálisnak tüntetheti fel autózásait, autóértékesítését a tolvaj.
Vásárláskor-eladáskor – még ha bizalmatlanságnak is látszik – csöppet sem hátrányos, ha a vevő és az eladó kölcsönösen igazolja magát.
Az eladott autó átiratását a volt tulajdonos is érezze kötelességének. Az eladás és az új tulajdonos bejelentésével sok későbbi kellemetlenség elkerülhető.
A hatóságok számára is van tanulsága e furcsa ügyeknek.
A műszaki vizsgát intézőknek nagyon alaposan kell tanulmányozniok az alváz -és motorszámot (ez a használt autó vevőjének sem árt!), mert ezek hegesztési nyomai, köszörülési emlékei legalábbis gyanúsak.
Érdemes lenne azon is elgondolkozni, nem kéne-e jelezni a forgalmi engedélyben, ha egy kocsi totálkárossá roncsolódik. Mert az ilyen megjelölt forgalmi engedéllyel csak nehezebb a jó (csak éppen lopott) autót biztonságban használni.