Egy régi vicc szerint két barát beszélget az utcán. Egyszer csak felkiált az egyik: – Ott jön egy Bugatti! – Hol? – kérdi a másik. – Már ott megy – hangzik a felelet. Ma ez a vicc nem aratna túl nagy sikert, de nekünk gyerekkorunkban tetszett. Mert számunkra ez a sosem látott Bugatti maga volt a száguldás, a még elképzelhető maximális gyorsaság. Bezzeg ma – jobb, ha elfelejtünk mindenféle viccet, száguldást (legalábbis a közlekedésben) és beérjük az ifjonti vágtatás helyett az öreguras sétagaloppal. (Vagy néhol már a poroszkálással is.) Nemcsak azért, mert a sebességhajhászás tilos, hanem mert felettébb veszélyes.
Biztosan sokan tudják, hogy nálunk – az országutakon – a baleseti okok között első helyen a gyorshajtás áll. Amit – amíg baj nem származik belőle – mintha bocsánatosabb bűnnek tekintene a közvélemény, mint például a szabálytalan előzést vagy az ittas vezetést.
Igaz, egy erőteljesebb motorral hajtott autó, a jó út, a kis forgalom csábít a tempósabb haladásra (az idő szűke serkentő hatásáról nem is beszélve), mégiscsak jobban tesszük, ha a gázpedállal csínján bánunk. Ellenkező esetben könnyen ráfizethetünk. Július közepén, egy csendes hétköznap estéjén Győr és Budapest között például 213 vezető szurkolt le több-kevesebb büntetést a sebességhatár túllépése miatt. Volt, aki sorozatban – ezen a napon (16 és 22 óra között) egyszerre hét helyen mérték ugyanis az M1-esen a főváros felé tartók sebességét.
Dr. M. Tóth Károly r. őrnagy, a BM ORFK Útellenőrző Parancsnokság vezetőjével és Léber László századossal, a Tatabányai Rendőrkapitányság közlekedési és útellenőrző alosztályának vezetőjével mi is végigautóztunk az úton. Meglepetésemre a csekély forgalom ellenére (vagy épp azért) „telt ház” volt minden ellenőrző állomáson. Annak dacára is, hogy az országúti figyelmeztető „hírszolgálat” jól működött. Akik a szembejövők szorgosan küldött jeleit „vették”, a sebességet még időben csökkenthették.
Előbbi számunkban a Légirendészeti Parancsnokság helikopterén utazva ismerkedhettünk az Útellenőrző Parancsnokság munkájával. Dr. M. Tóth őrnagy mostani meghívása egy több megyét érintő, „egyszerű” sebességmérő akcióra szólt, amelyben járőrkocsik és motoros rendőrök vettek részt.
– A mi felügyeletünk alá az autópályák, autóutak tartoznak: az M1-es és M7-es Budapesttől az országhatárig, az M3-as Gyöngyösig, az M5-ös pedig Örkényig. Vagyis azok az útszakaszok, ahol a nagyobb sebesség és forgalomsűrűség miatt általában súlyosabb balesetek történnek, mint másutt. Tavaly összesen 127 baleset volt, ebből 14 halálos, 50 súlyos és 63 könnyű sérüléssel járt. A halálos balesetek aránya az egyéb utakon 8,97 százalék, nálunk viszont több mint 11 százalék. A baleseti okok között első a gyorshajtás, második a követési távolság helytelen megválasztása, harmadik a szabálytalan előzés, negyedik a szabálytalan sávváltás. A gyakorlatlan vezetők rossz felkészülése az útra és a műszaki hiba miatt megállók magatartása szintén sok baleset forrása.
Szerencsére nem minden szabálytalanságot követ baleset. De büntetés sem. M. Tóth őrnagy szerint ahogy emelkedik a rendőri jelenlét az utakon, úgy csökken a szabálytalanságok száma. Ezt mi is megfigyelhettük a helikopterről. A levegőből hosszú utat lehet belátni, a közlekedők követhetők. Az ú széléről sokkal nehezebb észrevenni és felelősségre vonni azokat, akik másokat veszélyeztetve, szabálytalankodva vezetnek.
A gyorshajtás az más – a műszerek „figyelmét” ugyanis senki nem kerülheti el. A trafipaxnak, a kézi sebességmérőknek a legtöbben hiszünk is – és fizetünk, vita nélkül.
Néhány tavalyi adat dr. M. Tóth őrnagytól:
– Csak az autópályákon és az autóutakon összesen több, mint 6500 szabálysértőt jelentettünk fel. Helyszíni bírságot 50 ezernél is többen fizettek. Köztük 3 ezer gyalogos, többségük azért, mert rossz helyen várakozott autóstopra. Ellenőrzéseink során 2 ezer ittas vezetőt is találtunk. Nekünk az a feladat, hogy a forgalom zavartalan áramlását, folyamatosságát biztosítsuk. A büntetés nem célunk, csak egyik eszközünk ennek érdekében. A forgalmi helyzetről, változásokról, balesetekről – az Útinform segítségével – tájékoztatást is adunk. A baleseti helyszínelés is a mi dolgunk.
Ha nem is szeretjük, de már megszoktuk a tavaszi és nyári egy-egy hónapos fokozott közúti ellenőrzéseket. Ezek országos akciók, amelyeken kívül sokszor tartanak egy-egy napos helyi szervezésűeket is, főképp idegenforgalmi szezonban. Nyári hétvégéken az autópályákon – elsősorban az M7-esen – találkozhatunk a szokásosnál több járőrrel. Ennek persze nem örül mindenki, de sokan úgy vélik, jót tesz a rendőrök jelenléte nehezen nagykorúsodó közlekedésünk biztonságának.
És most a külföldiekről: az adatok szerint sokkal kevesebb baj van velük, mint velünk. Tavaly négyszázan fizethettek helyszíni bírságot, két vezető ellen tett feljelentést szabálysértésért a rendőrség, anyagi kárral járó balesetet tizenegyen okoztak.
Az M1-esen igen sok külföldi autózik. Léber László százados szerint jellemző vétkük a gyorshajtás és a szabálytalan előzés. – A nyugati országokból érkezőket meglepi a mi közlekedési morálunk –, ők ugyanis jobbhoz szoktak. Azt hiszik, itt is „társasjáték” a közlekedés, vagyis partnernek vélnek minket is. Jó autókon, motorokon járnak, amelyekkel nem csak menni, de megállni is elég gyorsan tudnak. Mi nem annyira. Emiatt aztán sok a ráfutásos baleset. Ittasan nagyon kevesen vezetnek, inkább a kamionosok között akadnak néhányan.
Az M1-esen (és újabban az M5-ösön is) egy furcsa és szabálytalan szokás alakult ki: az autóútszakaszokon a műszaki sávra lehúzódva segítik az előzést. Sokan ezt egyenesen ki is követelik maguknak. Az eredmény: sok súlyos frontális ütközés. Veszélyes ez a szokás azért is, mert a leállósávban a pályatest alépítménye sokkal gyengébb. Egy megrakott kamion, ha nagy sebességgel ráhajt, megrongálhatja a burkolatát és fel is borulhat (volt már rá példa).
Ezen az úton gyakoribb a vadelütés, mint másutt. Szarvasra, őzre és vaddisznóra számíthatunk, főképp alkonyattól hajnalig. Komolyan kell venni a veszélyre figyelmeztető táblákat. Vadriasztó prizmák voltak ugyan az úton, de ezek egy részét lelopkodták. A maradék hatása nem olyan már, mint kezdetben volt, idővel megszokták az állatok is.
Igazi vaddal nem találkozunk, de egy vadul száguldozó fiatalemberrel igen. Az 1300-as Lada vezetőjét egyszer már figyelmeztette Léber százados, de nem nagy sikerrel. A tempó, amellyel gyorsjárású útitársunk autózott, a márka becsületére válhatna. Végül is Károly Lászlóné és Henczi Istvánné tatabányai őrmesterek állították meg – és bizony, intézkedtek is a „jelentős és tartós sebességtúllépés” miatt. Hogy miért sietett annyira, azt felelte: hajnali négytől úton van, és mert nagyon fáradt, szeretne gyorsan otthon lenni. Arra pedig, hogy mégis mennyivel jött, az volt a válasz: „nem is tudom, annyival, mint önök…”
Más, aki hozzá hasonló tempóban közlekedett volna, nem volt. A szolgálatot teljesítő rendőrök szerint ha nem is túl sokkal, de sokan túllépik a sebességhatárt. A büntetésekből elég szép summa gyűlik össze. Ez persze nem a rendőrség anyagi javait gyarapítja, de ez a tény a megbírságoltakat aligha deríti jobb kedvre. Igaz, hogy a rendőröket sem a balesetek, a sérültek látványa, az összetört kocsik, motorok, elütött állatok sokasága.
Zsitva Katalin
