Amikor az ENSZ meghirdette a Rokkantak Évtizedét (s annak első évében, 1981-ben a Rokkantak Nemzetközi Évét), azzal a szándékkal tette, hogy elősegítse a rokkantak teljes beilleszkedését, illetve újrabeilleszkedését a társadalmi élet minden szférájába. Mint mindenkinek, a rokkantaknak is joguk van a korlátozás nélküli élethez, amelyhez minden segítséget meg kell adni valamennyi országban.
Az ENSZ felhívása után egymást követték világszerte a tanácskozások, rendezvények, amelyek a legkülönfélébb témákkal foglalkoztak, köztük a rokkantak munkába állításával, képzésével, anyagi helyzetével, közlekedésével. Ez utóbbi kulcskérdés a mozgássérültek esetében. Hogy Magyarországon hogyan segítjük, illetve segíthetnénk ebben rokkant társainkat, Rádai Sándort, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnökségi tagját, egyben közlekedési szaktitkárát kérdeztük:
– Mi minden jelent akadályt a mozgásban korlátozott embernek?
– A környezeti akadályok köre igen tág, az ágytól egészen a munkahelyig tart. Többségük az ép embereknek fel sem tűnik. Ilyenek például a magas járdaszegélyek, a lépcsők, a járművek rosszul elhelyezett kapaszkodói, magas lépcsői, a közlekedési lámpák rövid jelzései. Vagy lakáson belül a szűk folyosók, magas küszöbök a kerekesszékkel közlekedők számára. Sok-sok ezer mozgássérült azért nem tud otthonról elmenni, munkát vállalni, mert nem tud lépcsőt járni.
Sok a természetes akadály is – sáros, télen jeges, havas út, meredek lejtő, töredezett útfelület. De akadály a mások által elfoglalt parkolóhely is. Ennek különféle „fokozatai” vannak, legnagyobb a baj, ha a lakás melletti parkolót foglalja el más, a nagyobb távolságot meg nem tudja gyalog megtenni a rokkant ember, így sokszor munkába sem tud menni. És még valami: a műszaki okból bajba jutottakon is illendő lenne másoknak segíteni.
– A közlekedés tehát központi kérdés a mozgássérült számára.
– A beilleszkedés, az újrabeilleszkedés legfontosabb része, nem lehet eléggé hangsúlyozni! Hiába az összes más, munkahelyi, kulturális és egyéb eredmény, lehetőség, ha nem tud hozzájutni az, akinek szánják, ha a közlekedési infrastruktúra és a közlekedési eszközökkel való ellátottság nem teszi lehetővé ezek megközelítését. Mert nem lehet mindenütt a lakásokhoz vinni az iskolát, munkahelyet, mint ahogy ezt Pesthidegkúton tették.
A rokkantak mozgását elősegítő közlekedési infrastruktúra másoknak, a társadalom egy jelentős részének is jóval kényelmesebb – így a gyerekeknek, öregeknek például az alacsony járda. A ráfordítások tehát nemcsak a mozgáskorlátozottak érdekeit szolgálják.
A tervezői szemlélet még mindig nem az igazi, lejtős lejáratokat ugyan már terveznek, de nem fedik le, így aztán jég, hó esetén életveszélyesek.

– Az OKBT mostani ötéves tervének a mozgáskorlátozottaknak biztonságos közlekedésre vonatkozó altémáját ön dolgozta ki. Miről szól ez?
– Nemcsak a közlekedés biztonságáról, hanem más egyébről is, ami ezt a célt, ha közvetve is, de szolgálja. Így a gépjárművezető-képzésről, rokkantkocsi-gyártásról is többek között. (Eddig ez az egyetlen dokumentum, mely a közlekedést illetően konkrét témákat dolgozott ki.) az idő múlásával előjöttek a terv hibái – ezek biztosan abból adódtak, hogy sokat akartunk markolni és végül is keveset fogtunk. A megvalósításukhoz szükséges háttér hiányzik – ugyanis társadalmi munkán alapuló egyesületek a mieink.
– Ennek ellenére vannak kedvező változások.
– Az 1984. július 1-én életbe lépett Kresz-módosítások mozgáskorlátozottakra vonatkozó része például felmentést ad (bizonyos korlátozásokkal!) a várakozni tilos tábla, a mindkét irányból behajtani tilos tábla hatálya alól, lehetővé teszi a járdán való várakozást ott, ahol másnak tilos, jogosultságot ad a fenntartott parkolóhelyek használatára. Mindezen kedvezményeket azok vehetik igénybe, akik erre engedélyt kaptak (az illetékes tanácsi egészségügyi szervektől, a 7006/1984. [Eü. K. 13.] EüM sz. irányelve alapján). Sajnos, a lakás közelében egyéni parkolási engedélyt Magyarországon továbbra sem adnak. Meg kell viszont mondani, hogy az illetékes útügyi hatóságok eddig is adtak különféle helyi kedvezményeket. A Fővárosi Garázsipari Vállalat igazolványa pedig a fizető parkolókban teszi lehetővé az ingyenes várakozást.
– A gépjárművezetést is érintette a terv?
– Egyrészt az általános tananyagot (hogyan segítsék a forgalomban a mozgássérülteket a gépkocsivezetők), másrészt a mozgáskorlátozottak oktatását. Ez utóbbin olyan speciális oktatási módszereket értünk, amelyekkel jobban megtanítható a segédberendezésekkel ellátott járművek működése, annak elvei, forgalomtechnikai kihatásai.
Eddig a rokkantak csak saját autóval vehettek részt a gyakorlati oktatásban. Az Országos Orvosszakértői Intézet igazolta, hogy az autót az illető számára szükséges segédeszközökkel ellátták, a kocsi rendszámát aztán bevezették a jogosítványba. Vagyis: csak azt a kocsit vezethette a mozgássérült, amelynek rendszáma a jogosítványban szerepelt.
A közeljövőben ez megváltozik: a rokkant vezető a jogosítványához, az autó pedig a forgalmi engedélyhez kap mellékletet – az egyik felsorolja a vezető számára előírt segédberendezéseket és korlátozásokat, a másik pedig a kocsin véghezvitt változtatásokat. Ennek az újításnak az a nagy előnye, hogy a személy és a kocsi többé nem lesz „összekötve”. Ezután lehetőség nyílik arra, hogy például az autókölcsönzők, a tanintézetek, vagy akár a szervizek is tartsanak, illetve szükség esetén kölcsönözzenek segédberendezésekkel ellátott autókat.
– Mi valósult még meg?
– Fontos és hasznos dolog, hogy a tömegközlekedési eszközökkel utazókat megtanítsuk a járművek használatára. Ezért az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben úgynevezett fantom villamos- és autóbuszperonokon gyakorolhatják a fel- és leszállást. Ugyancsak ezen intézet szakembereinek és a BKV dolgozóinak köszönhető, hogy a Moszkva téri metróállomáson lehetőséget teremtettek a mozgólépcső használatának gyakorlására.
Terveztük a hazai forgalomban levő tömegközlekedési eszközök műszaki felülvizsgálatát (a KÖTUKI el is készítette a tanulmányt). Ebből a felmérésből is kiderült, hogy egyiknél sem gondoltak eddig a rokkantakra. A javításra azért vannak lehetőségek, például kapaszkodók szerelhetők fel. A közlekedési vállalatok tervezik, hogy emelőszerkezettel ellátott, speciális járműveket készíttetnek és ezeket céljáratként, esetleg menetrend szerint állítják forgalomba. Néhány már van is – az IBUSZ például ilyen busszal szervez programokat a mozgássérülteknek. A készség tehát nem hiányzik – budapesti egyesültünk már foglalkozik is az igények felmérésével, mert csak ezek ismeretében tud a BKV intézkedni.

*

Magyarországon közel 500 ezer mozgássérült ember él. Vannak, akik születésüktől fogva rokkantak és vannak, akik otthon, munkahelyen, utcán, autóban, vagy másutt szenvedtek maradandó sérüléssel járó balesetet. A mindennapos közlekedésben 70 százalékuk vesz részt. További 15 százalékuk is képes lenne rá, de nincsenek meg hozzá a számukra szükséges eszközök, feltételek.
Ha visszanézünk az évtizedből eddig eltelt évekre, láthatjuk, sok történt, de nem elég. Tennivaló még mindig bőven van, és ennek jelentős része nem pénz, csupán jóindulat, segítőkészség kérdése. Az igazat megvallva, mindegyikből lehetne kicsit több – hiszen a kicsi is sokat jelentene jó néhány honfitársunknak.

Zsitva Katalin
A nyitókép Bojár Sándor felvétele