Dr. J. Fischer cseh grafikusban a Prágában kiadott „Vezetés művészete”című könyvében közzétett rajzaiból a mi közlekedésünkre is hasznos következtetéseket lehet levonni. Ezeket próbáljuk az alábbiakban összefoglalni.

Közismert dolog, hogy a közúti forgalom résztvevői általában nem túlságosan szeretik egymást. Így például a taxisofőr vígan meglenne, ha sohasem találkozna autóbusszal és viszont. Ne is beszéljünk a gyalogosokról. Ha a sofőrtől függenének a KRESZ rendelkezései, akkor az első paragrafus minden bizonnyal így szólna: A gyalogos járjon a levegőben helikopterrel, vagy a föld alatt szellemhajón. (Ez a felfogás fordítva is érvényes.)
A gépkocsik volánja mellett az embernek ritkán jut eszébe, hogy olykor a sofőrnek is le kell szállnia a kocsijáról és gyalogosan kell átmennie az úttest egyik oldaláról a másikra, esetleg pontosan a villamosmegállóhely járdaszigetére. És talán nem változnak meg a csillagok állása akkor sem, ha a taxisofőr, az őt jobbra szorító autóbusz vezetőjénél nem a családfáját emlegetné, hanem valami ilyesmit gondolna: a kolléga már talán a 7-8-ik munkaórájában van, és nem bírja olyan fürgén meglovagolni az elefántját, mint három órával ezelőtt.
Vagyis hát: nem ártana általában figyelembe venni az érem másik oldalát. Beleképzelni az embernek magát a közutat használó másik partner helyzetébe. Leghelyesebb lenne, ha a sofőr gondolatolvasó lenne, és le tudná olvasni az árok partján kapargáló tyúk agyáról is, hogy melyik pillanatban óhajt éppen a kerekek alá szaladni. Minthogy azonban ilyen legény nem született, szerényebb kiúttal is meg kell elégednünk.
Az alábbiakban a cseh karikaturista görbe-tükrében bemutatunk néhány közúti konfliktust, amely mind elkerülhető, ha a gépkocsivezető jól ismeri az érem másik oldalát, a közúti közlekedés „lélek- és élettanát”, ezenfelül feltett szándéka, hogy járműve és ő maga hosszú életű legyen e földön.

Nem jó elv a „Kia a legény a csárdában”. Ha az előzni szándékozó autó nem tartja életkérdésnek, hogy a gázpedál mindig torkig legyen lenyomva, akkor kevesebb veszéllyel, a kocsija pedig kisebb kopásával gyorsabban elérhet úticéljához
A kerékpárosok már a „Kerékpáros leszek én – a betonút közepén” kezdetű dal megjelenése előtt is szabálytalanul közlekedtek. Nemcsak hármasával, négyesével karikáznak a betonút közepén, de pl. éjjel nem világítják ki a járművüket és a jó utat keresve, gyorsan tudják haladási irányukat megváltoztatni, esetleg az út baloldalára hajtva, anélkül, hogy azt előzetesen jeleznék. A sofőrök”Az első számú közellenség” című filmet róluk írták volna
A fiatalabb korosztálynál hódít a nagy átlagsebesség divatja. Elhagyva Budapest határát, a ferihegyi repülőtérnél megnézik a másodpercre pontos karórákat – és Debrecenben fejüket csóválva magyarázzák, hogy most csak három óra alatt sikerült megérkezni, de a múltkor már 2½ óra alatt tették meg ezt a „rövid kis távocskát”
A súlyosan megrakott teherautók igyekeznek az út közepén közlekedni. Megesik, hogy a teherautó vezetője nem hallja meg előzést kérő kürtjelzésünket. Vagy a rakománytól nem láthatjuk a teherautó irányjelzőjének felvillanását. Az óvatosság tehát ilyen egyszerű esetekben is megkímél bennünket attól, hogy az árkon túl kelljen folytatni útunkat
Más a helyzet az állatoknál. Ezek nem emberek, de ugyanúgy az autó elé ugranak, mintha csak tőlük tanulták volna. Eltekintve, hogy a libacomb készítés technológiájánál sem feltétlenül szükséges, hogy az autó menjen át a libuci nyakán, nagyobb állatok könnyen komolyabb balesetet is okozhatnak
A Sztálin út kellős közepén is kaphatunk defektet. De ilyenkor is előnyösebb az út szélére húzódni a javítás elvégzésére
Városban nem a baromfiak okoznak fontos a gépkocsivezetőnek. Nagyvárosainkban a parkolás azonban még nem olyan súlyos ügy, hogy akár dohányvásárlás idejére is pont a villamossíneken kelljen megállni
Nem könnyű eset, ha a magas átlagok konok megszállottjai történetesen valamelyik kanyarban találkoznak egymással
 Like