Volt egyszer – két vizsgálat. Két olyan ellenőrzés-sorozat, amelynek megállapításai egyikünk számára sem érdektelenek. Bár következtetései megalapozottak, hasznossága kétségbevonhatatlan – következményei enyhén fogalmazva kétségesek.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség befejezte ellenőrzéseit az új autókat forgalmazók és az autójavítással foglalkozók körében.

Könnyű dolga volt a fogyasztói érdekvédelmi hálózatnak abban az időben, amikor egyetlen, monopol helyzetű vállalatot nevezhettünk csak autókereskedőnek, ez pedig az egykori Merkur volt. Manapság azonban, ha új gépkocsik forgalomba hozataláról beszélünk, nem csodálhatjuk, ha a teljes körű ellenőrzés alkalmával 299 szervezetet kellett górcső alá venni – ennyi kereskedelmi alakulat hozta forgalomba 1992-ben azt a kb. 36 000 darab új gépkocsit, amely a hazai piacon gazdára talált. Gyakorlatilag kétféle formáció létezik ezen a területen, bár – egyetlen cég jóvoltából – a harmadik forma is jelen volt. Az első csoportba a gyári vezérképviseletek és kereskedői hálózatuk soroltatott, a másodikba az egyéb cégek, egyéni vállalkozók, míg a harmadikba a megbízási szerződés alapján tevékenykedő egyetlen szervezet. (Az első formációba 293, a másodikba 5 szervezet tartozott.)
Az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy – s ez a vevők szemszögéből nézve egyértelműen pozitív helyzet – a vezérképviseletek s az általuk létrehozott értékesítési láncolatok uralják a piacot. Ez a helyzet garantálja a működés magas színvonalát is, hiszen az éles piaci versenyben az autógyárak – képviseleteiken keresztül – kínosan ügyelnek arra, hogy járműveik jó híre érdekében csakig igen magas színvonalon szolgáltatók alkossák országos hálózatukat. Ez egyben azt is jelenti, hogy – legalábbis elvben – a kereskedelmi egység földrajzi helyzetétől függetlenül egyként biztosította az autóeladáshoz és -fenntartáshoz szükséges feltételeket. Utóbbin a jól felszerelt, szakszerű munkát garantáló márkaszervizek is értendők. A vizsgálat megállapította, hogy ezek a javítóállomások rendelkeznek valamennyi, a gépkocsi ellenőrzéséhez, esetleges javításához szükséges szerszámmal, berendezéssel, műszerrel s jobbára gyári oktatáson, kiképzésen szakismeretet szerzett szerelővel is.
Nagy előrelépés, hogy a vevők megnyerése érdekében egyre több vásárlást könnyítő formát vezetnek be, s a márka műszaki színvonalát bizonyítandó nem egyedi eset a magyar előírásoktól eltérő, annál többet nyújtó garanciavállalás sem.

ENGEDÉLYTELENÜL
Mindezek ellenére bebizonyosodott, hogy a viszonteladói hálózatban bőséggel akadtak gondok a szükséges engedélyek körül. Ahhoz ugyanis, hogy egy szervezet új autók eladásával foglalkozzon, az előírások szerint be kell szereznie az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium engedélyét (ezt a 15/1989. [IX.7.] KeM rendelet 4. paragrafusa [1] bekezdése írja elő). A viszonteladók (dílerek) 40 százalékának hiányzott ez az engedélye, ezért 122 kereskedőt kellett az utólagos beszerzésre kötelezni. Az ok általában a tájékozatlanságban kereshető, többségük azt gondolta, tevékenységük folytatásához elegendő a vezérképviseletek jóváhagyása, engedélye. Elvben ez így is lehetne, hiszen a képviseletek csak szigorú kontroll után fogadják el partnerül a dílert, az ilyen jóváhagyás azonban csak szükséges, nem elégséges. Ugyanígy adós maradt a működést bejelentő „üzenettel” 110 kereskedő, ők a helyi önkormányzattal felejtették el felvenni a kapcsolatot.
Ezek a hiányosságok azonban nem érintik a vásárlókat, miközben örvendetes, hogy mindössze 4 olyan esetet tárt fel a vizsgálat, amikor valamely egységnél nem voltak meg a tevékenység végzéséhez szükséges szakképesítési követelmények. A szervezetek elsöprő többségénél jóval az előírt képzettségi szint feletti szakemberek dolgoznak, sok esetben mérnöki diplomával is rendelkeznek a kereskedők. Nagyon pozitív a kép az autóbehozatalhoz szükséges NGKM (Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma) engedélyekkel és a forgalomba hozatalhoz nélkülözhetetlen úgynevezett típusbizonyítványokkal kapcsolatban. Itt, mivel mindkét engedélyt a vezérképviseletek szerzik be, egyetlen kifogás sem merült fel. A jótállási kötelezettség területén sincs ok panaszra. A hazai, 1 esztendős jótállási kötelezettséget sok autótípus esetén túlteljesítik, nem ritka a 3, korrózióra pedig a 6 éves garancia sem. Mi több, jobbára kilométer-teljesítménytől független a garancia, vagy ha nem, legalább 100 ezer kilométerig él a jótállás…
Néhány esetben (Universal Rt., Eger, Mitsubishi) előfordult, hogy nem magyar, hanem német nyelvű garanciajegyet mellékeltek a gépkocsihoz, sőt a Hatvani Autójavító Ipari Szolgáltató Vállalatnál (a HungaroLada Kft. megbízottjai) semmiféle garanciajegyet nem adtak. Ezek azonban egyedi, ritka esetek.

LISTÁS VÁLASZTÁSOK
A garanciajegyek kötelező tartozéka, az úgynevezett szervizlista szintén csak az esetek elenyésző kisebbségében hiányzott (Borsod megye – Toyota, Heves Megyei Autójavító Vállalat – Nissan), az úgynevezett világgaranciás típusoknál ellenkezőleg, szinte kötetnyi a nemzetközi címtár. Általában nincs gond az alkatrészellátással sem, a gyakoribb cserére szoruló alkatrészek valamennyi dílernél megtalálhatók a raktárban, s ami nincs, azt is néhány nap alatt – a vezérképviselet segítségével – be tudják szerezni. Kivétel a HungaroLada Kft. a Lada Szamarák és a Bertinus Kft. az Alekók esetében. Ez a két vállalkozás úgynevezett alkatrész-hiánylistát mellékel a garanciafüzethez, mondván, ha ezek az alkatrészek éppen nincsenek raktáron, szervizvezetőjük szabad kezet kap a beszerzésre. Ez csupán azért jelenthet gondot, mert így nem garantált a gyári minőségű pótlás. Nem kifogásolhatók a magyar nyelvű használati-kezelési útmutatók, sok esetben azonban igenis kifogásolhatók az autóátadás körülményei. Mind például a HungaroLada dílerénél, az Autó Komplett Kft.-nél Várpalotán, ahol egy drótkerítéssel övezett szabad területen, piszkosan, porosan adják át az autókat.
A vizsgálat része volt, ez azonban még nem zárult le: ellenőrzik az autóvásárlási szerződéseket. Az már most is megállapítható, hogy ezek az okmányok eléggé egyoldalúan az eladók érdekeit védik, fenntartva az árváltozás jogát, miközben a megrendelőt anyagi szankciókkal fenyegetik, ha nem veszi át „időben” járművét. Ez az „időben” tétel szintén az eladók számára jelent biztosítékot, mert közben a szállítás-átadás idejének megváltoztatását is kereskedői jogként szerepeltetik a szerződések egy részében. Ha a vizsgálat törvénysértő elemeket fedez fel ezekben a szerződésekben, a változtatás érdekében megteszik a szükséges lépéseket.
Összességében a hazai új gépjárművek kereskedelmét pozitívan értékeli a felmérés, hozzátéve, hogy hatóságaink figyelmébe ajánlják a környezetvédelmi szempontok fokozottabb érvényesítését, megfontolásra ajánlják új környezetvédelmi kategóriák bevezetését. (Ez a javaslat találkozik a Gépjárműimportőrök Egyesületének nemrégiben nyilvánosságra hozott ajánlásaival!)

BENT VAGYUNK A SZERVIZBEN
Nagyságrendekkel rosszabb helyzetet rögzített a Főfelügyelőség másik vizsgálatsorozata, az, amely a hazai autójavítók tevékenységét elemezte. Vélhetőleg senkit nem lep meg, hogy a „mintavételes” vizsgálat (6 állami-vállalati, 14 szövetkezeti, 102 különféle társulásban működő, 4 Autóklub- és 287 magánműhelyt ellenőriztek, Veszprém megyében pedig további hét alkatrészt, tartozékot, autófelszerelést árusító üzletet is megvizsgáltak) eredményeként az összkép nem éppen biztató. Ami a szervizek műszaki felszereltségét illeti, itt 209 esetben jónak, 165 szerviznél megfelelőnek, 39 javítóhelynél azonban elfogadhatatlannak kell minősíteni a „javítóhátteret”. Akadtak közöttük olyanok is, amelyek „berendezésen” néhány darabos villáskulcskészletet értettek! Nem kis gondot jelent a szervizként használt helyiségek, épületrészek állapota, illetve tulajdonjogának tisztázatlansága sem.
Megállapítható, hogy a régi divat ma is él, sok helyütt a szükséges alkatrészek beszerzését az ügyfélre bízzák. A szolgáltatás elvégzését tanúsító, a minőségért felelősséget vállaló bizonylatok jobbára hiányosak, értelmetlenek, az ügyfél számára megfejthetetlenek. A tételes felsorolás helyett kódszámokat tartalmaznak, így a megrendelő csak szóbeli tájékoztatást kaphat arról, milyen munkáért fizet. Ha pedig a közölteket – finoman szólva – nem fedi a számlára írt kódjel, lehetetlenné válik az utólagos reklamáció. Az esetek jó részében elfogadhatatlan az ügyfél fogadásának módja, a kialakult stílus, hangvétel.
Sok helyütt a javító tevékenység mellett (helyett?) új és használt gépkocsik értékesítésével is foglalkoznak, esetenként pedig csak azzal. A vevőcsalogatás érdekében nem ritka a megtévesztő információ, például a reklámozott diagnosztikai ellenőrzés, miközben a mérésekre alkalmas műszerek nincsenek meg.

CSEREBERE
Meglehetősen gyakori, hogy alkatrészcserét számolnak fel a megrendelőnek, miközben csupán javítás történet, de nem ritka az sem, hogy a javítással is orvosolható hibát felesleges alkatrészcserével orvosolják.
Az „átverés”, a vevő megkárosításának kifinomult módszere az alkatrészbeszerzés. Önmagában már azt is annak kell minősítenünk, ha a megrendelővel hozatják az új alkatrészt, ebben az esetben ugyanis nem a szervizt, hanem az alkatrészt eladó üzletet terheli az esetleges garanciális kötelezettség, így az autós kötelezettségévé válik utólag bizonyítani, hogy a rossz alkatrész nem szakszerűtlen használat, hanem gyártási hiba miatt vált használhatatlanná. Még ennél is elegánsabb sápolási módszer az úgynevezett gyorsított alkatrészbeszerzés, ilyenkor ugyanis a valós ár többszörösét is kifizettetik a vásárlókkal. Miközben – nem kizárt – a keresett alkatrész régóta itt porosodik a szerviz raktárában, netán csak a szomszédos üzletbe kell kimenni érte. Ezenközben a normál áron való beszerzés akár hetekig is elhúzódik (elhúzzák?).
Továbbra is kiszolgáltatottak s nem kiszolgáltak a szervizek autós megrendelői, s valóban csak a javítók tisztességén múlik, megkárosítják, becsapják-e ügyfeleiket vagy sem. A vizsgált 413 vállalkozásnál annak a kötelezettségnek, hogy a vállalási szabályzat kivonatát minden megrendelő számára hozzáférhető helyen kell elhelyezni 163 esetben nem tettek eleget. 138 esetben egyáltalán nem találkoztak ártájékoztatóval. Ugyanakkor érdekes, hogy bár írásos garanciavállalásról általában nem beszélhetünk, a reklamációval visszatérők észrevételei után vita nélkül javítják a kocsit. Ezenközben el kell mondani, hogy a kiterjedt kontárhálózat jelentős mértékben csökkenti a hivatalos vállalkozásoknál a munkalehetőséget, ami természetesen a „kevesebbről – többet” íratlan szabályt erősíti, vagyis arra ösztönzi a vállalkozókat, hogy valamilyen módon megcsapolják fogyó ügyfélkörük pénztárcáját…
A felmérési-ellenőrzési akció eredményeképpen 218 államigazgatási határozat, 37 helyszíni, írásos kötelezés és 60 helyszíni bírság született (179 983 forint értékben), ez azonban nem jelent hosszú távú megoldást. A szervizpiacon rendet kell tenni, s ebben nem csupán a hatóságokra, de ránk, autósokra is feladatok várnak. Többek között: nem lenne szabad olyan szervizekkel dolgoztatnunk, ahol a számlázás zavaros, követhetetlen (vagy éppen nincs is), ahonnan minket futtatnak alkatrészért, netán a megrendelt javításról utólag megtudjuk, hogy el sem végezték, csak kifizettették. Az ilyen szervizbe egyszer szabad csak visszamenni – a reklamált hiba kijavíttatására. Utána soha többé.

I.T.GY.
Fotó: L. Szabó László