Mosolyt fakasztottak az egykori Metallwerke Frankenberg gyár 40 év előtti háromkerekű áruszállítói, amelyek a Karl-Marx-Stadt színháza előtti szabadtéri kiállítás közepén álltak, körülvéve a felszabadulásutáni Framókkal és a legújabb B-1000-es Barkasokkal. Itt ünnepelte az NDK autóipara a VEB Barkas négy évtizedes fennállását. Erről a néha viharos múltról és tervekben gazdag jelenről hadd beszéljen a szemtanú, a 62 éves Rudi Rothe, az egykori szerszámkészítőből lett mérnök.
– Amolyan középüzem volt a dán Rasmussennek ez a gyára – kezdte emlékei fonalát gombolyítani a dereshajú üzemvezető. – A frankenbergi üres trénkaszárnyában rendezték be 1927-ben, és mintegy kétszázan dolgoztunk. Motorkerékpár-nyergeket, kuplungokat, porlasztókat készítettünk. Jókat. Aztán elkészült az első áruszállítónk. Minthogy Rasmussené volt a DKW-gyár is, természetesen egy 300-as DKW hajtotta ezt a háromkerekűt. Sikere volt. Hamarosan megszületett a nyitott-szekrényes, amelyet követtek a többi típusok. Aztán 1932-ben kihoztuk a maga nemében egyedülálló személyautót, a „Stromer”-t. Persze ez is háromkerekű volt, de ennél elöl volt a meghajtott két kerék, amelyek között 192 kcm-es 9 lóerős kétütemű, léghűtéses motor dolgozott.
– Ekkor már Framo néven ismertek voltak járműveink, közöttük volt a Stromerből átalakított, négykerekű áruszállító is. A gazdasági válságot átvészeltük nehezen, aztán jött a fasizmus. Hitleri parancsra át kellett állnunk hadianyaggyártásra, de hát a gyártulajdonosnak mindegy volt, miből vágja zsebre a hasznot.
– Gyárunkat megkímélték a bombák, de a felszabadulás után szó sem lehetett autógyártásról. Vagy harmincan, akik összegyűltünk, gépfegyver-védőlemezből gyermekrollereket meg konyhatűzhelyeket készítettünk. Amikor 1949-ben stabilizálódott a helyzet, a raktárakból „összesepertük” a régi alkatrészeket, és elkészült az első Framo U-500-as, de ezek sorozatgyártására csak a következő évben került sor.
Az ünnepi asztalnál ülő Kurt Richter, a hainicheni gyáregység művezetője mondta el, hogy a szerénységéről ismert Rudi Rothet kiváló munkájáért 1956-ban nevezték ki gyárunk mérnökévé.
– Ma több mint 5000 embert foglalkoztak a Barkas – folytatta Rudi bácsi. – Nemcsak 12 kivitelű csukott és nyitott transzportert gyártunk, hanem mi készítjük az Önöknél is népszerű Trabant motorját. Miért mondtam a Barkasra, hogy transzporter? Azért, mert az nem gyors- vagy kisteherautó. A mi kocsijaink átmenetet képeznek a személy- és a teherautó között, mert mindkét kategóriában használhatók. Munkánkat segíti a Műegyetem és a Kutatóintézet, s ennek meg is van a látszata, kocsijainkat nemcsak a nép demokráciákban keresik, vásárolják már a belgák, az osztrákok, a hollandok, meg a nyugatnémetek is. Bár ki tudnánk elégíteni a keresletet, hiszen a városi forgalomból mindjobban kiszorul a nagy teherautó, és ezért szélesedik állandóan a transzporter jövője. Tudjuk ezt jól és éppen ezért növeljük tovább a típusprogramunkat.
Így mondta el röviden egy autógyár négy évtizedének történetét egy szemtanú, aki maga is formálta ezt az igaz mesét.
Rózsa György
