Tisztelt Szerkesztőség!
Sajnos, mikor e soraimat meg méltóztatnak kapni, én már nem leszek az élők sorában. Ellenállhatatlan erő kényszerít rettenetes tragédiám közlésére. Már zsenge gyermekkorom egyetlen vágya, egy valóságos, mozgó, négykerekű automobil volt. Sajnos, ehhez a mániákusok csökönyösségével mindaddig ragaszkodtam, míg vágyam, és ezzel rettenetes balsorsom is beteljesedett. Hosszú, ernyedetlen munkával és önsanyargatással spóroltam össze a vételár cca 75%-át. Nem ettem, nem ittam, nem dohányoztam, kerültem a női társaságot. Viszont nem spóroltam a különmunkával. Ez irányú tevékenységemet a végsőkig fokoztam. Pillanatig sem csüggedtem, mert előttem lebegett a CÉL. Az isteni, a felmagasztosult érzés, saját kocsiban, saját vezetés mellett, sajátságos helyekre menni, és bírni az egész emberiség csodálatát.
Ismerve a kiutalás nehézségeit, kezdtem protekció után mászkálni. És ekkor kezdődött a kálváriám. Felettesem és az ő feletteseik kezdtek gyanús szemmel nézni rám. Mi az? Ez a kis niemand, ez a szerény, spórolós és eddigelé becsületesnek hitt dolgozó így felfelé tör? Hohó, ebből nem eszik! Attól kezdve nem kaptam prémiumot, alacsonyabb beosztásba helyeztek. Ez azonban, mint már jeleztem, engem egy percig sem izgatott, mert tudtam, hogy előttem van a nagy CÉL!!! Hosszas és lankadatlan utánjárással sehogy sem sikerült megszerezni a kiutalást. Közben elvégeztem a gépkocsivezetői tanfolyamot – gyakorlat nélkül. Hiszen saját gépkocsimon majd gyakorolhatok eleget. Ekkor még nem sejtettem, hogy a végzetes hibát éppen ezzel követem el.
Ekkor, mint derült égből a villámcsapás, ért a hír: megkaptam a vásárlási engedélyt! Igen, villámcsapás. Mert igaz ugyan, hogy a mámor orgiákat ült bensőségeimben – de csak addig a tragikus pillanatig, amíg meg nem tudtam, hogy – még 9000 forint hiányzik a vételárhoz. Nagyon elfoglalt a takarékoskodás, és így nem voltam tájékozódva, hogy korábban felemelték a kocsik árát. Idegtépő küzdelem következett a vételár hiányzó részének megkaparintásáért. Uzsorások karmai közé kerültem. Persze! Szinte elfelejtettem mondani, hogy ha már kölcsönt kér az ember, kérjen többet, az sose árt.
Nem is ártott. Illeték, vizsgadíj, pokrócok, pumpa, saller, feszmérő, periszkóp, relé, kismackó, nagy tigris, stb., stb. – nélkülözhetetlen kellékei az autózásnak. Megvettem mind! Nem maradt egy vasam sem! Nem baj! Itt a vadonatúj, szépséges kis Wartburgom, és engem ezentúl az emberek szeretete és barátsága vesz körül, mert egy ilyen gyönyörű kis kocsim van.
Sajnos, egyáltalán nem így lett.
Elmentem bejelenteni, hogy szeretném most a gyakorlati vizsgát letenni. Közölték, hogy nem lehet, mert közben lejárt az elméletim. Adnak egy ideiglenes jogosítványt, mellyel felelős oktató társaságában vezethetem a kocsimat. Boldog voltam és örültem ennek is. Felelős oktatót nehezen kaptam. Egy felelős oktató jelentkezett, de kiderült, hogy felelőtlen, mert nem jött el. Egy eljött, de rettenetes órabért kért. Ennél maradtam, mert ez legalább eljött. Naponta 80 forintba került a felelős oktató. Közben közölték velem, hogy nyolc-tíz héten belül ne is reméljek erkölcsi bizonyítványt, mert most mindenki az erkölcsei után szalad és szűk a keresztmetszet. Megadással tűrtem sorsomat, és fizettem a napi 80 forint oktatói honoráriumot.
Izgultam, hogy ennek dacára sem fog sikerülni a gyakorlati, ezért mint az ámokfutó, naponta 300-400 km-t vezettem. Boldog-boldogtalant elvittem bárhova, csak hogy megszerezzem a kellő vezetési gyakorlatot. Már behúnyt szemmel ismertem az egész országot. A Margit-hídon, Buda felől játszi könnyedséggel kanyarodtam a Szigetre, és tíz esetből csak nyolcszor fütyült a rendőr. A Marx téri útvesztőben úgy kiismertem magam, mint egy öreg afrika-vadász a dzsungel kellős közepén. Csak anyagilag kezdtem egyre rosszabbul állni. Amikor a főszámviteli ellenőrzés legfelsőbb biztosságának póttagja megkért, hogy családját és őt magát vigyem Zalaegerszegre – Nyíregyházán keresztül, és csak némi üzemanyag-megtérítés ellenében voltam hajlandó ezt megtenni, rögtön leleplezték összes hibáimat és kitettek a vállalattól.
Nem azért kértem az üzemanyag-megtérítést, mert kapzsi és mohó vagyok, hanem mert addigra az anyagi ziláltság csúcspontjára jutottam. A sok benzin, olaj, szervisz és oktatás költségeire, valamint a felvett kölcsön után fizetendő kamatokra, ingóságaimat is apránként kezdtem eladogatni.
Előjöttek az összes rokonaim és ismerőseim. A vezetés gyakorlása céljából toborzott utazások fellelkesítették őket. Malvin nénit el kellett vinni Sajóalsó-felső-balmazfürdőre, szegény elhúnyt unokahúga sógornője fiának aranylakodalmába, mert már 40 éve nem látta, és most megvan ez a kedvező alkalom. Sándor bátyót, aki mindig szenvedélyes nagy vadász volt, de már 18 éve gyötri az isiász, elvittem valamennyi régi kedvenc vadászterületére. Vízmosásokon, kilencvenfokos emelkedőkön, sziklás kőgörgetegeken haladtunk keresztül, leszakadt a négy kerekem, kiesett a motor, elgörbült az egész alváz, meglazult minden csabar és ereszték. Csekély 4000 forintba került ez a kis javítás, és közölték a szerviszen, hogy többé nem vállalnak értem felelősséget. Node sebaj, most már ment a vezetés.
A menyasszonyom közben elhagyott, mert a javítás ideje alatt állandóan bent ültem a műhelyben, hogy megismerjem a kocsim minden csínját-bínját. Én a Wartburgot ismerem meg, a menyasszonyom egy Volkswagenet! Le voltam rettenetesen törve, de nemcsak én, hanem az első féltengely is. Nem vállalják a szerviszben a javítást. Az utolsó bútorom ma vitték ki a házból! Hurbenwasser bácsit ma már nem tudtam levinni a Balatonra, mert az utolsó zakómat és nadrágomat tegnap bedobtam a tangóra. Míg a kocsiban ülök, hagyján, de hátha ki kell szállni? Hurbenwasser bácsi közölte, hogy egy utolsó, piszkos csibész, zsugori disznó vagyok, mert így eljátszom magam, de az ő eszén nem járok túl, tudja, hogy akinek Wartburgra tellett, annak még a bőre alatt is pénz van.
Hat napja nem ettem, jártányi erőm nincs, de a kocsimtól nem válok meg… Inkább kinyitom a gázcsapot… Minden barátom elhagyott, az emberek gyűlölnek, a segédházfelügyelő már nyíltan a járdára köp, ha meglát, eddig csak a hátam mögött köpött. Nincs értelme a további küzdelemnek… elköltözöm az élők sorából, és csak az vigasztal, hogy ha senki más, de a Wartburgom kikísér a síromhoz….
Ég Önökkel. Adjanak teret utolsó soraimnak, az utókor és a jelenkor okulására.
Egy Wartburg volt tulajdonosa
