Szerkesztőségünkben beszélgettünk a takarékosságról és annak értelmezéséről, Szigeti György Lada-, Molnár István Škoda- és Virág Máté Wartburg-tulajdonossal.
Ki, milyen módon tesz valamit a benzinfogyasztás csökkentéséért?
Szigeti Gy.: Én, a beosztásomnál fogva ugyanannyi kilométert futok a kocsimmal, mint az üzemanyag árának emelése előtt. Igaz, most már okosabban közlekedek, mint régen. Nem mindig a rövidebb út a célszerű! Lehet kerülővel, és ráadásul kevesebb fogyasztással is hamarabb a célhoz élni.
Molnár I.: sajnos, én csak a városi forgalomban veszek részt, így a kocsim fogyasztása bizony elég magas, még ha esetemben a közismerten takarékos Škodáról van is szó. Azért én is igyekezem autóm étvágyát csökkenteni. Ma már nem taposom a gázpedált akkor is, mikor jóelőre látom, hogy a közlekedési jelzőlámpa pirosra fog váltani! A zöldhullám a fővárosban még finomításra szorul. Viszont meglepődve tapasztalom, ha néha-néha vidékre megyek, hogy itt mennyivel összehangoltabb a lámpák váltása. Igaz, hogy sok helyütt a forgalom is lényegesen kisebb, mint például a fővárosban a Rákóczi úton.
Virág M.: Én helyzeti előnyben vagyok a kollégáimmal szemben, hiszen a Wartburg, szabadonfutó-szerkezete révén, jól kifuttatható, tehát könnyebben játszhatom a gázpedállal. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne azért benzint pocsékolnom. Amit autótársaim eddig elmondottak, azt én is helyeslem, és úgy cselekszem. De nem esett még szó arról, mennyit is kell kerülni azért, mert egy útkereszteződést úgy szabályoztak, hogy itt ne lehessen például jobbra fordulni! Érzésem szerint hiába van meg bennünk, autósokban, a jóindulat az ésszerűség iránt, ha nincs meg a feltétele, hogy hasznosan cselekedjünk.
Spórolnak-e úgy, hogy másfajta benzint használnak?
Szigeti Gy.: Eszembe sem jutott másfajta benzint használni, mióta árváltozás történt. Nem véletlen a gyártók oktánszámigény-előírása, és a különféle átalakításoknak sem vagyok a híve. Minden úgy jó, ahogy az eredetileg konstruálva van. Hosszú távon úgyis megtérül a mostani többletkiadás.
Molnár I.: Megvallom őszintén, megpróbáltam normál benzint használni, de nem jártam sikerrel. Hiába állították a gyújtást, a motor csak nem működött úgy, mint szuperrel. Azóta megint az előírt oktánszámú üzemanyagot tankolom.
Virág M.: Változatlanul normállal közlekedem. Az igaz, mióta az 1:50-es keverési arányt használom, a kocsi jobban megy, és kevésbé olajosodik el a kipufogócső vége.
A takarékosságnak még számos más formája is létezik. Nézzük például az indulás módját.
Szigeti Gy.: Valamikor régen láttam egy képet, amin egy behavazott Volkswagen állt. Felette volt egy időmérő, amely egy órát mutatott. Az alatta levő képen már a VW nem volt ott, és az óra egy óra három percen állt. Tehát a kocsitulajdonos beült az autójába, indított, majd elhajtott. És nem melegítette a motort. Ennél jobb reklám nem kell a melegítés ellen. Én azóta ehhez tartom magam. (Igaz: léghűtéses motor volt a VW-ban, ami könnyebben melegszik. A szerk.)
Molnár I.: Én a motormelegítés híve vagyok, még ha számos érv szól is ellene. Egyszer, pont egy útkereszteződésben állt le a motorom, és az istennek se akart beindulni. Oldalról pedig vészesen közeledett a villamos. Azóta melegítem a motort, még ha ez benzinpocsékolással is jár. Azt a halálfélelmet, amit én akkor éreztem, nem kívánom senkinek.
Virág M.: Sokszor sem időm, sem türelmem nincs, hogy melegítsek. Igaz, a hideg motor rossz tulajdonságait számításba veszem, és úgy közlekedem.
Ki, mit tesz kocsija óvásáért?
Szigeti Gy.: Sajnos, minden műszaki berendezéshez antitalentum vagyok. A lakásban egy villanykapcsoló megjavításához sem vállalkozom, nemhogy a kocsimhoz nyúljak. Szerencsére, hosszas keresgélés urán ráakadtam egy olyan műhelyre, benne egy szerelőre, aki eddig, hangsúlyozom eddig, kifogástalanul elvégezte, amit kértem. Azt hiszem, ez manapság nagy szó… Kocsimban már több mint hatvanezer kilométer van, de eddig még semmi különös baj nem volt vele. Igaz, ötezer kilométerenként rendszeresen járok szervizbe, és megcsináltatom az előírásnak megfelelő revíziót is. Az is igaz, hogy erre áldozni kell, de valahogy úgy vagyok vele, ha már kocsit tartok, akkor az feleljen meg kívánalmaimnak.
Molnár I.: Ha kell és szükséges, én is beviszem kocsimat a műhelybe. De, amit meg tudok rajta csinálni, és úgy érzem, hogy az sikerül is, akkor minek vigyem a javítóba. Tény, hogy van olyan szerkezet, amihez eleve nem nyúlok, nem azért, mintha esetleg nem sikerülne a hiba kijavítása, hanem azért, mert egyszer megfizettem a tandíjat. A régi Škodámon próbáltam beállítani a futóművet, ami olyan „jól” sikerült, hogy rövid idő alatt elkoptak a gumik. Én azóta csak ahhoz nyúlok, amiben kárt nem tehetek. Például gyertyacseréért szégyellnék műhelybe menni.
Virág M.: Eddig négy kocsim volt. Ez az első kétütemű. Mondani sem kell, hogy eleinte milyen szokatlan volt vele járni és javítani. Műszerész a szakmám, ami nem azt jelenti, hogy én most nekiállok és barkácsolok. Igaz, egy gyertyacseréért én sem szaladok a műhelybe, de tudom azt, hogy a műszeres beállításoknak milyen nagy ma már a jelentőségük. Ideálisan beállítani azokat a szerkezeteket, amit ezt igénylik, házilagos barkácsolással nem lehet. Úgy vagyok vele: amit elvesztek a vámon, megtérül a réven…
Mi a véleményük a korrózióvédelemről?
Szigeti Gy.: Az eddigi tapasztalataim alapján kijelenthetem: egy jól elvégzett korrózióvédelem feltétlenül szükséges az autónak. Sajnos, csak az utóbbi időben fejlődött ez az iparág azzá, aminek régóta kellene lennie. Azelőtt, amit egyes műhelyek végeztek, az minden volt, csak nem a rozsdásodás meggátlása, noha szemérmetlenül megkérték érte a pénzt. Ma már van megfelelő védőanyag, felszerelés és szakember is, most a minőség javításán van a sor. Eddig minden kocsimon elvégeztettem a korrózióvédelmet, és mindig minőségi munkát kaptam. Igaz, egy helyre járok, amely kimondottam híres a jó felszereltségről, dolgozóinak precizitásáról.
Molnár I.: Megvallom őszintén, sokáig úgy voltam, ha már egyszer a gyárban ellátták autómat védőbevonattal, akkor többször minek. Ennek a későbbiek során kárát láttam, mert úgy elkezdett rozsdásodni az autóm, hogy az szörnyű. A mostani Škodámon azonnal megcsináltattam a korrózióvédelmet, és remélem, hogy idő előtt nem üt ki rajta a rozsda. A tandíjat már megfizettem, és okultam rajta.
Virág M.: Köztudott, hogy a Wartburg gyári korrózióvédelme kifogástalan, mégis úgy találtam érdemesnek, ha utólag is megcsináltatom azt. Jól mondom: megcsináltatni, és nem otthon ecsettel mázolni. Megfelelő szerszámok és szakértelem nélkül ez házilag nem megy. Csak sajnálni tudom azokat az autósokat, akik dicsekedve mondják, hogy ők milyen jól bemázolták autójuk alját és üregeit. Fontos a takarékosság, de azért ne ilyenen spóroljunk.
Mi a véleményük a takarékosság és alkatrész-ellátás összefüggéséről?
Szigeti Gy.: Őszinte legyek? Nem vagyok ettől elragadtatva. Igaz, ehhez a kereskedelem is hozzájárul, mert bizony sokszor nincs az ami éppen kellene. Például a Ladához sárvédőt szerezni művészet, és még sorolhatnám a többi hiányzó alkatrészt. Nem is olyan régen az önök lapjában olvastam a Trabant gyár igazgatóhelyettesének a véleményét a mi „alkatrész-fogyasztásunkról”. Szerencsére már visszalendültünk a ló másik oldaláról, ahová akkor estünk, amikor elrendelték a jó alkatrészek kicserélését is. Én örülök, hogy a józan realitás győzött, és ez tetemes alkatrészimportot tesz feleslegessé. Így marad pénz, a valóban szükséges szerkezetek megvásárlására.
Molnár L.: A legutóbbi hiánycikk-kiállításon tapasztaltam, hogy a vállalatok mindent megtesznek az alkatrészhiány felszámolásáért. Például Trabant főtengely készítésére, Lada sárvédő előállítására kerestek gyártási kapacitást. Sokára kellett rájönni arra, hogy ami esetleg itthon is előállítható és még exportálható is, miért ne lehetne idehaza gyártani!
Virág M.: Hónapok óta keresek Wartburg kuplungtárcsát. Se égen, se földön nincs. Nem azért mintha most lenne rá szükségem, de ha már ilyen kurrens cikk, jó ha van belőle tartalék. Az eddigi tapasztalatok megtanítottak arra, hogy ha valami szükséges holmi kapható, azt vegyem meg, és inkább az én garázsomban porosodjék.
Ha most kocsit vásárolna, ragaszkodna-e ahhoz a típushoz, amit jelenleg használ?
Szigeti Gy.: Igen. A Ladával teljes mértékben elégedett vagyok. Persze, ha a Togliatti-gyár egy kisebb köbcentis járművet dobna piacra, természetesen azt vennél. De, ha már a témánál vagyunk, megjegyezné, hogy időszerű lenne előállítani egy minden igényt kielégítő kiskocsit. A feltételek – úgy gondolom – adottak, hiszen a szocialista országok autógyárai nagyon korszerűek. Most már csak a gyors tervezésen lenne a sor.
Molnár I.: Igaz, hogy a Škoda kisautónak számít, de a farmotoros megoldás már idejét múlta. Én is szívesebben vennél egy kisebb autót, ha lenne választék.
Virág M.: A Wartburg ideális kocsi. Fürge, egyszerű szerkezetű és nem utolsósorban tágas. Rendkívül kényelmes, és a csomagtartóba sokat lehet pakolni. Ha még a motorja is négyütemű lenne, kizárt, hogy mást választanék.
Az idő gyorsan múlott, pedig még órákig beszélgettünk volna. A vélemények egyöntetűek voltak abban, hogy a takarékosságra, az ésszerűségre most nagyobb szükség van, mint valaha is volt. Közös volt a véleményük abban, hogy merjük a motort leállítani akkor, ha pár perces várakozásra kényszerülünk, hogy nem fontos autóval mindenhová és mindenáron eljutnunk, hogy számos lehetőség kínálkozik még, a benzinspórolás mellett, a kocsi kímélésére is.
Lovász Károly
