Egyik ismerősömet egy kis ügy miatt feljelentették, és a rendőrség megbüntette 2500 Ft-ra. Kocsijának lökhárítójával megkarcolta egy mellette parkoló autó hátsó sárvédőjét, amint elindult mellőle. Fellebbezését elutasították. A pénzt ki kell fizetnie, vagy leültetik 25 napra. A megkarcolt Lada tulajdonosának az Állami Biztosító mintegy 300 forintot fog fizetni. Tehát a büntetés összege jócskán meghaladja az okozott kárt. A szóban forgó ügyben azért vagyok ilyen jól tájékozott, mert ma reggel vettem át a postán ajánlott küldeményként a fellebbezés elutasításáról szóló határozat másolati példányát. A megkarcolt Lada ugyanis az enyém. A kocsi tulajdonosát pedig a rendőrségi meghallgatás alkalmából volt szerencsém megismerni.
A postaládában találtam este a levél érkezését jelző értesítést, ezért másnap nem a munkahelyemen, hanem a postán kezdtem a napot. Mintegy 40 percig kellett sorba állnom. Amikor a méregtől füstölögve 10 óra körül beértem a munkahelyemre, a kollégáim jót szórakoztak rajtam. Véleményüket körülbelül úgy lehetne megfogalmazni, hogy jobban járok, ha hagyom a fenébe az egészet, kár volt feljelentést tennem ilyen piti dolog miatt. Különösen, amikor elmeséltem az előzményeket, hogy hányadszorra mászkáltam ide-oda ez ügyben. És hogy csupán a kocsim által elhasznált benzin is többe került, mint amit a biztosítótól remélhetek. Nos, ekkor arattam igazi harsány derültséget! Egy jó kabarétörténetnek is becsületére vált volna kollégáim hahotája. Íme a történet, s ahogy mondani szokták: lányomnak mondom, hogy menyem is értsen belőle…
*
Nos, azon a latyakos téli napon a feleségem használta a kocsit. A munkahelye előtt parkolt egész nap, és este egy ázott cédulát talált a szélvédőn. A cetlin az állt, hogy a kocsi hátsó lökhárítóját egy zöld Wartburggal behorpasztották. A soros írója látta az esetet, és hajlandó szükség esetén tanúskodni is. Név, telefonszám és egy kocsirendszám. A feleségem állította, hogy a lökhárító ép, így tréfára gyanakodott. Ám, amikor jól szemügyre vettem a kocsit, észrevettem, hogy a bal hátsó sárvédő oldalt be van horpasztva és a festéken friss horzsolás volt látható.
Felhívtuk a szemtanút, aki elmondta, hogy valóban a sárvédőt horpasztották be, tévesen írta le siettében. A munkahelyén az ablak mellett dolgozott, amikor csattanást hallott és kinézve látta, amint egy zöld Wartburg eltolat a kocsim mellől. A vezető kiszállt, megnézte a saját (!) kocsijának a lökhárítóját, aztán egy pillantásra sem méltatva az én autómat – amelynek a sérülése az emeletről is jól látható volt –, beült a kocsijába és elhajtott. Azért is írta a cédulát, mert feldühítette a wartburgos viselkedése. Na meg azért is, mert az utóbbi 12 hónapban két alkalommal találta ő is ismeretlen jóakarók által „megegyengetve” kocsiját.
Hát, mit mondjak, bennem is felszökött a pumpa, és – most már a tanú pontos adatainak birtokában – följelentettem az elkövetőt. Ez mintegy 2-3 órámba került. Természetesen munkaidőben. Azután elmentem az Állami Biztosítóhoz, ahol felvették a kárt, ez mintegy 4 órát vett igénybe. Szintén munkaidőben és mintegy 20 km autózás idő- és költségigényét is hozzászámolhatjuk.
Nem sokkal később a postaládában tértivevényes küldemény érkezéséről kaptam értesítést. De mivel napközben nálunk senki nincs otthon, este be kellett mennem érte a postára (kb. 6 km autóval). A rendőrség értesített, hogy az elkövetőt megtalálták és 2500 Ft-ra büntették, tehát feltehetően nekem is fog már fizetni a biztosító – ha a megbüntetett két héten belül nem fellebbez.
De fellebbezett. Ezután újabb tértivevényes levélért autóztam a postára (6 km), amelyből arról értesültem, hogy most már ki fognak hallgatni az ügyben, és közölték a tárgyalás napját is. Mivel a feljelentő én voltam, de a szóban forgó időben a kocsit a feleségem vezette, telefonérdeklődésemre azt tanácsolták, hogy mindketten menjünk el a tárgyalásra.
Elmentünk. Ez a tortúra a feleségemért elmenéssel, a Belvárosban parkolóhely-kereséssel, várakozással stb. mintegy 3 órát vett igénybe. Természetesen munkaidőben, és most már kettőnknek. És mindehhez legalább 20 km autózást is hozzá lehet adni. De megérte. Végre megismerhettem a partneremet. A „jóember”, aki méltón a közös ügyünk jellegéhez – habár az első tárgyaláson elismerte a tettét – most a büntetés összegének láttán mindent szépen letagadott. Mit ne mondjak: sem mi, sem az eljárást vezető rendőrtiszt nem nagyon csodálkoztunk ezen a „drámai” fejleményen. Ma reggel ismét sorban állhattam a postán, hogy megtudhassam: a büntetés változatlan nagyságban jogerőre emelkedett. Ebből következik, talán egyszer és is meg fogom kapni a biztosítótól a pénzem.
És végezetül:
1. Ha a cédulát nem egy szemtanú, hanem az elkövető teszi a kocsim ablakára azzal, hogy elnézést kér, nemcsak hogy nem szaladok utána, de még a biztosítónak se jelentettem volna, hiszen a sárvédőm már amúgy is javításra szorult.
2. Ha ismét megtörténne egy ilyen eset, egészen bizonyosan ismét feljelenteném a tettest. Mégpedig azért, hogy az elszaporodott pimasz, nyegle, a mások dolgaival egy másodpercig sem törődő autósok „csapatából” legalább egy megint megtudja, hogy „hol lakik az isten”.
Szentpétery István
