Az én korosztályomnak, a negyveneseknek úgy gondolom meglehetősen zavaros képük van a kapitalizmusról. Leginkább ijesztő vagy embertelen az a figura, ami az idők során kirajzolódott bennünk. Mindenesetre kellően riasztó hatású volt minden olyasvalamivel szemben, amit nem a nagybetűs állam hozott létre. Így aztán a közelmúltban, amikor lehetőségem volt megismerni egy kapitalista cég kapitalista dolgait, nem haboztam, hatott az újdonság varázsa. Külföldi sajtótájékoztatókon megismert kollégát, az osztrák Klauspeter Pozdnikot kértem meg, vezessen el a kapitalizmus mocsarába. Így jutottam el az osztrák Foha céghez. A vállalat alig 30 éves, a semmiből indult, s ma jó néhány milliárd schilling termelési értéket állít elő.
A cég telephelye Hörsching, ami tulajdonképpen Linz külső kerülete. Az alapító, Johann Forstinger családi házuk garázsában kezdte a munkát. Az akkori típusokhoz, vagyis a Bogárhoz és a Taunushoz készített háttámlákat. Pénteken nekiállt a gyártásnak, hétfőn csomagolták az elkészült darabot és postára adták. Később csatlakozott hozzájuk a cég mostani kereskedelmi igazgatója, Josef Höllinger, akin sok múlott, hiszen még a cégalapítás kezdetén az akkor „segéd úr” a zakójával oltotta el a lángokat, amikor majdnem leégett a műhely.
Érdemes volt, hiszen 1970-re egész ügyes kis üzemmé nőtte ki magát a vállalkozás. Már kétezer négyzetméteren készítettek a Ford 17M-hez, az Opel Kapitänhez, a Peugeot 404-hez különféle autós kiegészítőket. Aztán következett a nagy ugrás: valaki meglátta terméküket az egyik benzinkútnál. Az illető – minő szerencse! – éppen egy import-export cég vezetője volt. Megkezdődött az export, ami mára 300 millió schilling nagyságrendű.
A fejlődés töretlennek bizonyult. Az igényeknek megfelelően hol szpojlereket, hol kartámlákat, konzolokat vagy kardánbokszokat gyártottak. Az idők folyamán hol a gyári megrendelés volt erősebb, hol az utcáról érkező igény. Különleges megrendelésük is volt: ki gondolná, hogy a terrorizmus még erre a szakmára is kihatott. A rendőrség ugyanis különleges ajtóborítókat rendelt náluk. E borítókban kapott helyet az antiterrorista kommandóknál rendszeresített aprócska géppisztoly.
1980 nagyságrendnyi előrelépést hozott. Négyezer négyzetméternyi területen gyártják tovább egyre bővülő választékban termékeiket. Bármilyen furcsa, de mindig újat és újat dobnak piacra, megtartva bevált termékeiket. Ötvenezernél több konzolt gyártanak ekkor, s ez a szám mára négyszázezer. Ez egyben mutatja is azt a hatalmas fejlődést, amihez valószínűleg hozzájárul a beruházás is. 83-ra ismét újat hoztak, elkezdték építeni gyártócsarnokukat. Ennek méretei minden eddigit meghaladnak, hiszen 22 ezer négyzetméter a hasznos gyártó- és raktárterület. A tervek azonban már eleve úgy készültek, hogy magukban rejtik a további bővítési lehetőséget.
A hatalmas csarnokot járva újra és újra felötlik bennem a kérdés, hogyan lehetséges, hogy 30 év alatt a garázsból ez a gyár lett. Végül is nem létfontosságú berendezéseket gyártanak: szpojler és kartámla nélkül is vidáman szalad az autó. A magyarázat számunkra nem is olyan egyszerű. Először is ott az embereknek igényük volt először kényelmesebbé, majd mássá tenni kocsijukat. Miután Ausztriában – és általában a világon máshol – az autó egyszerű közlekedési eszköz volt, nem pedig az ideológia szerint beskatulyázott valami. Alighogy megkezdődött a személyautók számának gyarapodása, rákapcsolódhattak a különféle iparágak. Amilyen gyorsuló ütemben jöttek új és új típusok, a Foha olyan ritmusban dobta piacra újdonságait. Egy idő múlva már együtt lélegeztek a szakmával: mára ott tartanak, hogy a világtól elzárt kísérleti műhelyükben már azokra a típusokra szabják az új „ruhát”, amelyek talán csak egy év múlva kerülnek ki az utcára. Ottjártamkor megkértek: itt fotózni tilos. Tény az, hogy egy új Fordnak és valószínűleg egy Saabnak készült új lökésgátló előre-hátulra megnyújtott küszöbbel, szélesített sárvédővel. A lökésgátlót kéretik úgy érteni, hogy magába foglalja a hűtőmaszkot és a lámpákat is, így valóban egészen új kinézete lesz az autónak. Magam is csak onnan jöttem rá, hogy milyen típusról van szó, amikor a mintában megláttam a Ford eltéveszthetetlen ovális emblémájának a helyét.
Mi lehet a siker titka? Az elmúlt 30 évben óriásit fejlődött a kémia is. Ma már se szeri, se száma azoknak az anyagoknak, amelyek lehetővé teszik, hogy a cég megfeleljen saját reklámjának. Az új anyagokból készült szpojlerek ugyanis pillekönnyűek, hihetetlenül rugalmasak, jól megmunkálhatók és bármilyen színre festhetők. A kémia besegít a beépítésbe is, hiszen ma már igen korszerű ragasztóanyagok teszik lehetővé az utólag felszerelt elemek tökéletes rögzítését. (Ez azért nagy szó, mert például nálunk jókora popszegecsekkel rondítják el az amúgy szépen megtervezett szpojlereket.)
Minden új típushoz készül iparművész által tervezett „ruha”. A vezető tervező egyébként lengyel származású, annak idején Krakkóban született. Saját bevallása szerint egyszerűen belefáradt a Škoda-, Lada és ZIL-karosszériák formájába, és elhatározta, hogy ennél azért ő szebbeket tud tervezni. 1985-től dolgozik a Fohánál, nem is eredménytelenül, hiszen 15 komplett karosszériakiegészítőt tervezett már. Példaképe egyébként Luigi Colani. Egy-egy kocsira 3-5 verziót készítenek, de volt olyan ügyfelük (mármint autógyár), amelyik csak a nyolcadik verziót fogadta el. Úgy tartja, hogy még sok tennivaló van – szépség szempontjából – egy-egy új kocsi körül is. Így mostanában a kocsi belső terére is verziókat dolgoznak ki. Miután az autókban egyre divatosabb az autórádió mellett a CD-lejátszó is, természetesen máris terveztek olyan kardánbokszot, amelyben a zenegépek mellett helyet kapott az ezüstszínű korongok tárolója is.
Lehet, hogy a terjeszkedés is titka a sikernek. A közelmúltban az NSZK-ban, Észak-Amerikában és Magyarországon alapított céget a Foha. A magyarországi közös vállalatban 35 százalékos részesedést vállalt az anyacég. Pécsett egy 12 ezer négyzetméteres területen kezdi készíteni a legismertebb keleti típusokhoz a szpojlereket. Első lépésként a Ladákhoz, Škodákhoz és Trabantokhoz gyártanak a tervek szerint 20 ezer hátsó szpojlert. A Foha-Rapitur vegyes vállalat ezeken kívül a tervek szerint Ladákhoz fog gyártani „frontot”, vagyis áttervezett hűtőrácsot és vele egybeépített lökésgátlót.
Bejárva az üzemet, meghallgatva az ismertetőket, végül is még mindig nem tudom: mi lehet a siker titka. Egy mindenesetre tény: a cég fejlődik és egyre több embernek ad munkát. Termékeik iránt nagy a kereslet, hiszen szépek és jó minőségűek. Lehet, hogy ez az egésznek a titka?
Kékesi György
