A budapesti utakat járva, illetve nem járva, csak döcögve araszolgatva és kínlódva mi másra gondolhatna az ember, mint arra, hogy a legjobb lenne azonnal kiszállni a kocsiból, és itt hagyni, ahol van. Kinek kell az állandó tülekedés, a veszekedések sora, a bosszankodások kínja?
– Mi segíthet rajtunk? – érdeklődünk Szalai Dezső rendőr ezredesénél, a BRFK Közlekedésrendészetének vezetőjénél. – Mit tudna ajánlani a szakember, akinél aligha ismerheti bárki is jobban a fővárosi közlekedési gondokat.
– Az utak, a forgalomszervezés lehetőségei adottak. Ha békességben akarunk közlekedni, ezekhez kell alkalmazkodnunk. Más választásunk nincs is. Az emberi tudatnak, a közlekedési morálnak kell megváltoznia, ebben van a legnagyobb tartalék.
– Morállal nem lehet sávot teremteni.
– Azt nem, de a meglevő sávokon egyenletesebb forgalmat, azt lehet. Budapesten 420 ezer gépjárművet tartanak nyilván, ebből 325 ezer magántulajdonban van. Öt év alatt 50 százalékkal gyarapodtak. Minél több az autó, annál gyorsabban kell szakítani azzal a szemlélettel, hogy az autós gépkocsijával együtt megvette a közutat minden tartozékával. Nem lehet önző módon megállni, parkolni, de még csak fölösleges lassúsággal cammogni sem. A közlekedés közösségi tevékenység, az ennek megfelelő írott és íratlan szabályokkal.
– Áprilisban fokozott közúti ellenőrzést tartottak. Ennek tapasztalatai arra késztették a rendőrséget, hogy júliusban megismételjék.
– Az egy hónap alatt a fővárosban 1967 feljelentést tettek a rendőrök csupán egyetlen szabálysértés, a tilos jelzésen való áthajtás miatt. Ez nagyon sok, mert még a fokozott ellenőrzéskor sem hihetjük, hogy tetten érjük valamennyi tilosban hajtót. A motorok fényképezőgépekkel javultak az ellenőrzési módszerek, szigorodott a megítélés is, a büntetés háromezer forint körüli bírsággal, a vezetői engedély 2-5 hónapos bevonásával kezdődik, mégis sokan kísérlik meg az átjutást a tiloson.
– A már erős sárgába, tilosba hajtók általában tudják, hogy a másik irány zöldje előtt van egy kis szünet. Ezt igyekeznek kihasználni, és ezzel végül is gyorsul a közlekedés.
– Ez a gondolkodás nemcsak azért hamis, mert hiába a kis szünet, súlyos balesetekhez vezethet, hanem mert az sem igaz, hogy gyorsítja a közlekedést. Ez a jelenség a józan vezetőkből a zöldnél is óvatosságot vált ki, nem mernek elindulni, körülnéznek, jön-e még valaki a tilosból, és ez a várakozás éppen lelassítja a forgalmat.
Budapesten naponta 8-13 személysérüléses baleset történik, rosszabb napokon, például frontbetöréskor a kétszerese. Az április tapasztalataihoz tartozik, hogy a múlt év negyedik hónapjához képest jelentősen megnőtt a balesetek száma, a könnyű és súlyos sérüléses eseteké 16, illetve 20 százalékkal. Szerencsére a halálos áldozatokat követelő balesetek száma 30 százalékkal csökkent.
– Hihetjük-e, hogy a halálos balesetek csökkenésében szerepet játszott a biztonsági övek fegyelmezettebb viselése?
– Sajnos, sokan nem akarják megérteni, hogy az öv – különösen a városi forgalomban – életet ment. Május végén 3 napos biztonsági öv-ellenőrzést tartottak. Ennek során 94 feljelentés, 1475 bírság és 3200 figyelmeztetés került a statisztikánkba. Az akciót többször megismételjük, nagy szükség van rá.
Az övet becsatoló autós a kocsiban ülő gyereknek is jó példát mutat. Szükség lenne a jó példára. A gyerekek sokszor feltérdelnek a hátsó ülésre, barátságosan integetnek, nézelődnek, de ha nagyot fékez az autós, ha ütközik, semmi sem fogja meg a kicsiket. A gyermekbalesetek számának növekedése éppen az autóban utazó gyerekek sérüléseinek gyarapodásával emelkedett.
– Lát-e lehetőséget a forgalom gyorsítására, az idegesítő és már emiatt is balesetveszélyes örökös megtorpanások ellenszeréül?
– Az autósok nem használják ki a párhuzamos közlekedés lehetőségeit. Emiatt az útkereszteződések előtt hosszú sor gyűlik össze, a lehetségesnek fele, harmada autó ki csak át egy-egy szabadjelzésen.
– Ebben a szokásban bizonyára fő szerep jut annak, hogy a külső sávban a szabálytalanul parkolók miatt lehetetlen előbbre jutni.
– Budapesten az úthálózat 16 százaléka főútvonal. A forgalomnak 80 százaléka zajlik ezeken az utakon, és itt következik be a baleseteknek is a 80 százaléka. Ezeket az utakat kell húzóssá tenni a külső sávokban is, akár a várakozás további korlátozásával. Egyébként a parkolási nehézségek, fegyelmezetlenségek ellenére, a koncentrált rakodóhelyeken javult a helyzet.
– Mitől remélhetünk még javulást?
– Például attól, hogy a szélesebb utakon mindenki jobbra tartva közlekedik, és így helyet ad a gyorsabb autónak, ezt egyébként a Kresz elő is írja. A megfelelő sávokba kellő időben besorolnak, és ezt engedik a többiek. A kereszteződésekbe csak megfontoltan hajtanak be, nehogy ott elakadva megbénítsák a forgalmat. Jó lenne, ha minden autós a saját előrejutásával egyenértékűen fontosnak érezné a forgalom folyamatát, és igyekezne azt – ha elősegíteni nem tudja, legalább – nem akadályozni.
*
A rendőrautóban ülve máris érezzük a forgalom kellemes változását. Az autósok udvariasabbak, türelmesebbek lettek, és sokkal szabályosabban vezetnek, mint akárcsak félórával ezelőtt is, amikor a saját kocsinkon igyekeztünk a rendőrautó hivatásos utasaival megbeszélt randevúra.
– Sokszor majd’ fellöknek, amikor a Trabantomban ülők – mondja a volánforgató Papp János törzsőrmester.
Bármennyire is a „legnagyobb kedvezmény” illeti a kék-fehér színeket, a forgalom azért most nem hazudtolja meg önmagát. Kapkodó, ütemtelen, hol felgyorsít, hogy megállásra kényszerít. A Szilágyi Erzsébet fasorban gyalogos szalad át előttünk – még átér, mielőtt zöldre váltana a lámpája. A külső sávon haladunk, előttünk, mögöttünk senki, mellettünk hosszú kocsisor. Ők tudják, miért nem választják ezt sávot. Előttünk felbukkan egy teherautó, de el nem tűnik, csak áll, áll. Rakodnak. A „Megállni tilos” tábla mellett fékezünk, és várunk, míg bejuthatunk a belső sávba. Innen látjuk, hogy a teherautó előtt egy busz, kicsit odébb egy másik teherautó áll, vezető egyikben sincs. És ha úgyis foglalt a sáv – máris a busz elé húz egy személykocsi.
A Nagykörúton a pénzért parkolók sorát ingyen „útonállók” szegélyezik. Az egy sávra szűkülő úton kilométerekre duzzad vissza a sor.
A Népköztársaság útján is a főútvonali forgalmat figyeljük. Van is akkora, hogy még a piros lámpa sem képes megfékezni. Jó páran lépnek késve a fékre – amikor a rendőr karja lendül, de ez a fékezés már drága.
A Jókai tér szűk kis egyirányú utcácskájában nem tudnak bekanyarodni a kocsik, már a Népköztársaság útjának egyik sávját is eldugaszolják a bejutásra várók. Lássuk, mi történt. Az utcácska mindkét oldalán félkerékkel a járdán álló személyautók sorakoznak. Köztük még elfért a teherkocsi és most az utca közepén vesztegel. Rá gyanakszunk, de más a torlódás oka. A gumijavító műhelye előtt szerelnek. Ez még rendjén lenne. Csak éppen a kerékcserés Wartburg úgy áll az utca közepén, hogy mellette nemhogy egy teherkocsi, de még egy Trabant sem férhetne el. A wartburgos még a rendőrökkel is nagy hangon beszél, jogaira hivatkozik, hiányzó betétlapjaiért a rendőrt szalajtaná el a trafikba.
Még jó néhány percbe beletelik, mire végül csak felugrat két kerékkel a járdára és kegyesen engedélyt ad a budapesti forgalomnak a továbbhaladásra. A teherautó vezetőjét kérdezzük, mióta áll itt, a Wartburgra várva. – Vagy tíz-tizenöt perce – válaszolja.
Ennyi idő éppen elég lesz arra, hogy legközelebb elolvassa az újságcikket, amelyik azt taglalja, hogy az autóval együtt senki nem vette meg az úthálózatot valamennyi tartozékával együtt, és hogy a közlekedés közösségi tevékenység. Reméljük, szépen, tagoltan olvassa majd, és lesz, aki megérti.
Földvári András
Surányi Péter felvételei
