A beton szürke pántlikája fut alattunk.
Fut?
Száguld. Száguld a fekete Jaguar a III. Cordatic Rallye mezőnyének nyomába. Irány a Dunántúl. Szárnyakat kapott kocsink sebességmérőjének mutatója ott táncol a 100-as mérföld értéknél. Ez bizony 160-170 km-nek felel meg.

Ritkán jut az ember abban a helyzetbe, hogy sokáig nyomában lehessen a legjobb rallye-versenyzőknek. Kínálkozik is alkalom a csodálkozásra. Itt vannak például a kis Steyr-Puchok. A hangjuk megtévesztően hasonlít a Bücker-Jungmann repülőgépek brummogásához. Kerestük a gépmadarat, miközben majdnem eltapostuk a piros „cserebogarat”, amellyel Hollós Pista egyenletesen tartotta a 130-at. Röviddel később utolértük az idei Monte Carlo Rallye kis kategóriájának győztesét, Walter Pöltingert. Az ő piros Puchja sem volt lassúbb, sőt ha lehet még hangosabb és még gyorsabb volt. (Az egyik földöncsúszó, ágyúcsőnyi dobját valahol leberetválták.) A helyi szakaszokon még a 230 lóerős Jaguar sem bírt ezekkel a megtáltosodott törpékkel.

Ezzel a jelenettel kezdődött és végződött a Rallye. Csak a zászló felrántása után volt szabad a lezárt ajtajú kocsihoz nyúlni és a motor elindítani. Mintaszerűen csinálják ezt a kis Fiatjukkal Kondorossyék

Nem sokkal maradt el tőlük 600-D Fiatjával Kondorossy Tihamér, aki néhány másodperces késése miatt került a Puchok mögé. Mi sem bizonyítja ezen apró osztrák kocsiknak a teljesítő- és állóképességét, mint a bécsi Günther Schorn szereplése, aki a legkisebb, 500-as Puchjával a Cordatic Rallye abszolút győztese lett. (Közte és Hollós között dőlt el ez a cím, mert mindkettőjüknek 1,3 hibapontja volt, de mert Hollós Puchja nagyobb hengerűrtartalmú, ezért az osztrák fiú eredménye értékesebb.) Ide kell még sorolni a második nap, augusztus 11-én lebonyolításra kerülő Junior túraverseny kis kategóriájának győztesét, Bártfai Csalát, aki ugyancsak 500-as Steyr-Puchhal indult. A nyurga Pöltingerről még csak annyit, hogy ebben a nagyon szoros tempóban is derekasan kerülgette a falvakban az úton tipegő lábas jószágokat.

Itt, Győrött még nem tudta Keresztesi József, hogy ez alkalommal is győzelemmel végződik számára a Rallye, ami egyben a Cordatic Kupa vándordíj végleges elnyerését is jelentette

Az ellenőrzőállomásokra beérkező versenyzők között mindenről szó esett, csak a szép tájakról nem. Még a szemet gyönyörködtető, festő ecsetjére kívánkozó bükki rezervátum tündéri szépségű tájaiból sem láthattak semmit, mert a magas, 60-70 km-es átlag hihetetlen koncentrációt követelt tőlük. A több mint 1300 km-es távot 24 óra alatt, két szakaszban – közbeiktatott kétórás kötelező pihenéssel – kellett teljesíteni. Így tehát nyugodtan úgy is mondhatjuk, hogy a Cordatic Rallye a magyar „Mille Miglia”, azaz Ezer Mérföldes Verseny. Ugyanis ez a hagyományokban oly gazdag itáliai erőpróba mindig bőven gondoskodik izgalomról, nehézségekről és éjszakai száguldásról. És ebben itt sem volt hiány.

Hiába készült fel nagyon alaposan az NDK-beli sportbarátunk, Gerhard Mietzner, 308 hibapontjával nem futotta többre a hatodik helynél. Itt még nem látszik rajta a fáradtság, hiszen alig 500 km van mögötte

Helyenként nagyon jó volt az irányítás – például Győrött –, de ugyanakkor Eger városában alig törődtek a mezőnnyel. Egy, a létra tetején a házát javító polgár mutatta egy helyen az irányt. Aki pedig nem tartotta magát szigorúan a kiadott térképhez, az úgy járt, mint az egyik favorit, Kesjár János (Fiat-1500), aki az NDK-beli Pneumant Rallye-n nem „kevert el”, de itthon, Székesfehérvárott nem találta meg az ellenőrzőállomást. Pedig a motoros rendőrök is segítettek neki. Ebből a bolyból egyedül Rajcsányi Dezsőnek (Škoda) sikerült kinyomozni a sportbírák éjszakában elbújtatott asztalát.
Nem tudjuk, kinek a terhére írjuk a gyorsasági próbák sajnálatos elmaradását. (A rendőrség nem biztosította le ezeket az útszakaszokat.) Ámde ezt inkább csak a külföldi versenyzők tették szóvá.

Íme a bizonyság, hogy a rallyezés nem fenékig tejfel. Vollgázzal repeszteni a le nem zárt országúton nemcsak szívbizsergető izgalmat, hanem gyakran életveszedelmet is jelent. Menekül a padkára a kerékpározó nő a csikorgó fékekkel csúszó VW elől

Meglepően jól bírták ezt az öldöklő tempót a Trabantok. A két Spartacus-versenyző – Döme és Kulcsár – nagy fölénnyel utasította maga mögé az NDK-beli Trabantost, Peter Wittet. Kemény viadal alakult ki a kétszeres Cordatic Kupa győztes, Keresztesi József és a sokszoros magyar bajnok, Szabó zoltán között. Volt bőven izgalom, amikor az egyik vagy másik kocsi majd egy időben érkezett meg a kontrollba. És végül mégis megtörtént a csoda, Keresztesi harmadszor is győzött, és ezzel véglegesen elnyerte a szép vándordíjat.

Csak az vezethette a kocsit, akinek jobb csuklóját ilyen leplombált kék szalagocska „díszítette”

A verseny felette nehéznek bizonyult. Helyenként nem volt tiszta a Rallye és a 380 km-t kitevő Junior túra útvonalának jelzése, így történhetett meg, hogy mindkét csoportból sokan azzal vesztegettek drága perceket, hogy keresték a helyes utat. Ettől függetlenül az idén először nemzetközinek kiírt Cordatic Rallye-t a rendező Országos Gumiipari Vállalat és aMagyar Autóklub jövőre még szélesebb alapokra akarja fektetni.
Lehetséges, hogy ez az erőpróba nemcsak a magyar, hanem az osztrák túrabajnokság futama is lesz.

Látta, fotózta és végigutazta: Rózsa György

Ez már a verseny másodnapján volt. A még mindig hibapont nélkül futó, és néhány órával később győztesként célbaérő Hollós István „bespriccel” a parádfürdői ellenőrző-állomásba

 Like