Amikor szombat reggel kilenc óra tájban Hais Tamás veteránrajongó barátommal megérkeztünk a dzsembori helyszínéül szolgáló Európa kempingbe, még aludt a tábor. A pénteki buli kómás „túlélői” bágyadtan szemlélték a frissen érkezőket, mi pedig joggal gondolhattuk, hogy – kivételesen – nem sok izgalomban lesz részünk a Balaton partján. Aztán Muczán Gábor klubelnök szépen bekapcsolta a kihangosító rendszert, s a fáradtság legkisebb jele nélkül kihirdette az aznapi menetrendet. Szépség- és hangverseny, felvonulás, vetélkedő, filmvetítés és még sorolhatnám a programokat.
Szemek fényei
A stílusosan IFA-ról konferált események tíz órakor kezdődtek. Először a legszebb, majd a legöregebb, végül a legcsúnyább gépet választották ki, délig pedig a legmeggyőzőbb kétütemű és négyütemű motorhangokról döntött a nézőkből verbuvált zsűri. Az eredményhirdetés után kereken egy óra állt a tulajdonosok rendelkezésére, hogy felkészítsék gépeiket a rég várt felvonulásra. Mire a tábor megtelt élettel, beindultak a hifik, felbőgtek a motorok, s legnagyobb örömünkre a nap is kibújt a felhők közül, hogy megnézze a hatalmas csinnadrattát. Retro-idill, akár egy korabeli képeslapon…
Kalandra fel!
Az Alsóörs-Paloznak-Csopak útvonalon végighaladó társaság hatalmas érdeklődésnek örvendett, sőt még a nyaralásukat töltő német turisták is elérzékenyülni látszottak. Szóltak a dudák, villogtak a fénykürtök, és a lassan homályba vesző szocialista korszak megvillanthatta jobbik oldalát. A presztízsüket vesztett kétütemű Wartburgok és Trabantok szinte kivirágoztak. A dukkózásokon megcsillanó napfény eszembe juttatta a régi szép időket, s kissé renitensnek éreztem magam, amikor a csapatot követve a belső levegőkeringetés gombja felé nyúltam a „szolgálati” Suzuki Swiftben. Bizony, a sok-sok büszke tulajdonos és a számtalan szívvel-lélekkel épített és ápolt kétütemű nagy hatást gyakorolt ránk, s a visszaérkezést követően úgy döntöttünk, mi is Alsóörsön töltjük az éjszakát. A visszaözönlő trabisok délutánra már hozták a papírformát.
Előkerültek a napernyők, a grillsütők és a kempingszékek, s ki-ki a maga módján adta át magát az önfeledt találkozónak. Nekem azonban elkezdődött a „munka”. Már ha munkának lehet nevezni, hogy az ember műszaki zsenikkel társalog, majd a legszebb műveiket fényképezi órákon át. 220 autót végiglátogatni korántsem egyszerű feladat, már csak azért sem, mert minden fanatikus tulaj megérne egy külön misét. Napi levezetésként megnéztük a Trabant-toló és egyéb ügyességi vetélkedőket, meghallgattuk a nézők szórakoztatására érkezett Trabarnát, s talán a Go Trabi, Go című filmre is rávetettük volna magunkat, ha a kitűnő hangulat miatt nem maradt volna el a vetítés!
Különös élmény volt, s bizton állíthatom, hogy a trabisok ill. wartburgosok társasága tökéletesen elkülöníthető a manapság elharapózott trendeknek megfelelni kívánó pénzesebb kluboktól. Itt nem számítanak az anyagiak. Ide azok járnak, akik igazán szeretik az autókat, s nehezen összekuporgatott pénzüket nem restek pöfékelő családtagjukra költeni. A kétütemű járgány ugyanis családtag. Fizetéskor új ruhát és mosást kap, ínség idején pedig a tulajdonos szájától vonja el a falatot. Az idei alsóörsi három nap véget ért, de nem vagyok szomorú, jövőre úgyis eljövünk, mint mindenki, akit a kékes füst igazán megcsapott. Szöveg és kép: Kovács Zsigmond
