5-10 év alatt megszűnne a gépkocsik után fizetendő regisztrációs adó. Ezt az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa mondta Balatonalmádiban, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége közgyűlésén.
Aktuális
Egy pillantás a diplomataautók kormánya mögé
Az Audi zászlóshajójának számító A8 típusból összesen 155 autó állt a 2006. május 11-13. között Bécsben megrendezett IV. EU - Latin-Amerika - Karib-szigetek csúcstalálkozó (EU-LAK) résztvevőinek rendelkezésére. Ez volt Ausztria uniós elnöksége alatt a legnagyobb rendezvény, amelynek méreteit jól jellemzi, hogy az osztrák fővárosban az EU-LAK csúcstalálkozó az 1815-ös Bécsi Kongresszus óta a legjelentősebb politikai eseménynek számít.
Az FSI technológiával készülő 2.0 T lett az „Év Motorja”
Világszerte elismerést váltott ki az Audi úttörőnek számító benzinbefecskendezési technológiája. A 26 ország 56 szakújságírójából álló zsűri az elmúlt év után ebben az esztendőben is a 2.0 TFSI motort választotta az “Év Motorjának”.
Aktuális Porsche-árlista
Önökkel is előfordult már, hogy egy nem várt útlezárás, egy elvétett kereszteződés, vagy egy vidéki kiruccanás alkalmával nem tudták a helyes irányt? Jó esetben…
Kivonul Japánból a visszaszoruló német Opel
Japánban felhagy az Opel-értékesítéssel a General Motors, miután európai márkája csupán 1800 autót adott el tavaly a szigetországban – jelentette a Japan Times.
Horvátországban már süt a nap!
Magyarországi vendégeink többször kérdezik az adriatica.net, Horvátország legnagyobb internetes utazási irodájának ügyfélszolgálatától: “Hová érdemes menni Horvátországba, mit ajánlana?” A kollégák ilyenkor bajban vannak. A válasz nem könnyű, mert a lehetőségek megszámlálhatatlanok.
Fővárosi tervek: három új híd, három új körút
A Margit híd felújítása csak 2008 első félévében kezdődhet el, a tervek szerint ugyanis addigra készül el az M0-ás északi Duna-híd - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vajda Pál főpolgármester-helyettes, aki szerint a közlekedési káosz enyhítése érdekében összesen három új hídra és három új körútra lenne szükség.
A 2007-es modellév újdonságai az Audinál
Már rendelhető az Audi A3 2007-es verziója. Az új A3 és A3 Sportback vásárlóknak lehetőségük nyílik, hogy az alapváltozatnak számító 1.9 TDI dízelmotorhoz kérjék a dinamikus S tronic automatizált kapcsolású váltót kettős kupplunggal.