Kunmadarason kezdett, majd Karcagon dolgozott, 1978-ban került vissza Tiszafüredre.
– Aki engem tanított, az vett maga mellé oktatónak. Ez akkor nagyon jólesett – idézte fel az idős szakember. Negyvenkét év ugyan hosszú idő, de számára gyorsan eltelt. Nem számoltam, 1975 óta az egyes kategóriákban pontosan hány tanuló fordult meg a kezem alatt, de nagyotmondás nélkül kijelenthető, hogy legalább kétezer embert tanítottam Tiszafüreden és környékén – fogalmazott. Alapos és elhivatott a munkában, szigorúsága közismert.
– Tény, hogy szigorú vagyok. De azok közül, akik levizsgáztak nálam, még senki nem hányta ezt a szememre – jegyezte meg mosolyogva. – A szigorúság oka, hogy egy életünk van, vigyázni kell egymásra. Régi szlogen: mindenkit hazavárnak – tette hozzá. Egyre több olyan fiatallal találkozik, akinek már a nagyszüleit is oktatta.
– Amikor kezdtem, még a tanulók idősebbek voltak, de ahogy haladtunk előre az időben, úgy lett a mezőny egyre fiatalabb – emlékszik vissza az 1953-as születésű szakember. A segédmotortól kezdve az autóbuszig sokáig az összes kategóriát oktatta.
– Szeretem a munkámat, hiszen alaposan meg kell tanítani az embereket a közutakon való egymás felé tanúsított türelemre és odafigyelésre. Például, hogy mennyire vigyázni kell a gyerekekre – fogalmazott. – Egyre többen integetnek az utcán, élvezem az alkotás örömét minden sikeres vizsga után – mondta. Az elmúlt évtizedekben sokszor változtattak a közlekedési szabályokon. – A legfájóbb számomra, hogy ennek ellenére sincs megoldva a gépjárművezetők szakmai továbbképzése. Folyamatosan frissen tartom a tudásomat, követem a változásokat – jelentette ki Benkovics Gyula. Álláspontja szerint, erre azért van szükség, mert csak így lehet felelősségteljes, megfelelő tudással rendelkező vezetőket-képezni.
– Nagyon fontos a naprakész tudás, Japánban például néhány évente, amikor lejár az orvosi alkalmassági, lejár a KRESZ is, amit meg kell újítani. Szerintem követendő példa – hozta fel a pozitív példát. Hozzátette, a világ egyik legveszélyesebb tevékenysége a közúti közlekedés, a világban félpercenként történik egy halálos baleset.
A családban hagyománya van a vezetésnek, sofőri munkának.
– Nagyapám még 1917-ben vizsgázott autóvezetésből, ami akkor ritkaságszámba ment. Mentőautó-vezetőként dolgozott. Az alma nem esett messze a fájától, jómagam 1971-ben, a gimnázium után, okleveles gépjárműtechnikusként végeztem – meséli Benkovics Gyula. Volt nemzetközi járatokon autóbusz-vezető is, ma már nyugdíj mellett dolgozik magánoktatóként.
– Még 2002-ben indítottam egy autósiskolát, a mostani tanulókocsim is tizenöt éves. Ez idő alatt sikerült beletenni 1 millió 116 ezer kilométert úgy, hogy semmi komolyabb gond nem akadt még vele – mutatja büszkén a jól ismert fehér személyautót. Legnagyobb boldogság az életében, hogy nagyapa. Van egy ötéves unokája.
– Tősgyökeres tiszafüredi vagyok, soha nem éltem máshol. Örülök, hogy a város egyik felét én tanítottam vezetni – mesélte viccesen, majd úgy folytatta: már nem ismer meg mindenkit, de vannak, akiket nem lehet elfelejteni.
Arra a kérdésre, hogy kiből lesz jó gépkocsivezető, valamint a férfiak vagy a nők vezetnek jobban, így felel a szakember:
– Nem lehet általánosítani, ki lesz jó vagy rossz sofőr, és hogy kik a jobbak. Úgy tapasztalom, hogy mindenki egy külön egyéniség, mindenkinek saját stílusa van. Az oktató csak instrukciókat ad, megmutatja a vezetés csínját-bínját. A kulcs a felelősségtudat, a türelem, a toleráns hozzáállás és a szabályok betartása, mert azok, még ha sokan nem is így gondolják, bizony értünk vannak!
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
