Sok hozzászólás szenvedélyes hangvétele arra utal, hogy mély érzelmeket kavaró, markáns vélemények megfogalmazására indító kérdés a sebességválasztás. Aki figyelmesen végigböngészi a fórumunkra beküldött sorokat, ugyanazt tapasztalja, mint kinn az utakon: nagyon sokan saját magukat tartják egyedül hiteles mércének. Egy barátom apukáját juttatják eszembe, akinek kétféle autós létezett. A nála lassúbbakra azt mondta: “Miért nem megy már ez az idióta?” A gyorsabbakra viszont a következő szentencia járta: “Rohan a halálba!” De vajon létezik-e egyetemesen érvényes viszonyítási alap?

Mi a gyors?

Többen úgy vélik: az autópályára engedélyezett 130 km/óra csakugyan nagyon lassú, betartása idegőrlő, de például 160 már rendben lenne. Kedves autós és motoros társaim, a dolog nem ilyen egyszerű! Ugye szinte mindenkivel előfordult már, hogy az egyik autótípusból átült a másikba – ha máskor nem, hát az oktató kocsijából a sajátjába. Milyen más a világ egy eltérő autóból! Az a kanyar, ami Ladával tenyérizzasztó kaland 80-nál, Suzukival simán megy 100-zal, egy Honda S 2000-es volánjánál pedig nem gond a 140 sem. Autópályán egy Fiat Seicentóban szörnyen gyorsnak érzem magam, ha 150-nél a skála végét közelíti a mutató, míg a 210 unalmas andalgás egy 7-es BMW-ben. Na már most ugyebár nem attól függ, hogy ki a tötymörgő, illetve ámokfutó, hogy én, pontosabban ÉN, éppen milyen autóban ülök! Ne lássanak az Önökétől akár jelentősen eltérő sebességet választókban idiótát vagy halálba rohanót! Higgyék el, abban az autóban Önök sem pontosan azzal a sebességgel mennének, mint a sajátjukban – sőt, talán éppen azt tennék, amitől most a fejüket csóválják… Hosszan szenvedek valaki mögött, imádkozok hozzá: “Lépj már a gázra, az ég áldjon meg!” Aztán mikor végre meg tudom előzni, ránézek a fejére, és azt mondom: “Uramisten, de jó, hogy ez nem megy gyorsabban…” Nem vagyunk egyformák. S nem vitathatjuk el az autózás jogát, lehetőségét valakitől azért, mert fejkendős néni, vagy hájfejű, tohonya alak. Jobbnak érzed magad nála? Vigyázz rá helyette Te! Mennyit autóstoppoztak Önök? Én sokat. Még ma is előfordul, ha például kenutúra után vissza kell jutnom a kocsimhoz. Nagyon tanulságos. Mindenféle autó, mindenféle autós. S abban a kocsiban nyilvánvaló, hogy ez az ember itt és most miért éppen így megy. Belülről másképp néz ki minden. Most nem azt akarom tanácsolni, hogy felemelt hüvelykujjal álljanak ki az út szélére, de azt igenis, hogy ha más valaki kocsijában ülnek, tudatosan nézzék ilyen szemmel a dolgot. Megértőbbek leszünk általa.

Hogy vagy?

Eddig csak az autóról beszéltem. Ám a kulcstényező az autós. Az ő tudása, képzettsége, tapasztalata és pillanatnyi testi-lelki kondíciója. Azt kérdi a fórumban egy csevegő: Karlovitz Kristóf akkor is gyorsan megy, és a kígyós hasonlatot alkalmazza a lassúbbakra, ha éppen kínozza az allergia? Nem! Sokszor megyek lassan. Például mert a tájat nézem, az unokámmal beszélgetek, vagy csakugyan kínoz az allergia. Lehet, hogy az adott pillanatban, autótesztelőként egy Seicentóval „száguldok” 130-cal, ami másnak cammogás, vagy egy kamionból hozom ki a 89 km/órás maximumot. Csakhogy: minél lassúbb vagyok az illető úton kialakult átlagos sebességhez képest, annál jobban figyelem a tükröt, és jobbra indexeléssel, lehúzódással, pillanatnyi lassítással, sőt kanyargós, előzésre alkalmatlan úton egy rövid kiállással maximálisan elősegítem az előzést! Ugyanis nagyon zavar, ha engem feltartanak, de még jobban, ha én tartok fel mást. S nagyon jó érzés, ha egy villantás, kézmozdulat jelzi, hogy az elengedett autós méltányolja gesztusomat. Ilyen könnyű mindkettőnknek egy jó percet szerezni!

Kényszeríteni

Egy olvasó kétségbe vonja, hogy a megengedettnél lassabban, de kétségkívül szabályosan haladó autós másokat szabálytalan előzésre „kényszeríthet”. Úgy érzem, meg kell magyaráznom, hogyan értettem ezt. Ha például nyílt országúton 80-nal megy valaki, akkor őt a szabályos 90-nel nemigen lehet megelőzni, mert elnyúlna a folyamat (frontális ütközés veszélye). Ezáltal a lassú autós, ha nem is “kényszerít”, de igenis késztet a megengedettnél nagyobb sebességgel végrehajtott, tehát szabálytalan előzésre. Ez a gyakorlatban így is működik, míg az egész feltorlódott konvoj megelőzi az andalgót, kamionok is! Az a véleményem, hogy ha már jószívűségből vagy udvariasságból nem, akkor legalább a pislákoló életösztön megnyilvánulásaként gyorsíthatna kissé az illető, mert minden előzés veszélyhelyzet, egyszer valaki még belöki az árokba, és akkor nem sokra megy azzal, hogy a jog szerint ő nem volt hibás…

Van normális?

A helyes válasz valahogy úgy hangzik, hogy normális sebesség nincs, de normális sebességek vannak. Elképzelésem, illetve mérésekkel meg nem erősített megfigyelésem szerint egy adott úton haranggörbeszerű eloszlást mutat az autók sebessége. Ennek a csúcsától fel- és lefelé menjünk el egy kicsit, és az így kapott sávban megy az autósok zöme, majd a két vége felé egyre csökken a nagyon lassan, illetve nagyon gyorsan hajtók száma. Ez minden úton, mindenféle időjárási viszonyok között más. Számomra – és sokak számára, anélkül hogy ezt megfogalmazták volna maguknak – a zöm sebessége a “normális”, akkor is, ha ez eltér a KRESZ-ben megengedettől. Használok cikkeimben egy olyan fogalmat is, hogy egy bizonyos autótípus „természetes utazósebessége”. Ez nem szerepel a műszaki adatok között, én találtam ki. Úgy állapítom meg, hogy megyek az autóval, azzal a sebességgel, amire „magától beáll”. Közben nem nézem a műszert, hogy ne befolyásoljon. Aztán rápillantok, hogy mit mutat. Hát, nincs mindig összhangban a KRESZ-szel… Több hozzászólóval, aki kissé merev álláspontot fejtett ki, szívesen hajtanék végre egy kísérletet. Beültetném többféle tesztkocsiba, oly módon letakart sebességmérővel, hogy én lássam az anyósülésből, de ő a volán mögül ne. Felszólítanám, hogy hajtson a szerinte biztonságos, „normális” tempóban, és néha rákérdeznék, hogy most mennyivel megyünk. Esetleg megpróbálhatják barátok, egymás kocsijával, vagy ha akad önként vállalkozó, jelentkezzen nálam. Szerintem lenne néhány meglepetés, és utána talán nem lennének oly szigorúak az urak másokhoz…

Kell a korlátozás?

Sokan szívesen eltörölnék a sebességkorlátozást, legalább az autópályán, de mások országúton is. A hetvenes évekig így is volt, nem is hiányzott, nagy trauma volt tudomásul venni az országúton 80-at, sőt motorosoknak 70-et, pályán a 120-at! Ám ha tetszik, ha nem, tudomásul kell venni, hogy van és marad a korlátozás, örüljünk, hogy nemrég felemelték 90-re, 110-re, illetve 130-ra. Azért marad, mert a döntéshozók vállára felelősség nehezedik, nekik fő szempont a balesetek számának és súlyosságának csökkentése, márpedig van összefüggés a sebesség és a veszély között. Gyanítom, hogy ha kritikus véleményt nyilvánító olvasóink közül valakire bíznák a döntést, ő is kétszer meggondolná. E helyzetben lehetne akadémikus vitát nyitni arról, hogy jók-e az aktuális korlátozások, de szerintem nincs értelme. Már az elején megbeszéltük, hogy nincs olyan sebesség, amely mindig, mindenhol, mindenkinek megfelelő lenne. Kompromisszumot kell keresni, egyet ki kell választani. A meglevők nem is a legrosszabbak, egész Európában nagyjából így van. Csak az a fontos, hogy mindenki belássa: nem valamilyen természeti törvényből levezetett abszolút értékről van szó, hanem gyarló emberi kompromisszumkeresés leegyszerűsített eredményéről. Attól még nem ámokfutó valaki, ha ennek megfelelő rugalmassággal kezeli a kérdést, de amúgy felelősségtudattal vezet.

Rendőr vagy?

Láttuk, hogy Einsteinnek már megint igaza van: a sebesség relatív, minden autóból nézve másként tűnik. Van persze fogódzóként egy korlátozás, de a sebesség megválasztása mindenkinek egyéni felelőssége. Ne akarjuk egymást nevelni, szabálykövető magatartásra szorítani! Nem a magánautós dolga, hogy a belső sávba 130-cal bebetonozódva visszafogja a gyorsabban hajtókat. Gondoljon inkább arra, hogy neki magának viszont kötelessége a jobbra tartás! Ha a sebesség tekintetében aggályosan szabályoskodó, a belső sáv lefoglalásával ugyanakkor szabálysértő viselkedésével jól felingerelt másokat, ne csodálkozzon, ha eldurvult világunk szokásainak megfelelően odajönnek hozzá néhány érdes szóra vagy még csattanósabb érzelemnyilvánításra, amikor a legközelebbi dugónál beáll a sor. Magának kereste a bajt! Egyébként mit mond a legilletékesebb, Pausz Ferenc rendőr alezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője? „Arra hajlok, hogy a forgalom lefolyását kell a legfontosabb szempontként kezelni. Ha 50-es táblánál 60-nal megy a forgalom, akkor ez nem az a kategória, mint mikor valaki egyénileg jóval eltér a megengedettől.” Tisztelt Hölgyeim és Uraim, senki se akarjon rendőrebb lenni az alezredes úrnál!

Mennyire relatív?

Most térjünk vissza az egész témafeltárást elindító alapkonfliktusra: 250-re képes kocsikat reklámoznak és árulnak, de szigorúan büntetik, ha 130 felett megyünk velük. Ez így nincs rendjén. Két eset van. Vagy léteznek olyan abszolút igazságnak számító, megdönthetetlen érvek, amelyek parancsoló szükségszerűségként vésik törvénytáblába a 130-at, vagy nem. Ha igen, akkor a személyautókat ugyanúgy elektronikusan le kellene határolni, mint ahogy a nagy teherautókat gyárilag lehatárolják 85-89 km/órára, hogy ne is legyen csábítás. Ez persze szinte elképzelhetetlen, ami a német autópálya példájával együtt azt sugallja, hogy a második eset áll fenn, nincsenek ilyen abszolút érvek – ekkor viszont nehezen indokolható a sebességválasztás szankcionálásának jelenlegi gyakorlata. Nézetem elfogadása természetesen nem kötelező, elöl akarok járni jó példával abban, hogy nem tekintem magam etalonnak, továbbra is lehet velem vitatkozni honlapunk, a www.automotor.hu “Tempo” fórumán. További cikk következik, és figyeljék az Ablak tévéműsor (M2, 20:40) július 8-ai adását is!