Nem véletlen, hogy az amerikai filmet hoztuk fel példának, ezzel is sejtetni szerettük volna, hogy a Globális Helymeghatározó Rendszer, a GPS (Global Positioning System) Amerika “szülötte”. Az USA kormányának megbízásából fejlesztette ki (kizárólag katonai célokra) és felügyeli is a védelmi minisztérium. A 24 műholdból álló rendszer zavartalan, polgári célokra történő felhasználását 2000 májusától tették lehetővé. Természetes és érthető okokból korábban megfelelő zavaró kódokkal próbálták befolyásolni a rendszer pontosságát. Erre azért volt szükség, mert el akarták kerülni, hogy az ellenség az amerikai rendszer segítségével indíthasson támadást. A korszerű robotrepülőgépek mellett szinte minden mozgó harci eszköz, beleértve a katonát is, egyránt GPS-támogatással működik – gondoljunk csak azokra az öbölháborús képsorokra, amikor a rakéta „befordult a sarkon”. A katonai felhasználást egy úgynevezett „P” (Precise) kóddal védik.
Mire jó?
Bizonyára mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy nagyvárosban vagy kirándulás alkalmával tanácstalanul toporogtunk egy kereszteződésben, fontolgattuk: vajon merre van az arra? Ez a dilemma GPS-sel nem fordulhat elő, mert a kis készülék már menet közben (a végcél ismeretében) kikalkulálja a helyes irányt. Nem tesz mást, mint meghatározza földrajzi helyzetünket, s ha a vevőnkben térkép is van, akkor közvetlenül leolvashatjuk, hol is vagyunk. Az autóba beépített navigációs készülékek a telepített térképek segítségével pontosan eligazítanak, hovatovább elkészítik a legrövidebb útvonalat, kiszámítják, mikor kell tankolnunk, sőt még az optimális pihenőidőre is figyelmeztetnek, akár hanggal, szavakkal is. A GPS segítségével rögzíthetjük kiindulópontunkat, a készülék ezután folyamatosan rögzíti a megtett utat, később, ha ismét szeretnénk visszatérni ugyanerre a helyre, GPS-szel ezt már bármilyen úton, megtehetjük. Az említett példák természetesen csak morzsái a kiaknázható lehetőségeknek. Hogy a műholdas adattovábbításban milyen lehetőségek rejlenek még, arról lapunk későbbi számaiban írunk.
Hogyan működik?
A 24 műhold mintegy húszezer kilométeres magasságban kering. Minden hold egyedi és ezért azonosító kódsorozatot, úgynevezett C/A kódot (Course Acquisition) bocsát ki, ami bárki számára elérhető. A kód milliszekundumonként ismétli önmagát. Valamennyi GPS-hold sugároz információt saját pozíciójáról és fedélzeti órájáról is (ami egy nagyon pontos atomóra). Ez az úgynevezett navigációs üzenet. Saját pozíciónk meghatározásához a műholdas távolságmérést használjuk fel. Mindehhez nem kell bonyolult számításokat végeznünk, mert a GPS-vevő és a műhold közötti kommunikáció pillanatok alatt megjeleníti a kapott információkat a kijelzőn. Ahhoz, hogy pontos helymeghatározást kapjunk, minimum három műholdról kell jeleket vennünk. Minél több GPS-holdat lát a vevőkészülék, annál pontosabb lesz pozíciónk meghatározása. Jelenleg 15 méteres pontossággal lehet számolni. Tervezik egy EGNOS (European Global Navigation Overlay System) névre keresztelt, aktív GPS-rendszer beindítását, ennek segítségével a helymeghatározás pontossága földrészünkön 1-3 méterre javul.
A holnap markában
A közel húsz éve működő amerikai GPS-holdak mellé 2005-ben (ekkor még csak teszt jelleggel), az Európai Unió bábáskodása mellett felkerül a Galileo műholdas rendszer is. A Galileo közel harminc műholdat tartalmaz majd, az éles üzem a hároméves tesztidőszak után, 2008-ban indul. Joggal merül fel a kérdés, ha van egy jól bevált, működő rendszer, akkor minek még egy – milliárdokért? Nos, a válasz nagyon bonyolult, s nekünk helyünk sincs, de nem is tisztünk ezt fejtegetni. A legkézenfekvőbb indok talán az, hogy a jelenleg működő rendszer ki- és bekapcsoló gombján a Pentagon “ujja” van. A globális helymeghatározás polgári életben történő alkalmazása egycsapásra milliárdos üzletté vált. A kiszolgáló rendszerek és készülékek viharos gyorsasággal tökéletesednek. A fejlesztések iránya a mobiltelefonok és a GPS vevőkészülékek egyesülését mutatja, ami azt vetíti előre, hogy nemsokára a markunkban lesz a világ.
