Miután megismertük Tyumeny minden szépségét (például azt is, hogy a cirkusznál a híres helyi bohócok emlékműveit lehet megtekinteni), végre elérhető közelségbe került hozzánk vágyaink és utazásunk tárgya, az új Mazda3-as. Tegnap még azon rágódtam, hogyan hagyunk maradandó nyomot az autón, ma este pedig már azon gondolkodok erősen, hogyan fogjuk mi megúszni a dolgot épségben. De ne szaladjunk ennyire előre.
A hotel elé begördülnek az autók, az 1-es számú merő kosz – szándékosan nem mossák le az Auto Bild-es kocsit, az így megy majd a Frankfurti Autószalonra is. Feltéve, hogy nem kapunk felhőszakadást. Egyébként az autókat CX9-esekben követő gyári emberek megnyugvással konstatálták a nap végén, hogy végig aszfalton haladtunk, ez nekik is új volt. Látszott is, a nyolcból vagy 5 szélvédő van berepedve, köztük a miénk, a 6-os számúé is. A jó fél méteres rianás mellett még 5 kőfelverődést számoltam a szélvédőn. Ezen kívül volt még egy szakadt oldalfalú jobb első abroncsunk, amelyet 2 perc alatt cserélt a kísérő személyzet. Szabadkoztak is rendesen, tegnapelőtt még egy perc alatt megvoltak a művelettel, igaz, akkor még edzésben voltak.
Még nincs az új 3-ashoz padlószőnyeg. Túlélőkészlet: inverter, rádió, víz. A motoron 11 000 kilométer pora
Az autókon egyébként annyi módosítást hajtottak végre a szériaállapothoz képest, hogy az egyébként ennél a felszereltségnél járó 18 colos felnik helyett 16 colosokat kaptak az autók Nokian Hakka abroncsokkal. Meg egy kanna benzint és egy teljes értékű pótkereket a csomagtérbe. Utóbbinak köszönhetően a háromfős magyar különítmény (jómagam, Winkler Róbert a Totalcar és Lázár Péter a közösségi médiák képviseletében) cuccai olyan szinten megtöltik a hátsót, hogy a kalaptartó kitakarja a fél hátsó szélvédőt. És akkor még a második sorban üresen maradt ülőhely is tele van még jellemzően a fotóscuccal/számítógépekkel. Szerencsére az autó elég tágas ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk még így is, közös megegyezés szerint a legkényelmesebb a vezetőülés, majd jön a hátsó sorban terpeszkedés, a harmadik helyre pedig az anyósülés került, ahol valahogy mindig fészkelődik az ember.
Még ha van kútoszlop, akkor se biztos, hogy van 95-ös benzin. Kell a kanna
Az autóban a 2,0 literes, 120 lóerő teljesítményű benzines dolgozik, ennek oka, hogy ezt várják a legnépszerűbbnek – a Mazda turbó helyett a lökettérfogatban bízik, így persze nem olyan fürgén ugrik az autó, mintha feltöltött motorja lenne, de szemtelenül alacsony a fogyasztása. A forgalomtól-útminőségtől függően 20-150 km/órás sebességgel haladó konvojunkban (és minket is előznek még) reggel 6,2 l/100 km-en állt a fogyasztás, majd a tankolás után nem sokkal nulláztunk. Egy ideig 7 l/100 km körül volt az átlag, de a nap végére sikerült megint 6,3 l/100 km-re levinni. Pedig előzésnél (a mögöttünk jövőnek a lehető leghamarabb szabaddá kell tenni az utat, hogy lásson) gyakran kettes padlón kergettük a gépet egészen e leszabályozás 115 km/órás tempójáig.
A CX-7-est hajtó néni megunta a tötymörgést, és a belső padkán előz
Az időtervvel kapcsolatban megnyugtattak: csak az biztos, hogy csúszni fog minden. Ennek megfelelően az eredetileg tervezett 600 km-es szakasz végül 700 km lett, és a reggel 10 órás indulást követően 22:10 körül értünk célba. Pontosabban azért nem tudom, mert még a digitális óra is megállt 21:50-nél. További galibák: egyszer menet közben kigyulladt a nyitott ajtóra figyelmeztető jelzés, de hiába nyitottuk-csuktuk végig menet közben az összes utastér-ajtót, az nem aludt el. Biztos a csomagtérfedél, hiszen jól megpakoltuk azt. Tévedtünk, 10 km után egy bukkanót követően elaludt a lámpa. Ezen kívül még az automatikus városi fék rendszer hibáját jelző visszajelző is kigyulladt. Érdemes megjegyezni, hogy a nálunk lévő autókban még nem a végleges szoftver fut (a fejegységnél például csak lassan lehet a hangerőt állítani a tekerővel), az majd szeptember elejére készül el. Normális esetben a kikötőbe érkezést követően véglegesítenék az autót, de ez a nyolc még nem tart ott. Apropó előszéria: alvázszámból általában három darab van a Mazdákon, egy a tűzfalon, egy a szélvédő tövében, egy az anyósülés előtt a padlón. A mi autóinkban csak ez utóbbi található meg.
Épp Ázsia-Európa határán kialakított emlékhelyen állunk meg. Érdekes módon ha Európából tart az ember Ázsiába, onnan nem lehet megközelíteni az emlékművet
A közlekedésről annyit: meglepő módon nincsenek éles szélű kátyúk, a legjobb tippünk az, hogy a kamionok döngölik le azt. Rengeteg az úthullám, meg a gödör, állítólag bevett szokása az errefelé munkálkodó útépítő cégeknek, hogy miután elnyernek egy megbízást, véletlenül úgy elhúzódik a munka, hogy a tél beállta előtt nem sikerül befejezni a munkát. Aztán tavasszal újra kezdik az egészet, mert hát vis maior eset az, hogy az a fránya időjárás bekavart – persze újra megkapják az elvégzendő munka utáni pénzt. Egy biztos: rengeteg az útépítés, de úgy 20 kilométerenként bombáznak szét 1-2-3 kilométert. A másik érdekes megoldás: az emelkedőknél kapaszkodósáv nyílik a teherautóknak, amely aztán a csúcspont előtt 200 méterrel véget ér, és a kamionosok akkor húzzák vissza szerelvényüket a sávba, amikorra már teljesen elfogy a lendületük. A másik kedvességük: ha épp frissen kaviccsal felszórt útszakasz van, nem akarják, hogy bárki megelőzze őket (kőfelverődés veszélye), ezért nemes egyszerűséggel ráhúzzák a kormányt arra, aki mégis ilyennel próbálkozik. Majd fél kilométerrel odébb, ahol már sima aszfalt van, előzékenyen használják az irányjelzőjüket, hogy tessék, most mehetsz; egy perccel korábban meg majdnem megölte az embert. Szerencsére mi ezt három autónyi távolságból néztük, szörnyülködve.
Pörög a keresztkulcs, ki tudja, hol áll meg
Már alig várjuk a holnapot, leginkább azért, mert egy órával előrébb hozták az indulás időpontját, mert azt szeretnék, hogy holnap ne késsünk sokat. Attól nem félnek, hogy pontosak leszünk…
Ezt az autót nem is mossák
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
