A rendőrök és az autósok közötti harc folytatódik, s gyaníthatóan soha nem ér véget. Jelenleg jogi és technikai nehézségek hátráltatják a hatóság munkáját, illetve könnyítik a gyorshajtók életét. Merthogy manapság viszonylag könnyű megúszni egy gyorshajtást. Több módon elérhető, hogy sem anyagi, sem egyéb retorzió ne érje a közúti közlekedési szabályokat megszegőket. A legegyszerűbb és viszonylag biztos módszer a sebességmérő berendezéseket (lézeres, rádiós) előrejelző és megzavaró készülékek beszerzése és működtetése. Ez néhány éve teljesen törvényes lehetőség. Egy-két tettenérés elkerülésével már vissza is hozza az árát.
Jó magyar szokás szerint azonban dörzsöltséggel is bámulatos eredményt lehet elérni. A szabálysértés közeli családtagra fogása többnyire meghátrálásra készteti a hatóságot. Apa, anya, férj, feleség és gyerek ellen ugyanis nem köteles terhelő vallomást tenni az ember, bármilyen súlyos törvényszegésről is van szó. Ez a kiskapu azonban rövidesen bezárul!
Jogi esetek
Könnyen belátható, hogy a rendőrség lépéskényszerben van, jelenleg ugyanis egyszerűen kijátszhatók az idevonatkozó hivatalos szankciók. Ráadásul a sebesség nem megfelelő megválasztása (effektív és relatív gyorshajtás) továbbra is uralja a közlekedési balesetek statisztikáiban az okokat (lásd a táblázatban). Nem kétséges, hogy amíg nem kell félni a lebukástól, illetve annak súlyos következményeitől, a notórius gyorshajtók nem változtatnak közlekedési szokásaikon. Más kérdés, hogy sok helyi sebességkorlátozás indokolatlan, netán egy építkezés körzetében hanyagságból ottfelejtett tábla miatt elfogadhatatlan, de a többség alapvetően szükséges és az adott útszakasz balesetveszélyét hivatott csökkenteni.
Így hát a rendőrség egyrészt jogilag próbál érvényt szerezni igazának, s ezzel visszaszorítani a gyorshajtásokat. Még készül, de már egyes részleteiben nyilvánosságra került az a törvénytervezet, melynek révén akkor is a járművezető felelősségét lehetne megállapítani, ha a ma még átjárható kiskaput dobná be mentségeként, azaz családtagra hárítaná a szabályszegést. Mindezen felül a jelenleg 60 ezer forintban maximált bírság felső határát 300 ezer forintra emelné a törvényhozás. Hogy végül mi valósul meg, ma még nem lehet tudni. Néhány hónapja felröppent a híresztelés, hogy hazánkban is bevezetik a szakasz-átlagsebességNyugat-Európa egyes országaiban bevált ellenőrzését, ám ennek még nem jött el az ideje. A módszer ugyanis sebességmérő és egyúttal rendszámfigyelő kamerák alkalmazását feltételezi, csakhogy ma még adatvédelmi szempontból nem törvényes, hogy egy gépjármű rendszámát akár egyetlen másodpercre is rögzíteni lehessen – márpedig a „szektortraffipax” működésének lényege éppen egy adott távolság megtételéhez szükséges idő lemérésén és az ebből kiszámított átlagsebességen alapul.
Megoldás?
Megoldásnak tűnne olyan újszerű sebességmérő készülékek hadrendbe állítása, amelyek akár a mai jogi környezetben és forgalmi viszonyok közepette is hatékonyabbá tehetnék a rendőrök munkáját. Ilyen többek között az ESO ES 3.0 típusú fotooptikai elven működő, telepíthető, de akár hordozható csúcsberendezés, amely egy időben négy, egyirányú vagy éppen ellentétes forgalmi sávot képes pásztázni. Másodpercenként két gyorshajtást tud rögzíteni, azokat speciális szoftverével és perifériáival azonnal feldolgozza és megfelelő összeköttetés esetén a rendőrség adatbázisába továbbítja. Miután nem lézer, illetve rádiófrekvencia segítségével mér, a tudomány mai állasa szerint semmilyen eszközzel nem lehet előre észlelni és hatástalanítani, mi több, mivel 3 méteres távolságról készít fényképfelvételt, a gyorshajtó felismerhető, még ha sötétített ablakú gépkocsit vezet is. Ezt a rendszert egyelőre csak teszteli a rendőrség, s bár a forgalmazó szerint a tapasztalatok kiválóak, a tömeges elterjedését a csomagonként 20 millió forintos beszerzési ár nehezíti.
