Hétfő reggel Budapesten szikrázó napsütés és a Veterán Opel Klub oszlopos-molinós tagjai fogadták az Astra hazaút indulásánál a résztvevőket. A hőmérséklet azért csípős volt, de szerencsére a reggeli csúcsforgalom is eltűnt, mire 11 óra után nem sokkal a konvoj elindult. Az Kadett C Caravan, az Olimpia Coupé és a Manta A az első kilométereken még követte az Astrát, de aztán a nulla kilométerkő magasságában mindenki ment a maga dolgára – egészen pontosan munkahelyére. A sűrű fővárosi forgalomban Dános András, az Opel PR igazgatója vezette az autót – ő is azok között van, akik már megalakulásától fogva a cégnél dolgoznak.
Amint kiértünk a fővárosból, Budaörsön sor is került az első vezetőcserére, majd az M7-es autópályán haladt a konvoj egészen Székesfehérvárig. Az autó gond nélkül tartotta a forgalom tempóját. A megyeszékhelyen megint új-régi ember ült a volán mögé, apró malőr, hogy a kabát-lerakás után a bal hátsó ajtó csak félig lett becsukva, de még időben orvosolni tudta a hibát az anyósülésen ülő kolléga. Várpalotát elhagyva láttuk a csóri tarlótűz oltásán dolgozó tűzoltókat, vagy hét szerkocsi állt villogva a mezőn.
Már készülnek a Veterán Opel club tagjai az első Astrák fogadására
Gyér forgalomban haladtunk tovább a nyolcason, egészen egy útszéli vezetőcseréig, ahonnan már egyenesen az ajkai Opel Marsal kereskedésbe hajtottunk, ahol finom ebéddel vártak minket. Amíg mi éhségünket csillapítottuk, addig a műhelyben dolgozó szerelők az autót nézték körbe – láttak már ilyet sokat, de nem ilyen állapotban. Dömsödi Gábor kiharcolta, hogy egy kicsit vezethesse az autót, ő két kilométer után átadta a volánt másik kollégámnak, Boros Jenőnek, aki szintén ott volt az Astra születéskor. Majd az én 2 kilométerem következett.
Budapesten még megvolt az újautó-szag, ami Ajkára már javarészt kiszellőzőtt
Ennyi idő alatt szerzett tapasztalatokból nem lehet tesztet írni, de azért néhány benyomást szereztem az első magyar Astráról: a motor jól húz, a váltó finoman kapcsolható és pontos, no meg menet közben nagyon csendes az utastér. A Közlekedési Múzeum előtt érezhető újautó-szag azonban már javarészt kiszellőzőzött az autóból, hiszen a párásodás megelőzése miatt folyamatosan ment a ventilátor. Kicsit tovább tartott a próbakönyv kitöltése, mint az idő, amit a volán mögött tölthettem, de azért így is nagy élmény volt. Már csak azért is, mert először volt, hogy nem autót, hanem egy valódi, múzeumi leltárban szereplő műtárgyat vezettem közúton, és nem csak holmi muzeális minősítésű járművet.
204,5-206 km között én vezettem az Astrát
A röpke újságírós kitérőt követően már eseménytelenül futottak a kilométerek a nyolcas úton, Szentgotthárdhoz közeledve már láttuk pirkadni is az ég alját, de a felhők elvonulása előtt jött a szürkület, mi meg leálltunk egy benzinkúthoz, ahol már vártak ránk az időközben 100 és 101 éves Opel veteránok. Rövid csoportkép-készítés után indultunk is tovább, hiszen 4-re vártak minket a szentgotthárdi templomkertbe, ahol ünnepélyes keretek között fogadták az autókat a zászlókat lengető gyermekek és a rezesbanda. Meg Ernst A. Hoffmann, akinek az egész beruházás Magyarországra hozatalát is köszönhetjük, és a céget irányította éveken keresztül.
Kivezérelt gyermekek zászlóval, helyi prominensek és rezesbanda várta az autót Szentgotthárdon. Meg Ernst A. Hoffman, a gyár első igazgatója
Az ilyenkor szokásos formalitásokon túlesve haza, a szentgotthárdi üzembe hajtott az Astra, ahol viszontlátta az ott kiállított társát. Húsz év, háromszáz kilométer. Nem épp egy szokványos autó-életút ez. De műtárgy-életútnak már hétköznapi.
Problémamentes volt a hazajutás
Nagy felbontású képeket az Autó-Motor Facebook oldalán találnak az első magyar Opel Astra hazaútjáról.
