Külön utakat keres az autóipar, de vajon mindegyik járható?
Egyre többet halljuk az „alternatív közlekedés” kifejezést, a piacon elérhető sokféle hajtásmód láttán pedig az az érzésünk támad, hogy máris a bőség zavarával küszködünk. Az autógyártók nem szeretnének lemaradni a fegyverkezési versenyben, ezért újabbnál újabb környezetbarát verziókkal gyarapítják szortimentjüket, a vásárló pedig nem győzi kapkodni a fejét a kék és zöld modellek sűrűjében. Mindegyik ígér valamit, a zéró emissziótól kezdve a kecsegtető hatótávon át a folyamatosan csökkenő kompromisszumokig, a valóság azonban kijózanító képet fest. Miközben szép ütemben bővül például az elektromos töltőhálózat, a konnektoros típusok populációja sokszorosan meghaladja azt, így fordulhat elő, hogy a ma mintegy 5 millióra becsült globális villanyautó-állománynak alig több mint 630 ezer töltőért kell megküzdenie. Ha és amennyiben megvalósul a 2030-ra vizionált 30%-os villanyautó-arány, a hatékony kiszolgálás érdekében úgy 15-30 millióra kellene szaporítani a töltőhelyek számát a világban – közben pedig ott tartunk, hogy az aktuális infrastruktúra kétharmada alacsony teljesítményű, 30 perc alatt csak mintegy 16 kilométerre elegendő energiát képes az akkumulátorokba tölteni… Idehaza valamivel barátságosabbak az arányszámok, a február végén jegyzett közel 1600 nyilvános töltőállomásra 8582 darab elektromos és plug-in hibrid személygépkocsi jut, a gyorstöltők 12,5%-os arányával pedig Németországot követjük az európai rangsorban.
Extra különkiadványaink sorában 2015 óta ez már a harmadik ECO-tematikájú magazin, benne egyebek mellett a műfaj aktuális érdekességeivel és tudnivalóival, piaci nóvumokkal, szakminiszteri interjúval és műszaki kisokossal.

Tartsanak velünk!
Szabó Róbert
főszerkesztő