(Naplórészlet)
Január 25.
Délután telefonon felhívott Mohácsról G., érdeklődve, én szoktam-e újsághirdetésben régi Indian motorokat keresni, merthogy neki volna egy. Mint mondta, ez egy 1949-ben gyártott modell, nagyon ritka, 250-es, egyhengeres motorú. Tíz éve van nála, nincsenek papírjai, komplett, üzemképes. Kérdeztem, hogy jutott hozzá, merthogy Európában nem nagyon hoztak ebből a típusból, azt felelte: „idekerült. Meg hogy ez azért nagyon érdekes, mert az utolsó, amit gyártottak. Próbáltam lehűteni, hogy 1953-ig készítettek Indianeket, meg hogy ennél rosszabb típusa sosem volt a gyárnak, de nem sok haszonnal. Az áráról azt mondta: „minimum százezer”.
Ez elfogadható alkualapnak tűnt, de minthogy éppen törött lábbal feküdtem, néhán hét türelmet kértem. Rendben van – felelte, és megkérdezte, érdekel-e BMW-alkatrész, mert az is volna. Nemmel válaszoltam, és ebben is maradtunk.
Január 30.
Eszembe jutott, hogy van egy barátom, A., aki BM-ket gyűjt és kiötöltem, leküldöm út Mohácsra, vegye meg a BMW-alkatrészeket, nézze meg nekem az Indiant, és ha valóban olyan jónak tánik, vegye meg és hozza el nekem. Benne is volt a dologban.
Január 31.
Felhívtam G.-t a megadott munkahelyi számon. – Jó lesz, ha igyekszik – mondta. – Mások is érdeklődtek a motor iránt. Azok is gyűjtők, megadják érte a 150 ezer forintot. Aki többet ajánl, annak adom.
Mondtam neki, én akkor talán nem is versenyeznék, ha százezerért ideadja, rendben, több pénzem nincs. (Annyi se volt.) Mellesleg megkérdeztem, milyn BMW-alkatrészek vannak, azt mondta, nem is nézte még meg pontosan a kupacot, hívjam fel másnap.
Február 3.
Tegnap elfelejtettem felhívni G.-t, de nem vesztettem sokat. Ma közölte velem, hogy tárgytalan az üzlet, elkelt az Indian meg a BM-cucc is. Nem voltam léppen boldog.
Február 10.
Meglátogatott restaurátor ismerősöm, B., és elhozta magáal P.-t is, akiről már sokat hallottam – szintén gyűjtő -, de még nem találkoztunk. Érdekes ajándékot hozott magával, egy eladó Indian címét. Valami háború utáni, kis, négyütemű, egyhengeres, mondta. – Ne is folytasd – állítottam le. – Tudom, egy Arrow, Mohácson volt, egy hete adták el. – Nem, ez nem Mohácson van, hanem Veszprémben – védekezett ő. – Na majd mindjárt kiderül – tamáskodtam, elvéve tőle a cédulát, amin rajta volt a telefonszám is.
D., az eladó, nevéből ítélve áttelepült, a motort Szerbiából hozta Magyarországra. – Teljesen legális, elvámoltattam, minden papírja megvan – tiltakozott, amikor a korábban hallottak alapján kérdezősködni kezdtem. Kiderült, G. az ő megbízásából árulta a motort, alighanem azonban kissé túl önállóan. Az Arrow egyébként messze nem üzemképes, hiányzik a tank, az ülés, a váltó szét van szedve, mert baj van a harmadik fokozattal. Az ár százezer forint. „Tudom, hogy senki nem ad érte annyit, de kevesebbért nem adom” – mondta önérzetesen D., mielőtt barátságosan elbúcsúztunk azzal, hogy amint leveszik a gipszet a lábamról, felkeresem.
Február 13.
Ma felhívott F., aki szintén gyűjti a régi vasakat, és arról érdeklődött, van-e valami dokumentációm az Indian Arrow modellekről. Gyorsan elmondtam neki minden rosszat a típusról, amit valaha is olvastam róla, s úgy tűnt, sikerült meggyőznöm, lebeszélte magát a vételről. Mondanom sem kell, ugyanarról a motorról tudott, mint én.
Sajnos néhány óra múlva ismét felhívott F., hogy ő azért csak megnézi magának azt a motort, adjak neki valami képet, ami alapján eldöntheti, mi eredeti rajta, mi nem. Előszedtem egy könyvet, boldogan távozott vele. Felajánlott cserébe húszezer forint letétet, aminek a felét el is fogadtam, mert így biztos lehettem abvban, hogy nemcsak a könyvemet kapom vissza, hanem a motorról is mindent megtudok majd tőle.
Február 15.
F. visszahozta a könyvemet, persze megvette a motort. Némi gyógyír, hogy nemcsak a tank meg a nyeerg hiányzik, hanem az eredeti hátsó sárvédő és a kerekek meg a lámpák is. A vázba hátul rugózást építettek, szóval van egy fél váz, egy első teleszkóp, egy motor meg egy kilométeróra. Ez nem sok, de ha figyelembe vesszük, hogy a vételár végül nem százezer, hanem 25 ezer forint volt, nem rossz. Az Arrow kálváriája ezzel aligha ért véget, mert ebből a típusból legfeljebb néhány tucat létezett Európában, amelyeket alighanem az amerikai hadsereg adományozott a néhai jugoszláv népi haderőnek.
Február 26.
Megkezdődött. Mármint a kálvária. Este felhívott A., megemlítve, hogy meglátogatta F., és felajánlotta neki megvételre az Arrow-t. 130 ezer forintért…
Ocskay Zoltán
(Megjegyzés: A szerző a valódi helyszíneket és neveket megváltoztatta, mert a jelenséget tartotta érdekesnek.)
A képek csak illusztrációk.
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
