Figyelted azt a csókát, hogy tátotta a száját? Ha jól láttam, még egy legyet is majdnem lenyelt – vigyorog kollégám a jobb első ülésben. Na igen, annyi szent, hogy a Ford Focus RS hatalmas feltűnést kelt, amerre csak jár: az emberek mutogatnak rá, megfordulnak utána, s leplezetlenül bámulják. A legcifrább eset az volt, amikor egy eszelős figura kirohant az út szélére, s heves integetésbe meg óbégatásba kezdett, ahogy a versenyeken az elvakult ralidrukkerek szoktak. A Focus RS persze tényleg úgy néz ki, mintha egyenesen a versenypályáról szalajtották volna. A brutális szélesítések és a masszív küszöbtoldatok, az orrköténybe vágott hatalmas, látványosan tagolt légbeömlő és a motorháztető kopoltyúi (a forró levegőt vezetik el) fenyegető megjelenést kölcsönöznek neki. Itt aztán nincs kecmec, ez a méregzöld gépszörny egyenesen a képébe vágja mindenkinek, hogy tűnj az útból, öcsi, mert lenyomlak, mint a bélyeget! Többnyire menekülnek is előle a másik sávba, amikor feltűnik a visszapillantó tükörben – de azért ezt lehetőleg ne használjuk ki. Hátulról sem éppen unalmas az RS: harcias tetőspoiler, lökhárítóba integrált agresszív diffúzor és oldalanként egy-egy tízcentis kidörgő gondoskodik a műsorról.
Praktikus, de nem eléggé exkluzív a belső
Ezt a kocsit majd szétveti az erő, s olyan veszélyesnek tűnik, hogy
a gyerekek félve közelítenek hozzá a parkolóban. Azután mégis győz a kíváncsiság, odanyomják orrukat az ablakhoz, és azt lesik, hogy „mennyi van beleírva” – amúgy kettőnyolcvan, ami nem is áll olyan messze a valóságtól. Mondjuk a Recaro kagylóüléseken kívül nem sok izgalmas dolgot fognak látni odabent.
A középkonzol tetején trónoló három kiegészítő műszer (olajnyomás, olajhőmérséklet, turbónyomás), a karbonutánzatú berakások, no meg a sok kályhaezüst dekoráció, az alumínium pedálsor és a sport(os)kormány már ismerős a Focus ST-ből. A különbség csupán annyi, hogy RS-re cserélték a logókat, valamint kék cérnával varrták a kárpitozást, a bőrkormányt, illetve a sebességváltó-szoknyát. Szóval, az utastér korántsem olyan vad és extravagáns, mint a külső. Érdekes továbbá, hogy amíg az ST-hez széria a FordPower nyomógombos indítás, addig ez esetben csak a 250 ezer forintos biztonsági csomag részeként érhető el. A csúcsmodellt illene minden szempontból a csúcsra járatni!
A Recarók kényszerzubbonyként tartják a testet, de még ezzel együtt is viszonylag kényelmesek, a vezetési pozíció azonban szokatlanul magas. Bár az RS kizárólag háromajtós, négyszemélyes kivitelben készül, sportkocsis viszonylatban így is praktikusnak számít. Nem túl körülményes hátra bemászni, a helykínálat ott is megfelelő, hasznos pakolórekeszekben sincs hiány, a csomagtartó már alaphelyzetben kellően tágas, ha pedig a szükség úgy hozza, a támlák ledöntésével tovább bővíthető.
Szédületes gyorsulás hangorgiával fűszerezve
A 2,5 literes, soros öthengeres turbómotor farkaséhesen lesi a gázpedál rezdüléseit, kezdettől fogva energikusan húz és szélsebesen pörög fel, de igazán csak 2000-es fordulat felett gyújtja be a rakétákat. 305 lóereje és 440 Nm-es nyomatéka négykerekű katapulttá teszi az RS-t: mivel a kilövést rajtprogram segíti, s a százas tempót a második fokozat végére eléri a kocsi, csupán egy hibátlan kapcsoláson múlik az 5,9 másodperces sprintidő. Még innen is eszelősen vágtázik tovább, csak valahol a 230-as tempó környékén hagy alább a lendülete, ám a gyáriak szerint akár 263 km/órával is száguldhat. A gyorsulási élményt pedig több szempontból is szenzációs motorhang festi alá, a soros öthengeres harsányan, de sohasem túl hangosan gurgulázik, így hosszú távon sem fájdul meg a fejünk tőle. Másrészt hagyja érvényre jutni a süvítő, szuszogó és prüszkölő turbót, valamint a kipufogó durrogását is: mindezek összessége frenetikus hangorkánt eredményez.
Rendben, egyenesben tehát parádézik az RS, de mi a helyzet kanyarokban? Vajon akkor is képes ezt a brutális erőt az első kerekein keresztül átvinni az útra? A válasz egyértelmű igen – legalábbis amíg csontszáraz az aszfalt! Nem azt állítom, hogy sikerült teljesen megszüntetni a hajtási befolyásokat, de a speciális RevoKnuckle első felfüggesztés és a Quaife korlátozott zárású differenciál csodákat tesz. Még a szűk visszafordítókban sem kell az irányításért harcolni, a kocsi nem akarja kitépni a kormányt a vezető kezéből. Persze az állítható szervorásegítést ajánlatos komfort vagy normál állásban használni, a sportprogram igazából a tükörsima versenypályára való. Egyébként a kormányzás közvetlen, elegendő visszajelzést kapunk, úgyhogy precízen rajzolhatjuk az íveket.
Az RS sokáig követi a kijelölt irányt, stabilan fordul és végtelenül semlegesen viselkedik – őszintén szólva közúton ritkán merészkedünk a csúszáshatáráig. Versenypályán már egészen más a helyzet, padlógázra finoman tolja az orrát, terhelésváltásra (hirtelen gázelvétel) viszont a hátulját is hajlandó megriszálni. A menetstabilizáló rendszer kikapcsolható ugyan, de a Ford büszke rá, hogy a tesztelés során a kocsi ugyanolyan gyors volt ESP-vel, mint nélküle. A hatfokozatú sebességváltó karja rövid utakon jár és határozottan megvezetett, a kapcsolási érzet azonban elég hétköznapi egy ilyen telivér sportkocsitól. Ugyanígy a kuplung- és a fékpedál sem tűnik keményebbnek, mint egy mezei Focusban. Ez persze nem azt jelenti, hogy az RS alatt átlagos fékrendszer dolgozna: a 336 mm átmérőjű, szellőztetett első és a 302 mm-es hátsó féktárcsákkal 100 km/órás sebességről 34,8 méteren áll meg az autó, miközben a lassulási erő elérheti az 1,2 g-t. Ugyanakkor éppen ezek miatt egyedül a kemény futómű igényel némi kompromisszumot a mindennapi használatban.
Közvetlen vetélytársainál nagyjából annyival drágább a Focus RS, mint amennyivel olcsóbb a négykerékhajtású utcai raliautóknál, az európai Ford történetének eddigi legerősebb és leggyorsabb modellje 10,1 millió forintba kerül.