Alapjában véve szeretem a dízelmotorokat. Ha kiegyensúlyozott a járása és visszafogott a hangja, akár kupé-kabrióhoz is őszintén tudom ajánlani, hiszen kényelmesen vezethetővé teszi a kocsit – a CC-k pedig amúgy is inkább a nyitott autózás élményét, semmint az örömautózást szolgálják. Csakhogy a Volkswagen kétezres TDI motorja nem képes maradéktalanul megfelelni az iménti elvárásoknak, így az ezzel felszerelt Eos a zajkomfort kérdésében csalódást okozott a teszten. Az még hagyján, hogy hidegindításkor, illetve erőteljes gyorsításnál zajosan dörmög a négyhengeres, ennél zavaróbb az utastérbe szűrődő vibráció. Igaz, csak alapjárat környékén, de akkor a kormányon és az üléseken is érezni, sőt, nyitott tető mellett az egész szélvédőkeret szemmel láthatóan remeg!
A nyomaték kedvéért
Mindezek ellenére a 140 lóerős dízel jó választás az Eoshoz: amíg az 1.6 FSI (115 LE), illetve 2.0 FSI (150 LE) benzinesekkel alulmotorizáltnak tűnhet a Passátnál közel egy mázsával nehezebb kocsi, addig ez megnyerő képességeket kölcsönöz neki. Laza, gondtalan suhanás vagy lendületes autózás – a motornak édes mindegy. A gázpedálon leadott utasításokat ugyan némi késéssel hajtja végre, de energikusan pörög fel. Alacsony fordulaton sem vérszegény a négyhengeres, 2000-től pedig betyárosan húz, élénken gyorsítja az Eost. Rugalmasságának köszönhetően magabiztosan végrehajthatók az előzések, autópályán pedig erőlködés nélkül tartja a 160-170 km/órás utazósebességet. Bár a tekintélyes súly miatt a fogyasztás magasabb a vártnál, a hatótávolság még a 7,6 literes tesztátlaggal számolva is megnyugtató: 720 kilométer.
Tesztautónk esetében a motorhoz hatfokozatú DSG automata sebességváltó kapcsolódott. Rögtön az elején leszögezném, hogy a dupla kuplungos nyomatékelosztót a legjobbnak tartom a piacon, ám ezúttal valahogy nem találtuk a közös hangot. Eddigi tapasztalataimmal szöges ellentétben alig mutatott hajlandóságot az alkalmazkodásra, akár kényelmes, akár sportos stílusban próbáltam használni. Néha hirtelen megugrott és nagyokat rántott a kocsi, 2000-es fordulatnál korábban ritkán kapcsolt fel, manuális üzemmódban pedig (a váltókar előre-hátra lökdösésével szekvenciálisan, vagy a kormány mögötti fülekkel kapcsolva) lehetne gyorsabb a reakcióideje. Pedig a 2.0 TDI motor és a DSG váltó amúgy remek párost alkot, a konszern más modelljeiben vizsgálva nemegyszer magasztaltam már…
Nap, fény, tető
Látványnak sem utolsó, ahogyan az Eos gombnyomásra, 25 másodperc alatt megszabadul a felsőjétől – a kupé-kabriók között egyedülálló megoldás az üvegből készült, billenthető és elhúzható napfénytető. Kánikulában jóleső érzés a hűsítő menetszél, de felhúzott oldalablakokkal még országúton, az opciós szélterelővel pedig autópálya-tempó mellett is huzatmentes az utastér.
A gördülési komfortra nem lehet panasz, kellemesen rugózik a VW, egy-egy nagyobb úthibán áthajtva azonban nyitott tetőnél kissé beremeg a karosszéria. Kanyarban jóindulatúan alulkormányzott az autó viselkedése, nem szolgál meglepetéssel. A kormány áttételezése és a rásegítés mértéke jól eltalált, az érzés mégis semleges. Finoman adagolható viszont a fékerő, és nagy tempóról is erélyesen lassít a kocsi.
A racionális szempontok ugyancsak a dízelmotor felé billentik a mérleg nyelvét: hétmillió forint alatti indulóárával már a 2.0 FSI benzinesnél is jutányosabb vételnek számít, nem is beszélve a lényegesen drágább kétezres turbó FSI (200 LE) és 3.2 V6 (250 LE) verziókról. Ráadásul a gázolajos Eos árképzése a konkurenciával összevetve is versenyképesebb.
